Írásom tegnap közölt első részben a Fidesz közelmúltját és jelenét ezzel a három szóval jellemeztem: gátlástalanság, mohóság, arrogancia. Ezek közül az elsőhöz kapcsolódó gondolataimat már megosztottam. Lássuk a többit.
Ami a mohóságot illeti: sajnos minden politikai oldalon volt és van korrupció. Azonban a Fidesz által rendszeresített korrupció összegszerű nagyságrendje sokszázszorosa a baloldal alattinak. És közel sem volt akkora infláció, ami ezt indokolná.
Erre a legjobb példa Mészáros Lőrincé. Amíg Orbán és Simicska - a Fidesz „bankára” - 2015-ben össze nem veszett, Mészárosról alig lehetett hallani, legfeljebb néha Felcsút polgármestereként jelent meg a neve. 2014-ben 7,7 milliárdos vagyonnal a 100 leggazdagabb magyar listájának legalján szerepelt. Az összeveszés utáni évben, 2016-ban már a 31. helyen volt, 2017-ben az ötödik, 2018-ban pedig a második volt 280 milliárdos vagyonnal, azóta pedig vagy az első, vagy a második, Csányi Sándorral váltakozva.
Idén több mint hatszázhatvan milliárddal lett első. Ugye nem gondolja senki, hogy ez a véletleneknek vagy a hirtelen megvilágosodásnak köszönhető? Nyilvánvaló, hogy ez a vagyon nem (vagy nem teljesen) az övé, hisz ha az lenne, akkor hol volt 2015 előtt? Csányi közgazdasági doktor és negyven éve vezető bankár, Mészáros viszont egy falusi gázszerelő (aki ugyan saját mondása szerint „okosabb Zuckerbergnél”). Amúgy az idei száz leggazdagabb között összesen két baloldaliként számon tartott üzletember szerepel (Bige és Leisztinger).
Mészáros vagyonának döntő többsége így vagy úgy az államtól származik. A napjainkban repülőstartot mutató „nemzeti” bankholding, az MBH törzsét az az MKB Bank képezi, amelyet az állam vett meg korábbi német tulajdonosától; majd az MNB közpénzmilliárdokat is felhasználva konszolidálta, végül - egy kamu pályázat eredményeként - egy rejtélyes indiai-szingapuri stróman közbeiktatásával Mészárosnál kötött ki. A bankholding másik lábát képező takarékszövetkezeteket az ő üzleti köre tartja kézben.
Mi a bajom a Fidesszel?Szállodalánca a résztvevők közül a legtöbbet, 17,7 milliárd forint állami támogatást nyert a Nemzeti Turisztikai Ügynökség pályázatán. A vállalatbirodalmának gerincét képező építőipari cégek megrendeléseinek döntő többsége közvetlenül vagy áttételesen az államtól (állami cégektől vagy állami részvételű projektekből) származik. Állami (MVM) segítséggel nyúlta le a Mátrai Erőmű likvid eszközeit. Energetikai cégeinek profitabilitása az állami felügyeletet gyakorló szervek jóindulatán múlik (ugyanezek a szervek „győzték meg” a korábbi külföldi tulajdonosokat, hogy „kívül tágasabb”). Biztosítási érdekeltségeinek piaci fölényét a nagy állami ügyfelek adják.
Összehasonlításként: a baloldal kormányzása alatt összesen három – akkor jelentősnek tekintett - korrupciós ügyről lehetett tudni. Ebből egy Horn, kettő Gyurcsány idejére esik. Az első a „Tocsik-ügy” volt, ahol a teljes érintett összeg 804 millió volt, és azért minősítették „korrupciónak”, mert ugyan elismerték, hogy Tocsik (és sok más személy) dolgozott a szóban forgó ügyeken, de „túl sok volt a pénz, amit ezért a munkáért kaptak”. Végül Tocsikot elsőre felmentették, de később elítélték, vélhetően azért, mert kiderült, hogy a bevételéből leadott az SZDSZ-nek.
A Gyurcsány-időszak legnagyobb ilyen esetében, a sukorói telekcsere ügyben a vád az értékaránytalanság volt, de az ügylet létre sem jött, mert az állam visszakozott. A nagyságrend - a különböző ingatlan-szakértői véleményektől függően - néhány százmillió volt. Annak ellenére, hogy a meghiúsulás miatt az államot nem érte kár, a Nemzet Vagyonkezelő két vezetőjét több év börtönre ítélték, de nyilvánvaló volt, hogy a játék Gyurcsány „bőrére” megy, őt akarták ellehetetleníteni.
A harmadik ügy Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettesének nevéhez kapcsolódik. Őt azzal vádolták, hogy a svájci és az osztrák bankszámláin összesen 267 millió forintnyi összeg volt, és annak eredetéről nem tudott hitelesen számot adni. Beszédes tény, hogy már hetedik éve nincs még elsőfokú ítélet sem az ügyben.
A legfőbb különbség: a baloldal ügyei százmilliós, a Fidesz ügyei százmilliárdos nagyságrendűek, azaz a különbség ezerszeres. Ezért is mondhatta Lánczi András, hogy „amit korrupciónak neveznek, az a Fidesz legfőbb politikája”.
Ugyanide tartozik a Fidesz viszonya az állami vagyonhoz. Amikor ellenzékben voltak, Horn Gyulát majd' keresztre feszítették, mert szerintük „kiárusította az országot”. Pedig Horn nem osztogatott, hanem eladott állami vállalatokat (pl. az általam jól ismert energiaszolgáltatókat) külföldi (német, francia és olasz) szakmai befektetőknek. Ennek egyrészt az volt a haszna, hogy a bevételből fizetni tudták azt az államadósságot, amit Antallék és a rendszerváltás előtti kormányok hagytak rájuk, másrészt a külföldi befektetők rendbe tették a kétségbeejtő műszaki állapotban lévő vállalatokat. Ezzel szemben a Fidesz ingyen osztott ki többezermilliárd forintnyi állami vagyont a saját alapítványainak, azzal a különösebben nem is titkolt céllal, hogy ezt a vagyont a politikai széljárástól függetlenül, örök időkre az ellenőrzése alatt tarthassa.
Személy szerint engem az arrogancia bosszant a legjobban. A baloldal a sötét ügyeit legalább igyekezett eldugni, a haszonélvezők nem urizáltak, hencegtek, hanem a háttérben maradtak. A fideszesek esetében ez fordítva van: jachtok, magánrepülőgépek, paloták, kúriák határozzák meg az életüket. Kifejezetten azt üzenik, hogy „mi bármit megtehetünk, és meg is tesszük”.
Annak idején Horn Gyula közepes méretű új testvérhegyi háza elé a fideszesek még tüntetést is szerveztek, Orbán (apja) pedig - a család XII. kerületi, nagy házán túl - Hatvanpusztán palotát építtet télikerttel, könyvtárral, bálteremmel, úszómedencékkel, sportpályákkal és földalatti garázsokkal.
(Ez az ő szavai szerint „majorság”.) Önmagáért beszél, hogy a jelenlegi kormányban legalább négy – bevallottan - milliárdos miniszter van (Szalay-Bobrovniczky, Pintér Sándor, Lantos Csaba, Rogán Antal). Ezzel szemben Orbán bankszámlája a benyújtott vagyonnyilatkozatai szerint általában a kiszáradás szélén van.
Az arrogancia másik formája: a baloldal döntéshozói (pl. Horn Gyula, Békesi László, Bokros Lajos, Surányi György), de még előttük is pl. Németh Miklós, Kupa Mihály, Sárközi Tamás igyekeztek a döntések indokait és körülményeit a nyilvánosság előtt elmagyarázni, A Fidesz nem ezt teszi, hanem mindent azzal söpör le: „minket nagy többséggel megválasztottak”. Az arroganciára jó példa Lázár János, aki a közelmúltban ki is mondta nyilvánosan, hogy azok a települések, amelyek legközelebb ellenzéki önkormányzatot választanak, ne is számítsanak a kormány támogatására.
Nekem különösen vérlázítóak a Fidesz frakcióvezetőjének nyilatkozatai, ugyanis az arcáról leolvasható, hogy kifejezetten élvezi, ha az ellenzéket hazugságokkal vádolja, és ők nem tehetnek semmit ez ellen. Ennek a legszebb példája, amikor – már sokadszor – Kocsis Máté azt mondja az ellenzékre: „mindent megtesznek a hatalomért és a pénzért”, miközben pontosan tudja, hogy ez éppen a Fidesz jellemzője. Az arrogancia további szembetűnő példája, hogy amikor – nagyon ritkán – egyetértenek egy ellenzéki javaslattal, azt sem szavazzák meg, hanem elutasítják, majd a saját nevük alatt újra benyújtják és akkor megszavazzák.
Az előzőkkel külföldről hazatért, konzervatív barátom azon kérdésére igyekeztem válaszolni, hogy mi a bajom a Fidesszel. Ez nem jelenti azt, hogy az ellenzék bármely részéről jó véleményem lenne, és azt sem, hogy a Fidesz minden intézkedését rossznak tartom. Például amit a migráció ügyében képviselnek, annak többségével – mint szükséges rosszal – egyetértek, és még gazdaságpolitikai intézkedéseik között is találok egy-két pártolhatót. Épp azt látom a legnagyobb bajnak, hogy már régen a „szekértábor-logika” uralkodik, azaz a két oldal semmit nem fogad el egymástól, még akkor sem, ha tudják, hogy az lenne az észszerű.
Igen, az előzőek és sok más ügy miatt a Fidesz bukását szeretném (de tudom, hogy hiába, abból rendes választások útján sokáig nem lesz semmi). Nem tartom megalapozottnak azt a barátom által is hangoztatott aggályt, hogy azért kell jobb híján a Fideszt választani, mert az ellenzék olyan, amilyen. Erre megoldás a most éppen Szlovákiában (korábban pl. Belgiumban, Csehországban, Romániában) alkalmazott módszer: az ügyvivő szakértői kormány. Ráadásul az adatok azt mutatják, hogy ezek az országok gazdaságilag akkor fejlődtek a legjobban, amikor ilyen fázisban voltak. Lehet, hogy azért, mert a vezetőik kevesebbet loptak?
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
