- Ráduly György, a Filmarchívum vezetője szerint a klasszikus filmeket éppúgy elérhetővé kell tenni, mint az irodalmat

A világ filmfesztiváljainak rendszerébe hova sorolná be Budapesti Klasszikus Film Maratont?

Sajátos kultúraközvetítő szerepe van a klasszikus, illetve a restaurált filmeket bemutató rendezvényeknek, nem csatlakozunk a versenyfesztiválok mainstream világába. A Maraton egy mozis ünnep, mely annak érdekében jött létre, hogy újra tudjuk nézni a világhírű, elfeledett vagy akár eddig soha nem látott klasszikusokat – elvégre olyan mennyiségű film készült az elmúlt bő százhuszonöt évben, hogy élő ember nem állíthatja azt, hogy mindent látott. Rengeteg olyan mestermű létezik a filmtörténetben, melyekről sosem hallottunk és felfedezésre méltóak. Mintegy negyven évvel ezelőtt döntöttek úgy Cinecita di Bolognában, hogy újra befűzik a vetítőkbe a régi filmeket. Aztán a digitalizáció demokratizálta a régi filmek világát, mert innentől kezdve nem csak az tudott vetíteni, akinek volt egy analóg kópiája, a felújított digitális formátum minden mozi vagy fesztivál részére elérhetővé tette ezeket. Nem véletlen, hogy a kétezres évek végén megjelent a cannes-i fesztiválon a klasszikus szekció, vagy, hogy Thierry Frémaux művészeti igazgató elindított egy önálló archív fesztivált, a Lumieré-t a film szülővárosában, Lyon-ban. Ezek a mustrák a mozgókép kultúrát tartják életben: olyan ez, mint a könyvpiac. Újra és újra ki kell adni a klasszikusokat, hogy a gyerekeink is ismerjék meg azokat, és ne csak egy réteg érdeklődjön ezek iránt, közönséget kell teremtenünk. Erre jó egy olyan mustra, mint a Maraton, mert a kortárs filmdömping a mozikból kiszorította a klasszikusokat – igaz, most a régi magyar filmeknek van felfutásuk. A Filmarchívum a Filmlaborral együtt folyamatosan restaurálja a magyar filmeket, immár százkilencen digitalizált és felújított művet tudunk felmutatni: ez hat év alatt európai szinten is kimagasló teljesítmény. Szerencsére a film megőrzés kulturális stratégiai jelentőségű Magyarországon.

Ez pontosan mit jelent? Mekkora összeget lehet restaurálásra fordítani egy évben?

A Nemzeti Filmintézet büdzséjéből gazdálkodunk, a költségek pedig az erőforrások és kapacitások tekintetében alakulnak. Az, hogy egy évben ez mennyi filmre elég, változó, mivel a restaurációra szánt óraszám az adott, míg egy-egy mű lehet hosszabb, rövidebb, különböző állapotú negatívok. Egy harmincas évek-béli Kabos film sokkal rosszabb állapotban van, mint mondjuk bármi, ami a hetvenes években készült. Az, hogy egy adott alkotással mennyi dolgunk lesz, a digitalizáció után derül ki. Megpróbáljuk az üzleti tervezési időszakban megbecsülni, mennyi lesz az elvégezhető digitalizációs és restaurálási munka és ennek a költségeit a belső önköltségi árakkal határozzuk meg. Amikor 2017 elindítottuk a labor és az archívum közötti szinergiát, kifejezett cél volt, hogy minél többet érjen minden egyes befektetett forint.

Mi alapján döntik el, hogy épp mit újítanak fel?

Elsősorban állományvédelmi szempontoknak kell megfelelnünk. A filmraktárban a legrégebbi alkotás 1896-os, a Lumiére testvérek Budapesten forgatott produkcióinak a pozitív kópiái. A gyűjteményünk egészen a film születéséig visszanyúl, igaz vannak hiátusok, például a némafilm korszakban nagyon sok minden megsemmisült, de itt is tizenkétezer tekercsről beszélünk. A megőrzési technikák csak az elmúlt harminc évben jutottak olyan szintre, hogy garantálható legyen az igazi hosszú távú megőrzés, ezt megelőzően nem biztos, hogy mindig jól tárolták őket, így ezek a művek folyamatos munkát adnak. Ugyanakkor a Filmarchívumon van egyfajta nyomás és igény a közönség részéről, hogy lássák a számukra fontos filmet, így az ötvenes évek után készült alkotásokat is, közönségfilmeket és szerzői műveket egyaránt. Végül pedig vannak a megkerülhetetlen évfordulók: amikor például Fábri Zoltán születésének századik évfordulójára emlékeztünk. Jövőre Makk Károly lesz az évfordulós.

Cannes-ba vagy Locarnóba mennyire nehéz belobbizni egy-egy magyar klasszikust?

Ugyanakkor sok tényező miatt a magyar film a kettőezres évek elején egy kicsit eltűnt nyugati köztudatból. Többek között azért, mert megszűntek azok a mozik, melyek még 35mm-es kópiákat tudtak vetíteni, akkoriban a Filmarchívum még alig digitalizált és nem tudta kiszolgálni az új igényeket. 2004 és 2016 között régi magyar filmek forgalmazásával foglalkoztam Franciaországban. Végig éltem a DVD korszak aranykorát, majd a krízisét is, a digitális platformok térnyerését, televíziós és mozis bemutatások. 2005-ben a Cahiers du Cinema négy oldalt írt az általunk forgalmazott magyar klasszikusokról. Aztán egyszer csak lemaradtunk, mert idővel nem voltak eléggé „jó minőségűek a kópiák”. Itthon azt gondolták, hogy a magyar filmek iránt csökkent az érdeklődés, pedig csak technikai kérdés volt. Most, hogy vannak megfelelő minőségű digitális kópiáink, bizonyítottuk: mégiscsak van érdeklődés. Teszem hozzá: nem csak fesztiváloknak, hanem nemzetközi forgalmazóknak is adunk el filmeket. Hiszek abban, hogy a magyar filmnek ott a helye a csúcson, ezt a tüzet igyekszem fesztiválokon és filmvásárokon átadni. Hogy minket válasszanak. Los Angelestől Tokióig lehet magyar klasszikusokat találni dvd-n vagy blu-ray-en.

Nem abszurd, hogy egy magyar filmrangónak külföldről kell rendelnie?

Sajnos nem, nem abszurd. Magyarországon a dvd és a blu-ray piac annyira beszűkült, ezzel szemben az előállítási költségek olyan magasak, hogy mi, mint Filmarchívum kénytelenek voltunk felfüggeszteni az optikai hordozókon való kiadást. Pláne, hogy az országban már nincs dvd gyártó cég. Mintegy ötven címet adtunk ki dvd-n. Persze, lehet mondani, hogy ez kulturális misszió, de egy archívum apparátusa nem elég ahhoz, hogy „mindent csináljon”. Mindemellett a piacról párhuzamosan eltűntek az olyan dvd és blu-ray kiadók, akik érdeklődtek a klasszikusok kiadása iránt. De nem adjuk fel: működik a Filmio, elindítottuk a Alapfilmek projektet és a Klassz programot. Az iskolából megpróbáljuk kivinni a diákokat a mozikba. Az sem kizárt, hogy a jövőben visszatérünk-e a blu-ray kiadáshoz, partnereket keresünk ehhez.

Ha már szóba került a fizetős Filmio: sokan kritizálják a felületet, illetve hazánkban sokan azt gondolják, hogy a kulturális alkotások közkincs, ergo ingyen van. De például a lengyel filmörökség is ingyen elérhető a 35mm.online streaming oldalon.

Magyarországon kialakult egyfajta sport a kulturális termékek ingyenes, de jogtalan használata kapcsán. Ez minden szempontból és rendkívül bonyolult probléma. Itt egyébként a felhasználók szava is fontos: jelezzék folyamatosan az igényeiket. Az ingyenesség problematikája: effektíve megszűnteti a filmek piaci értékét. Lengyelországban az 1989 előtti filmek helyzetét soha nem rendezték, mint az Magyarországon a filmtörtvény keretében megtörtént: nem vállaltak felelősséget a nemzeti filmvagyonért, a régi-új stúdiók elvitték a régi filmek jogait. A filmfelújítás is fragmentált volt sok érdekfeszültséggel, kivétel, hogy Martin Scorsese vállalta tíz lengyel klasszikus felújítását. Végül EU-s forrásokkal és állami befektetéssel indultak el nyolc évvel ezelőtt és az előbbi támogatás feltétele volt, hogy ingyenessé kell tenni a filmeket. Amikor megnyílt a 35mm.online, a filmek értéke megszűnt. Semmit sem tudnak eladni. Minden export bevétel a magyar film jövőjét erősíti.

A budapesti cinematheque filmmúzeum terve hogyan áll?

Halad, az építési és funkcionális tervezési folyamatoknál tartunk. 2017-ben, a filmarchívum modernizációs tervében már benne volt a cinematheque létrehozásának terve. Első körben a film megőrzés körülményeit kellett stabilizálni, halaszthatatlan az az évtizedes lemaradások kiküszöbölése. Ez mintegy ötéves munka volt. A radikális fejlesztéseinket nemzetközi szakemberek is elismerik. Thierry Frémaux azt mondta, hogy a magyar archívum az európai top ötben van, a Maraton pedig a harmadik legfontosabb archív fesztivál a kontinensen Bologna és Lyon után. Egy cinematheque-et egy stabil helyzetre lehet tervezi. Most jutottunk el erre a szintre. Nyilván a gazdasági válság és a háború sem segít, de talán jövőre már egy tervezett nyitási időpontot is be tudunk jelenteni.