Érteni vélem, hogy Szekeres Imre és az MSZP miért szorgalmazza makacsul az ellenzék összefogását. A Magyar Szocialista Párt vezetői nem valamiféle önzetlenségből erőltetik az együttműködést, hanem mert anélkül lehetetlennek látszik a párt parlamentbe kerülése 2026-ban.
Jelen állás szerint az ellenzék erői külön indulnak a jövő évi európai parlamenti választásokon, ami a kis pártoknak rendkívül kedvezőtlen forgatókönyv. Viszont a koordinált indulás az önkormányzati választáson ellensúlyozhatja ezt a borítékolható kudarcot. A hivatalban lévő polgármesterek és képviselők nagy valószínűséggel automatikusan közös jelöltek lesznek - márpedig e téren támogatottságán felül van reprezentálva az MSZP -, és ehhez még jelentős számú további jelöltséget harcolhatnak ki, mert a DK-t leszámítva más ellenzéki párt alig van jelen vidéken. Végeredményként egy a 2019-eshez képest is sikeres szerepléssel a szocialisták kivívhatnák az egyenrangú partnerséget 2026-ra is.
Szekeres Imre persze mással indokolja pártja törekvését. Szerinte az önkényuralmi rendszer leváltásának két feltétele van. Az egyik egy olyan alternatíva felmutatása, amely "világos megoldást kínál a társadalom többsége számára". Elvileg ez rendben is volna, ha az ellenzék ki tudna dolgozni egy olyan javaslatcsomagot, amely biztosítja az elvárt fejlődést. De erre ma kilátás sincs!
A jövőt az oktatás alapozza meg. Van az ellenzéki pártoknak és a velük szövetséges szakmai szervezeteknek átfogó, konkrét, a kormányváltás esetén elindítható programjuk a közoktatás korszerűsítésére? Nincsen! Vannak megfelelő megoldásaik a felzárkóztatás eredményességének radikális növelésére, a személyre szabott képzés megvalósítására, a felesleges tartalmak kiszűrésére, új, korszerű tartalmak megjelenítésére? Nincsenek! Pusztán a 2010 előtti állapotok visszaállítására - tankötelezettség 18 éves korig, önkormányzati fenntartás, intézményi-pedagógusi autonómia - vannak terveik. Ezek szükséges lépések, de korántsem elegendők a mostani súlyos problémák felszámolására, hiszen ezek már 2010 előtt is léteztek.
Vannak épkézláb elképzeléseik az ellenzéki pártoknak a felzárkózást eredményező gazdasági fejlődés megteremtésére? Nincsenek! Az erre adott válaszaik faék egyszerűségűek: nem összeszerelő üzemek, akkumulátorgyárak kellenek, hanem magasabb hozzáadott érték előállítását biztosító gazdasági tevékenységek (ami alatt főleg a kutatást, fejlesztést értik). Azzal az apró problémával már nem foglalkoznak, hogy ki fog létrehozni ilyen munkahelyeket? Minden alapot nélkülöznek ugyanis az olyan állítások, hogy megfelelő emberi erőforrás megléte esetén az informatikai világcégek tömegével telepítenének kutató-fejlesztő központokat Magyarországra. Európában is országok sora próbálkozik a becsábításukkal, nem szólva az IT-nagyhatalom Indiáról.
Hasonló a helyzet a más jellegű tevékenységet folytató multikkal. A külföldi tulajdonú hazai cégek alkalmazottai a nagy pénzt a tulajdonosnak termelik, ami aztán kikerül az országból. Ők maguk munkabért kapnak, gyakorlatilag a munkaerejüket "exportálják". A kutatással, fejlesztéssel foglalkozó szakemberek fizetése hiába múlja felül jelentősen a magyar átlagbért, még akkor sem növelné lényegesen a magyar gazdaság körforgásába bekerülő pénz mennyiségét, ha létszámuk a jelenlegi többszörösére nőne. (Hiszen az akkor is csak töredéke lenne a munkavállalók tömegének, a bérük jó része pedig a külföldi eredetű termékek ellenértékeként - a profithoz hasonlóan - rövid úton elhagyná az országot.) Erre nem lehet alapozni az ország fejlődését.
A Fidesz leváltásának másik feltétele az egykori miniszter szerint a kellő politikai erő, amit az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon az ellenzéki összefogás tudná megteremteni. De azt már a tavalyi választás bebizonyította, hogy téved. Még ha szűk többséget tudna is szerezni jövőre az ellenzék - ennél kedvezőbb eredmény elérése kizárt -, akkor sem fognak a szavazópolgárok a 2026-ban esedékes országgyűlési választáson kormányképesnek ítélni egy ennyire széttagolt, egymástól gyökeresen eltérő politikát folytató pártokból álló konglomerátumot. Nemhogy a passzív választópolgárok egy részét nem lehet így mozgósítani - amire szükség lenne a győzelemhez -, de ellenzékiek távolmaradása sem elképzelhetetlen, ha nem a kívánságuk szerint alakulnak az erőviszonyok az összefogásban.
Felesleges is elemezni az MSZP Szekeres Imre által tolmácsolt javaslatait az együttműködés módozataira. Legfeljebb annyit jegyeznék meg, hogy a látszólagos önfeláldozás ellenére azok döntően a szocialista párt érdekeit szolgálják, az EP-választásokra vonatkozók esetleg még a többi törpepártét is.
Az MSZP forgatókönyvének megvalósulása konzerválná az ellenzéki pártok jelenlegi támogatottságát, az ellenzék széttagoltságát, meghosszabbítaná a Fidesz uralmát. Tiszta vizet kell önteni a pohárba! Dőljön végre el, melyik párt érdemli ki a választók bizalmát, és melyik a potyautas! Ki kell választódniuk a tartósan életképes erőknek, amelyek képesek akkora támogatottságot felépíteni, hogy egyedül, vagy szükség esetén egymással összefogva kormányt tudjanak alakítani. Minél előbb indul el ez a folyamat, annál hamarabb lesz vége a Fidesz hatalmának.
Ha az MSZP a megmaradók közé akar kerülni, változtatnia kell stratégiáján. A párt jelenleg a lassú agónia állapotában leledzik. Ha valamilyen csoda folytán mostani kondíciójában kormányra kerülne az összefogás részeként, akkor sem tudná érvényre juttatni a baloldali értékeket. Erősödnie kell, ahhoz pedig dolgozni, helytálló megoldásokat keresni az ország legfontosabb problémáira - a balatoni szabadstrandok kérdése nem ilyen -, azokat ütköztetni mások elképzeléseivel, meggyőzni igazukról a társadalmat, elfeledni a megalapozatlan ígérgetést.
Nem lehetetlen, de nagy feladat.