A buszra várok reggel, s közben egy varjút figyelek, amely diókat próbál feltörni. A közelben találhatott egy diófát, annak a termését kívánta meg reggelire. A csőrébe kap egyet, fölrepül a villanydrótra, és a magasból leejti a diót. Aztán odaröppen, megnézi, mennyire tört össze, és ha nem találja megfelelőnek az eredményt, akkor kezdi az egészet elölről.
Mellettem mások is várnak a buszra, de ők sajnos az okostelefonjukba temetkeznek, mit sem sejtve, hogy minél okosabb a telefonjuk, annál hülyébbek lesznek ők, akik napi 5-6 órát bámulják a rabul ejtő lidércfényt. Meglehetősen szeretem az érdekesebb összeesküvés-elméleteket, mert vannak köztük leleményes hülyeségek is, úgyhogy én is kitaláltam egyet: az okostelefon-gyártók titkos kartellbe tömörülve olyan képernyőket fejlesztettek ki, amelyeknek a fénysugárzása szerotonint és dopamint termel, ez az oka a függőségnek. Minél több szerotonint és dopamint akar az okostelefon-függő ember, és még csak nem is tud róla, hogy éppen úgy viselkedik, mint a jutalomfalatért nyáladzó kutya. De ez csak egy hülye összeesküvés-elmélet, ne vegyék komolyan, én találtam ki.
Kár, hogy a velem együtt a buszra váró emberek nem a varjút nézik, mert a madár remekül dolgozik. Ráadásul nem adja föl. Kitartó. És nem ideges.
Képes egymás után ötször ledobni egy diót, mire annyira összetörik a héja, hogy a varjú könnyedén kiszedegeti a belsejét.
Szerencsére a busz késik, úgyhogy még azt a pillanatot is elkapom, amikor a helyszínre egy újabb varjú érkezik. Egy darabig méregetik egymást, s miután az új varjú nem csap le a régi varjú diójára, az összecsapás elmarad. Nem, az új varjúnak jobb ötlete támad.
Kifigyeli, hogy a régi varjú melyik fa alól szedegeti föl a diót, ő is odarepül, a csőrében hoz magával egyet, s már várom, hogy ő is felrepüljön a villanydrótra, de nem! Az új varjú hatékonyabb módszerrel dolgozik. Számomra ez nem új, a Mester utca és a Ferenc körút találkozásánál már láttam ilyet.
A módszer lényege az, hogy a varjú a csőrében a dióval kisétál az útra, leteszi a diót, majd visszasétál az útpadkára, és türelmesen vár az első autóra. Ha szerencséje van, az első autó kereke feltöri a diót. Három autó is elmegy, mire az egyik a diót telibe kapja.
A varjú odasétál, s kieszegeti belőle a belsejét. Csodálattal figyelem. De a régi varjú is csodálattal figyeli, neki ez a módszer új. Hiába, ez itt egy budai kerület, nem a Ferencváros. Lehet, hogy az új varjú egy dörzsölt pesti madár, aki a budai úri varjút most tanítja élni. Tanulékony egy madár a budai úri varjú, mert a következő dióval már sétál ő is egyenest az úttestre. Körbenézek, hogy a mellettem várakozó digitális zombik látják-e már, amit én, de nem. Ők továbbra is az okostelefonjukat bámulják. Hiába, szükségük van az újabb szerotoninadagra.
Egyvalakit veszek észre, aki velem együtt a madarakat nézi áhítattal: egy hajléktalan a tömött szatyraival. Nála nincs telefon, a varjak reggelizését figyeli tágra nyílt szemmel.
Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolhat.