Nem értem, mit handabandáznak egyesek, hiszen egészen elviselhető, sőt, nyugodt, derűs és reményteli ez az ország – feltéve, ha az ember nem lát és nem hall rendesen.
Én így jártam a minap, s mondhatom, a kedélyállapotom gyökeresen megváltozott: nyugodt lettem, derűs és reményekkel teli. Van ugyanis némi gond a jobb szememmel (sorvadnak benne a látóidegek), ráadásul annyit írok és olvasok, hogy már alig látok, új szemüvegre lesz szükségem – lesz is, ha lesz rá pénzem. Ami meg a fülemet illeti: hát nem bedugult!
Ezt én lelki okokra vezetem vissza: ha nem lát és nem hall az ember, akkor nem idegesíti semmi. S akkor nem is ír.
Mindenesetre tettem próbálkozásokat a helyzet javítására. Július közepén telefonáltam egy kórházba, ahol több ismerősöm dolgozik, a szemészetre akartam időpontot kérni, de azt mondták, csak augusztus végére tudnak adni. Az késő volt nekem. Elmentem hát a Péterfy kórházba, hetedik kerületi lakosként amúgy is oda tartozom körzetileg. Ezen a héten hétfőn délután kerestem fel az ottani szemészetet, ahol megkönnyebbülésemre nem várakozott senki. Pompás! A kis ablakocska, ahol jelentkezni kell, nyitva volt: még pompásabb! Alig várakoztam tíz másodpercig, megjelent egy csinos, szőke hajú hölgy, s kedvesen megkérdezte, miben segíthet. Erre átfutott az agyamon pár dolog, amiben a segítségemre tudna lenni, de inkább rátértem a tárgyra: sokat romlott a szemem, vizsgálatra szeretnék időpontot kérni. Máris nézem, mondta, majd megkérdezte, hogy hetedik kerületi lakos vagyok-e. Bizakodva és büszkén rávágtam, hogy igen! Mire azt felelte a csinos, szőke hajú hölgy, hogy rendben, akkor volna is egy időpont: októberre. Azt hittem rosszul hallok. S amúgy persze tényleg rosszul hallottam, elvégre bedugult a fülem. Az október azonban október volt tényleg, úgyhogy kedvesen elköszöntem, s visszamentem a betegirányítóba, hogy időpontot kérjek a fülészetre. Lelkiekben felkészültem az októberre, mire mit hallok? Augusztus nyolc, szerda délelőtt. És nem 2024-ben, hanem idén. Nahát. Mondom, hogy baj van a fülemmel.
A szemem azonban nem hagyott nyugtot, úgyhogy kedden reggel elmentem a Semmelweis egyetem Mária utcai szemészeti klinikájára időpontot kérni. Lelkileg felkészültem a szeptemberre, amit már előrelépésnek tartottam volna, de nagy meglepetésemre a pult mögött ülő nő valamit pötyögött a gépbe, majd azt mondta: várakozzon a 17-es ablak előtt, majd szólítják.
– Úgy érti, hogy még ma? – kérdeztem, mire furcsán nézett, de nem mondott semmi csúnyát. Biztosan hozzászokott már a hülyékhez.
S tényleg! Délre már végeztem is! Megvolt a vizsgálat, úgy ment minden, mint a karikacsapás.
Tegnap viszont visszamentem a Péterfybe, mert ugye be volt dugulva a fülem. Negyed tizenegyre volt időpontom, de felkészültem rá, hogy ott ülök majd egész délután, de meglepetésemre 10 óra 20 perckor szólítottak és három perc alatt megcsinálták, amit megkövetelt a haza. Újra hallok!
S már előre rettegek: vajon mi tárul majd a szemem elé, ha újra élesen fogok látni?!
