A klímaváltozás okozta nagy meleg, a söripar és Kósa Lajos összefüggenek, mondhatni kölcsönhatásban vannak egymással. Például a debreceni Farmer Expón egész biztosan dolgozott a szinergia: a szónoki emelvényhez menet mintha kacskaringósabb lett volna Lajos karbonlábnyoma, másfelől a cívisváros húszszázalékos bölcse magához képest is zsibbasztó ökörségeket beszélt.
Az még úgy-ahogy oké, hogy „II. Szulejmán, Dzsingisz kán, Joszip Visszarionovics komolyabb figurák voltak, mint Ursula von Der Leyen”. Mondjuk mohácsi Szulejmán, aki kinyírta a druszát, speciel I. volt. Igaz, a II. osztályos törikönyvben szerepelt, Lajosunkban nyilván felrémlett a kapufának használt könyv borítója. (Szerencsére akkor még nem volt 12 osztályos rendszer, különben például a Szent István-os borító okán alighanem „10. évfolyam Istvánról” szónokolna.) Az viszont rejtély, honnan szedte, hogy a világ legnagyobb szén-dioxid-előállító ágazata a sör- és üdítőipar lenne (az energiaipar az, amúgy). Attól, hogy a kólában pezseg a szénsav, még nem lesz feltétlen „előállító”, szemben például Lajossal, akiben nem pezseg semmi, mégis folyamatosan eregeti a szén-dioxidot. Az is csúnyán összekeveredett benne, hogy a Bizottság akarna a magyarokkal sertéshús helyett sáskát etetni. Speciel idehaza a Fidesz káderképzője, a Matthias Corvinus Collegium (MCC) népszerűsíti a rovarevést, nemrég például egy fehérvári iskolában kóstoltattak a gyerekekkel sáskaporból készült palacsintát meg a fincsi sült tücsköt.
Lehetne még elemezgetni, hogy hősünk miként üt réseket szavaival a magyar szellem ózonpajzsán. Önmagában már az is vicces kiindulópont, amikor egy Kósa Lajos hülyézi az EU-t, egyáltalán bárkit a széles világon. Tárgyilagosan annyit lehet leszögezni, hogy Lajos szelleme szárnyal, mint a csengeri örökös hölgy által a nevére íratott svájci repülőgépgyár vasmadarai.