Azt hiszem, értem Orbán Viktor energiapolitikáját. Először is: mocskos, sorosista, jenki gázt nem veszünk! Meg gendersemleges norvégot se! Nem szeretnénk, ha Nyugat, például az osztrákok, németek vagy olaszok felől kapnánk valami gyanús katyvaszt. Mit fog az velünk csinálni? Tudjuk, hogy mennek ezek a dolgok! Nem most jöttünk a 6:20-assal! Nem követjük az árulók, az orosz gázbeszerzésüket nyugatira cserélő csehek, lengyelek, szlovákok, vagyis lényegében az összes többi állam példáját!
Putyin, az más. Ugyebár most tőle kapjuk az életet adó mannát. Nélküle meghalnánk! Hát lehet az ilyet nem szeretni? Jó, megtámadta Ukrajnát. Na és? Hát ha szerinte az ukránok fasiszták! Mi nem tudhatjuk. Csak ezek a brüsszeli vakegerek ne rágtak volna be rá. Nálunk is miattuk – és nem Moszkva és nem a kormány miatt – lőttek ki az árak. - De, kedves Vlagyimir Vlagyimirovics, ezeknek a brüsszelieknek mégis csak kéne mutatnom valamit. Hogy igenis próbálom elengedni az ön atyai, védelmező kezét. - Semmi gond, Viktor. Van itt pár keleti, muszlim barátom, tele olajjal és gázzal. Ők segítenek – szólhatott a válasz. Arabok, törökök, közép-ázsiaiak. Egyik se nyugati demokrácia.
Nos, a hétvégi „diplomáciai nagyüzem” jegyében most főképp őket fogadta Orbán Viktor a Karmelitában. (Valamint jelenlegi szerb, illetve bukott osztrák és cseh vezetőket.) És bár a kiadott, dagályos közlemények váltig az energetika fontosságát hangsúlyozták, végül - az azeriek már korábban letárgyalt, két napnyi gázadagja mellé - a törököktől kaptunk még öt és fél napra elegendőt. És ennyi. Nem hiába, azért Putyinnal egyikük se rúgná össze a port. A világ egyik legnagyobb olaj- és gázkészletén ülő katari emírtől szintén nem kaptunk semmit.
Viszont legalább augusztus 20-án mind megcsodálhatták a Duna felett keringő drónkeresztet.