Igazat mondani, valós dolgokat állítani: erkölcsi kötelesség. Ez az alapállás a politikában, ahogyan az élet más területein lehet, rövidtávon nem mindig eredményes, de hosszútávon kétségtelenül az. És ahogyan egy bölcs egyetemi oktatóm a kilencvenes évek elején egy előadás utáni beszélgetésen fogalmazott: azért is jó igazat mondani, mert abban utólag sem zavarodik bele az ember. A kijelentést igyekeztem elraktározni, és nem sokkal később kezdődött újságírói munkám során sokszor felidéztem, mert valahogy túl gyakran úgy alakult, hogy valótlanságok, hazugságok és korábban elhangzott kijelentések egyszerű letagadása jelentette a közéleti megszólalások jelentős részét. Pedig az etikai iránytű a rendszerváltás nemzedékei számára eleve adott volt. Ismertük Bibó István alaptételét, ami szerint olykor a politikában elkerülhetetlen a hazugság, ám maga a politika nem épülhet erre. Éppen azok tartották magukat ehhez a legkevésbé, akik a Bibó Szakkollégiumból indultak.
Nem volt olyan régen, amikor az egész országot kiplakátolták, a „Ha Magyarországra jössz” kezdetű kijelentésekkel, amelyek többféleképpen, és minden esetben demagóg módon folytatódtak: „nem veheted el a magyarok munkáját” vagy „tiszteletben kell tartanod a törvényeinket” vagy „tiszteletben kell tartanod a magyarok kultúráját”. A valódi konzultációhoz semmi köze nem volt az akkorinak sem, amit a bevándorlásról és a terrorizmusról tartottak. Ez utóbbi megfogalmazás ott díszelgett minden plakáton. Ha annak idején a szocialista jelzőt – szerintem szellemesen – fosztóképzőnek nevezték olyan szószerkezetek esetében, mint a „szocialista realizmus”, akkor a fosztóképző rangja kijár a Fidesz használta „Nemzeti” jelzőjének is, legyen szó konzultációról vagy dohányboltról.
A lényeg mégsem ez, hanem a plakátszövegek kapcsán a kormánypárt félreérthetetlenül az idegengyűlöletre épülő ideológiája és a hozzátartozó fogalomkészlete, amivel ingerelte, idomította és ösztönözte a társadalom erre fogékony részét. Egy olyan homogén országban – Trianon következménye ez is –, amilyen a miénk, még könnyebb rájátszani a kirekesztésre, mások elutasítására. A politikai boszorkánykonyhán azonban egy dolgot láthatóan nem akarnak tudomásul venni. Hogy lesz holnap és holnapután. Most ezrével-tízezrével hívják be vendégmunkásokat a Fülöp-szigetekről, Vietnámból, Mongóliából, Kirgizisztánból és Indonéziából, szoros összefüggésben az itt épülő akkugyárakkal. Egyszerűen, mert ezek működtetéséhez csak három összetevő hiányzik: a munkaerő, a villamosáram és a víz – ahogyan ezt olyan, a témával foglalkozó közgazdászok megállapításaiból tudjuk, mint Győrffy Dóra és Voszka Éva. Mindez jól mutatja az iparág idetelepítésére épülő kormányzati stratégia végiggondoltságát. És leleplezi az idézett plakátkampány hazugságát is. Az idegeneket a határon kívül kell tartani orbáni alaptételét, ha szükség úgy hozza egy pillanat alatt megváltoztatják. Amit tegnap gyűlölni kellett, ma már nem. Eljött Orwell 1984-ének világa.