Teljes bizonytalanságban telt el a nyár az ukrajnai háború folytatását illetően. Csak azt lehetett biztosra venni, hogy az ukránok nem adják át a kezdeményezést és támadni fognak, az oroszok meg rendkívülien kiépített védvonalakkal igyekeznek tartani az elfoglalt területeket. Aztán ahogyan teltek múltak a hetek, igazolódott, hogy a Nova Kahovka-i vízerőmű duzzasztójának felrobbantásával új időszámítás kezdődött a fronton. Az árhullámmal elöntött területek alkalmatlanná váltak támadó műveletek végrehajtására. És bár Kijev nem mondott le a támadásról, azt teljesen újra kellett terveznie. A jelek arra utalnak, hogy a restart eddig tartott. Új célok, új taktika, a lépések kegyetlenül őszinte hozzáigazítása a realitásokhoz – ez vált világossá mostanra.
Az eredeti elképzelés szerint az ukrán hadsereg a frontvonal egy viszonylag szűk szakaszára összpontosítva indította volna meg az átütőnek szánt, majd elsöprő haladással tervezett támadását. Az elgondolás szerint a tél beálltáig a tengermellék nagy részét akarták úgy felszabadítani, hogy a folytatásban már a Krímre vezető szűk szárazföldi folyosó birtokba vételével a félsziget blokádja következett volna.
A kiszivárgott információmorzsák arra utalnak, hogy nagy vita alakulhatott ki a tervezést végző szakemberek között. A NATO partnerek által szorgalmazott támadó műveletet az ukránok azzal az indokkal halogatták, hogy nem érkezett meg a beígért fegyverzet egy része. Volt egy másik érvük is, amivel nem igazán tudtak vitába szállni a nyugati tábornokok.
A NATO-ban elfogadott, leginkább elméleti szinten érvényes támadó műveleti tervezés egyik alapvetése, hogy statikus, mélyen beásott, többrétegű védelmi rendszer ellen csak összehangolt, összfegyvernemi támadással lehet eredményesen fellépni. Vagyis koncentrált támadást indítani légi támogatás nélkül egyenlő a garantált kudarccal. Minden információ azt jelezte, hogy az oroszok által felépített védelmi rendszert, sok helyen 2-3 kilométer mélységű aknamezőkkel, teljesen új taktikával lehet megbontani. A katonai akadémiákon oktatott tananyag egy jelentős részét kénytelenek újragondolni az érintett tanszékeken. A II. világháborús példákon nyugvó tananyag jelentős mértékben elavult.
Az európaiak az áldásos békés évtizedeknek köszönhető tapasztalatlanság miatt sok esetben kénytelenek az amerikaiak nagyobb rutinjára támaszkodni, de ebben az esetben még a Pentagon harcászati, műveleti gyakorlattal rendelkező, Irakot és Afganisztánt megjárt tábornokai is kénytelenek bevallani, hogy az Ukrajnában kialakult fronthelyzet nekik is ismeretlen terep.
Ezek a nehézségek természetesen érvényesek az orosz félre is. A határozott, magabiztosságtól duzzadó propagandaszólamok mögött rendszeresen felsejlik, hogy sokszor az éppen aktuális történésekből okulva tanulják újra a korszerű harcászat elemeit. Ilyenek például a drónok alkalmazásának előnyei, az ellenük való védekezés fontossága, vagy a kis létszámú gépesített gyors reagálású alakulatokkal végrehajtott műveletek.
A katonai elemzők, köztük oroszok is, elismerik, hogy Valerij Zaluzsnij vezérkari főnök és csapata ismét valami olyan új elemmel állt elő, amire hasonlót nem igazán találni a hadtörténetben. Az eltelt nagyjából két hónapban az ukránok a déli frontszakaszon az oroszok számára kiszámíthatatlanul, több lehetséges támadási ponton is indítottak korlátozott létszámú erővel támadó műveleteket. Ezek a felderítő jellegű akciók sok esetben legfeljebb pár száz méteres haladást eredményeztek, viszont az ellenfelet arra kényszerítették, hogy reagáljon és gyorsan átcsoportosítson. Ily módon az ellenség folyamatos rángatásával lényegében egyfajta kifárasztás zajlik.
Több egymástól független elemzés is arra a következtetésre jutott, hogy az ukrán erők annyira meggyengítették a velük szemben álló alakulatokat, hogy bekövetkezhet a védvonal áttörése. És mily meglepő, az ukránok még ezt is legalább két helyszínen készítették elő.
Az egyik a zaporozsjei Robotino, ahonnan legfeljebb 25 kilométerre halad el a tengermellék és a Krím-félsziget legfőbb, egyetlen vasúti pályája. Ennek elérése egyenértékű lenne a tengermellék elfoglalásával. A másik helyszín a herszoni frontszakasz.A kijevi vezérkar nem erősítette meg hivatalosan, de az ukrán erők átkelve a Dnyeper folyón immár tartósan pozíciókat foglaltak el a felszáradt meder keleti partján. Vagyis nem zárható ki, hogy az eredeti tervnek megfelelően ott indítják meg az újabb offenzívát. Izgalmas napoknak nézünk elébe, azonban ezek az akciók nem is kizárólag önmagukban érdekesek.
Az eseményeknek még van két másik, egyidejűleg, párhuzamosan zajló eleme is. Az egyik ilyen az aknamentesítés, tágabban értelmezve az oroszok által telepített műszaki zárás felszámolása. Eredetileg állítólag két héttel számoltak a támadás előkészítése során, mostanra viszont világossá vált, hogy még úgy is legalább két hónap kell a munka nagy részének elvégzéséhez, hogy nagy számú, korszerű aknamentesítő eszközt kaptak az ukrán műszaki alakulatok. A front egyes szakaszain négyzetméterenként négy aknát kell ártalmatlanítani, ez pedig nem csak sok időt vesz el, hanem komoly véráldozattal is jár. A harci cselekmény közben dolgozó tűzszerészek a legkevésbé irigyelt katonák közé tartoznak.
A másik, a hírekben is visszatérően szereplő, támadást előkészítő ukrán hadművelet az orosz hátország célpontjainak szisztematikus megsemmisítése. Ezeknek a célpontoknak is két fajtája különböztethető meg. Az első, legnagyobb számban támadott kategóriája a célpontoknak, az Ukrajna megszállt területein levő, vagyis a fronthoz közvetlenül kapcsolódó helyszínek, eszközök és élőerő. Az ukránok azzal főznek, amijük van. És mivel a rendelkezésükre állnak a nagy pontosságú, precíziós tüzérségi és rakétarendszerek, eddig példátlan hatékonysággal rombolják az orosz hadsereg képességeit. A megszálló csapatoknál állandósult az úgynevezett lőszeréhség, mivel egyre súlyosabb kihívást jelent az utánpótlási logisztika fenntartása. Az ukránok gondosan ügyelnek arra, hogy dokumentálják a lőszerraktárakat, üzemanyagdepókat és hidakat ért találatokat.
De vannak az ukránok által orosz területekre kiterjesztett csapásmérések is. Ezekkel Ukrajna lényegében többfrontos háborút kényszerít rá Oroszországra. Olyan akciókról van szó, amiket ukrán gyártású eszközökkel hajtanak végre a frontvonaltól nagy távolságra levő katonai célpontok ellen. Legutóbb a novgorodi régió Szolci-2 katonai repülőterét érte támadás. Erről a bázisról szálltak fel rendszeresen a TU-22M3-s stratégiai vadászbombázók, hogy elindítsák ukrán célpontok ellen a H-22/32 cirkálórakétákat és a többszörös hangsebességgel repülni képes Kindzsal rakétákat. Ezúttal viszont ők váltak célponttá. Egy vadászbombázó teljesen megsemmisült, de állítólag több ilyen, 50 millió dollár értékű repülő szenvedett el nehezen javítható károkat.
Megszégyenítő arculcsapással felérő támadás érte már többször az orosz fővárost és környékét.
Drónok csapódtak be a modern és gazdag Oroszország jelképének számító Moszkva City toronyházaiba, és hatalmas robbanás döntötte romba a titkos katonai rendeltetésű Zagorszkij optikai gépgyárat is. Az ukránok ezekkel az akciókkal egyre hangosabban figyelmeztetnek. Az orosz vezetésnek, a moszkvai legfelsőbb tízezernek, és egyben az egyszerű, hétköznapi oroszoknak szánt üzenet: „Féljetek, a háború hozzátok is elér!” A közösségi felületeken végigsöpört reakcióhullám és a Kreml propagandistáinak ingerültsége azt jelzi, hogy egyre többen értenek a szóból.
