Mindig bajban vannak az Orbán-rezsim hivatásos dicsőítői, amikor a Mészáros-jelenséget kell (?) megmagyarázniuk: a nagyipari léptékű lopásra, bármennyire a rendszer lényege is, valójában nincs rendszerkonform magyarázat. Mármint ha a rendszert valóban kereszténynek tételezzük, mint tette az a fiatalember, aki egy református táborban vonta kérdőre Gulyás Gergelyt a hetedik parancsolat kormánypolitika rangjára emelt üzemszerű megsértéséért. A miniszter alaposan bele is gabalyodott a válaszba, pedig ő még az intelligensebb próbálkozók közé tartozik: igyekezett a nemzeti büszkeség felől közelíteni, de a végeredményt tekintve valószínűleg jobban járt volna a sztereotip Gyurcsányozással.
Mit is mondott Gulyás? Hogy a környező országok prominensei nagyságrendekkel gazdagabbak az aktuális magyar leggazdagabbnál, meg hogy Mészáros Lőrinccel az a fő baj, hogy nincs belőle legalább 30-40. Jogászemberről lévén szó, ne akadjunk fenn a matematikán (pedig lehetne: a „nagyságrendekkel” azt jelentené, hogy minimum százszoros különbség van a szlovák, cseh, román stb. vagyonosok javára, amiről szó sincs, nyilvános adatok alapján még az egy nagyságrend sem áll meg), koncentráljunk a lényegre. Egyrészt a hatalom szinte kizárólag túlárazott közpénzes megrendelésből élő fő kedvezményezettjeit szabadon eltulajdonítható uniós források híján már egy jó ideje hitelből fizetjük – nő is szépen az államadósság-állomány -; most képzeljük el ugyanezt 30-40-szeres szorzóval. Másrészt elég csúfos bizonyítvány, hogy a minden eszközzel (névre szóló törvényekkel, a versenytársak hatósági vegzálásával, soha vissza nem fizetendő hitelekkel, csillagászati dotációkkal) megtámogatott magyar gazdasági „elitnek” csupán ennyire futotta a mégiscsak valamiféle piacon, üzleti versenyben megméretődött regionális versenytársakkal szemben.
Tünetértékű volt az egész epizód, a legérdekesebbnek azonban mégiscsak az látszott benne, hogy a Miniszterelnökség vezetőjéből a bolsevik reflexet hívta elő a belső kritika: az „egy keresztény ifjúsági táborban is lehet ilyen éles véleményeket megfogalmazni” álláspont a tartalmát tekintve alig különbözött a Lenin-viccben szereplő „közéjük is lövethetett volna” kitételtől. A fideszes politikusnak a kormányinfókon edződve volt alkalma rinocéroszbőrt növeszteni az arcára, láthatóan mégis zavarba jött kissé a baráti tűztől. Nem véletlenül: arra, hogy 2010 óta a nemzeti vagyon tízszázalékokban mérhető, tetemes hányada az Orbán-család magánvagyonává vált - ne legyünk ezúttal álszemérmesek Mészáros Lőrinc valódi szerepét illetően –, nincs olyan indoklás, amely bármely, a kereszténységet a krisztusi tanítást követő vallásnak, és nem hazug politikai ideológiának tekintő fórum előtt megállna.
Azaz úgy helyes, ha Gulyás Gergely felkészül rá: amennyiben a magyar nemzet tényleg keresztény, vagy legalább, ha a lassan másfél évtizednyi államilag szervezett blaszfémia ellenére maradtak még benne keresztények, a jövőben egyre többször kell hasonlóan kínos magyarázkodásokba bonyolódnia.