Hozott anyagból
Képzeljék el, mi lett volna, ha Vicuska és Gergő nem szökik meg Jumurdzsák rabságából. Gárdonyi Géza hogyan írta volna meg Bornemissza Gergely és Cecey Éva történetét? Talán úgy kellett volna fogalmaznia, Putyin gyerekek jogaiért felelős orosz elnöki biztosának, Marija Lvova-Belova szóhasználatának alapján: „Konstantinápoly két gyermekkorú magyarországi lakost fogadott be, azokkal a magyarokkal együtt, akik a Jumurdzsák vezette mentőexpedícióban kísérték a magyarországi gyermekek szekerét”.
Ha Orbán Viktor és propagandaminisztere, Rogán Antal már Gárdonyi regénye megjelenésekor is hatalmon lett volna, még jobban hozzászoktathatták volna a’ zembereket ahhoz a hazugságtengerhez, amiben ma élünk. Múltunk – az ő lankadatlan működésüknek köszönhetően - egészen másképp alakul. Örültünk volna a százötven éves török megszállásnak, épp úgy, mint annak, hogy az álmodozó Kossuth meg a hősködő Görgey kalandját a minden oroszok cárjának hadserege felszámolta - és a Nemzeti Elégedettség Rendszerét nem csupán 13 éve, de csaknem százharminc éve élvezhetnénk.
Orbán és Rogán fehérről feketére festették volna a kereszténység pajzsát, és
kiderülhetett volna, hogy Konstantinápoly felemelkedése nem másnak, mint Vicuska és Gergő „befogadásának” köszönhető, ők hozták el a modern európai civilizációt
Sztambulba, és ők rakták le a mai testvéri együttműködés alapjait Erdogan rendszerével. A fejlett nemzeti hazugság rendszerében augusztus 20-án, az új kenyér ünnepén nem a hatalmas turult vontató félmeztelen harcosok menetét nézhettük volna, hanem a minden oroszok cárjának címerében szárnyaló kétfejű sas vonulhatott volna impozáns látványként a Sugár úton. (Ki emlékezne ma Andrássyra?) A Vicuska és Gergő befogadásának hazugságára épülő Nemzeti Elégedettség Rendszerében akár az is kiderülhetne, hogy 1956-ban Dózsa László a Magyarországra látogató orosz úrihölgyek számára élete kockáztatásával vitte el a borogyinói rozskenyeret, amit a ”tényekhez” kényszeresen ragaszkodó öregurak fehérkenyérrel akartak volna helyettesíteni, pedig minden magyar tudja, hogy az orosz kenyérnél csak a kínai sült rizs táplálóbb.
A történelem végképp megkavarodottnak látszó eseményein csak az Orbán és Rogán kezében tartott, megbízható iránytűvel lehetünk úrrá, amelynek köszönhetően helyükre kerülnek a dolgok. Nincs felesleges küzdelem a „befogadó” törökökkel vagy a békét hozó oroszokkal szemben. Orbánnak és Rogánnak köszönhetően – ha már ők tartották volna 1901-ben is vasmarokkal az ország kormányát - még idejében felismerhettük volna, hogy milyen konkolyt akart hinteni Brüsszel a tiszta búza közé, s hogy Magyarország csak a török és az orosz barátságnak köszönhetően maradhat meg „magyar országnak”.
Ha a nemzeti alaptantervbe a Konstantinápolyba befogadott Vicuska és Gergő mint a megbonthatatlan török-magyar barátság hősei vonulhattak volna be, nem kellene Wass Albertekkel meg Tormay Cecilekkel ellensúlyozni a hamis nemzeti eposzt. A Nemzeti Elégedettség Rendszere már százhúsz éve segítene felismerni a Nyugat hanyatlását és a Kelet hihetetlen emelkedését. Minden magyar anya szeretné, ha gyermekét Konstantinápoly vagy Moszkva „fogadná be”, és értetlenül fogadná azt a hírt, amely szerint „a háború kezdete óta több mint 700 ezer ukrán gyereket vittek át Oroszországba a gyerekek jogaiért felelős orosz elnöki biztos jelentése szerint. Marija Lvova-Belova beszámolója szerint 2022 februárja óta Oroszország 4,8 millió ukrajnai lakost »fogadott be«.
A Nemzeti Elégedettség Rendszerében a magyar anyák – szemben ukrán sorstársaikkal – nem tiltakoznának, hanem maguk kérnék, hogy gyermekeiket Moszkvába vigyék, hogy az ottani katonás neveltetésben részesüljenek. Legyen belőlük büszke ágyútöltelék. Orosz janicsár. Mert minden gyermek számít. Minden magyar gyermek egy előretolt helyőrség. Az oroszoké, meg a törököké.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
