- Petőcz András: A tisztaság verse

Nem figyelni semmire, ami itt, körülöttünk,
sehova nem nézni, semmiféle akarat, dühök,
harcok nem érdekelnek, nem nézem, hova,
mikor és mi, csak éppen hallgatok, így, kívül
mindenen, talán ez lehet a cél, igen, csak ez.

Nyár éppen, amikor mindezt a laptopba
írom, egyedül vagyok, ahogy egyedül ő is,
aki csak épp, miként én, teszi-veszi a dolgát,
mindenki egyedül, az is, aki nem – laptopba
magam-magam, erre vágyom, csakis-csakis.

Tisztaság könyve, írta valamikor a szerző, aki
olyannyira fontos lett mindannyiunknak, oly
nagyon fontos, valami újat akart, ami nincs,
soha nem is lesz, mégis, az akarása a miénk
itt, ezen a tájon, ahol vagyunk, magányosan.

Valami újat szerettem volna, nem ezt a jövőt,
ami van, sok szabad lélegzetet, perspektívát,
elmerülni valami európai álomban, tudom,
megfogalmazhatatlan mindaz, amit egykor
mi, mindannyian, immáron jó harminc éve.

Nem született meg a tisztaság verse, de az idő,
az elment, szinte észrevétlen, az idő, mondom,
és nem változott semmi, ránk telepszik a volt,
arcunkba vési a döntéseit, meg a bűneinket is,
belevési a homlokunkba, okulásra annak, aki.