Tikkasztó hőség nehezedett a Budapest Park színpada előtt várakozókra péntek este. A gyöngyöző poharak és homlokok gyűrűjében a Fran Palermo fűtötte még tovább a hangulatot, indie folkos - barokk poppos - vagabond rockos dallamaik és régi felvételekből gondosan összevágott némafilm vizuáljaik mediterrános bájjal töltötték meg és tették kifejezetten élvezhetővé a fülledt levegőtlenséget, elragadó ritmusaik nem sokakat hagytak mozdulatlanul. Méltó előfutárai voltak az est főszereplőinek.
A Quimby stílusos késéssel robbant be az izgatottan várakozó, türelmetlenül morajló és tapsoló közönség elé, Faszi (Gerdesits Faszi Ferenc) dobszerkóján a pedagógusok közös kiállásának szimbólumaként elhíresült vörös felkiáltójellel. Megérte közel egy évet várni a tavaly októberi “nagy visszatérést” követően, hogy újra élőben láthassuk, hallhassuk őket (Budapesten azóta nem volt koncertjük), ezúttal ugyanis nem csak a hosszú kihagyás utáni izgatottság drukkja, hanem az a régi lendület fűtötte zenéjüket, ami miatt immár több mint három évtized elmúltával is egyszerűen megunhatatlanok.
Az ötösfogat ismét több taggal, az Aranyakkordból (Kiss Tibi másik zenekara) és az utóbbi évek Quimby koncertjeiről már jól ismert Vastag Gáborral és Gábor Andor “Ufo”-val, valamint az ütős hangszereken időről időre közreműködő Nagy Dáviddal és a szaxofonos Tóth Sándorral kiegészülve csapott a húrok és billentyűk közé. Hol volt, hol nem volt című számukkal meseszerű ízzel alapozták meg a koncertet, sokakban akarva-akaratlanul fokozva a zenekar jövőjét illető borzongató bizonytalanságot: „Hol volt, hol nem volt / Hol volt, hol nem volt / Volt egyszer egy… /Vagy tán sosem volt”.
Az összeállítás hibátlan volt, egy megállás nélküli utazás az együttes képzeletének őrülten robogó hullámvasútján. Az Ajjajjajt, az Autó egy szerpentinent, és a Most múlik pontosant éppúgy egy emberként énekelte a hatalmas tömeg, mint a Forradalmat és az egyébként túlságosan is ritkán játszott, ráadásul évről évre fájdalmasan egyre aktuálisabbá váló Kivándorló bluest. A Lámpát ha gyújtok-ra már az első versszaknál magasba lendültek az apró szentjánosbogárként világító telefonok, a Hallelujára pedig Livius olyannyira maximumra pörgette a hangulatot, hogy bizonyára az egész Parkban alig maradt ember a talpán, vagyis olyan, aki néhány másodpercnél tovább időzött volna a földön, mielőtt újra a levegőbe lendül. A szám végére érve még Tibi is megjegyezte: – Livius ez jó volt, miért nem csináljuk ezt gyakrabban? És tényleg. Ugyan miért nem?
A ráadás előtt végre megválaszolták a kimondva - kimondatlan kérdést is. Az izzadtsággőzös mámorban úszó tömeg fölött egy pillanatra megfagyott a levegő, mikor Livius magához ragadva a mikrofont közölte, bejelenteni valójuk van, de átadja Tibinek a szót. Rövid lélegzetvisszafolytó várakozás után végre kibökték: sokáig nem tudták hogyan tovább, lesz-e folytatás, de most már biztos, hogy rövid pihenőt tartanak és legközelebb 2024 március 9-én, az MVM Dome-ban állnak újra közönség elé egy szimfonikus Class &Roll koncerttel, a Danubia Zenekar közreműködésével. Hosszútávú tervekről nem beszéltek.
A ráadás végén bemutatták a teljes háttér stábot, majd a Kicsi országgal zárták az akkordokat, és közös táncolásra hívták a közönséget. Ezúttal nem a Stand by me-vel, hanem Israel "IZ" Kamakawiwoʻole Somewhere over the Rainbow-jával búcsúztak. Kicsit más volt ez a búcsú mint a korábbiak, s a megkönnyebbülés után sokan nehéz szívvel indultak haza.
Újra megérkeztek, és még maradnak. Remélhetőleg további három évtizedig.
Infó: Quimby, Budapest Park, 2023 .augusztus 25.