A Magyar Orvosi Kamara és a Belügyminisztérium egészségügyi vezetése Pintér Sándor miniszter részvételével ült le a tárgyalóasztalhoz. A szakdolgozókat kirekesztették a megbeszélésből. De közben bélyeg került rájuk, nem is akármilyen. A tárgyaláson a MOK tudósítása szerint a „Miniszter úr többször kitért az orvosok (és szakdolgozók) erkölcsiségére, az elmúlt időszakban felmerült bűncselekményekre, illetve a betegek által tapasztalt, jelzett kommunikációs problémákra.”
Felrémlett bennem a Majakovszkij-vers: „Elment a nap, táskájába tevén, ügyeit, gondjait. Csend lesz talán. Ketten vagyunk most…” Pintér mint kép egy újság címoldalán. „Száját harsány szó feszíti szét, bajusza mereven fölfele néz. Homloka ráncában az emberiség, hatalmas homlok, hatalmas ész.” És vádol!
Pintér úr „hadd szólok pár kurta szót, nem szolgálatilag, szívből csupán”. Pintér úr, tudja, pokoli nehéz, amit végeznek a magyar egészségügyi szakdolgozók minden nap, egymás után. Tudja meg, hogy közel százezer szakdolgozó már rég csak a jó erkölcs miatt dolgozik. Különben nem látnák el éjszakánként egymagukban legalább 80 ember felügyeletét pszichiátriai osztályokon. Nem pelenkáznának egyedül 100 kilón felüli gondozottakat. Mentősök nem cipelnének beteget szűk lépcsőházakban. Hanem választanának egy könnyebb foglalkozást. Mert itt már nagyon elfáradtak. Reményük sincs arra, hogy segítséget kapnak. Hogy több lesz a személyzet, magasabb a fizetés.
A Covid 19 okozta, elsöprő járvány alatt erejük felett dolgoztak. A tájékoztatás hiánya a miatt mindvégig úgy érezték magunkat, mint akiket visznek a vágóhídra. Amikor nem kaptak védőruhát és gumikesztyűt, azt gondolták, ha megbetegszenek, nem lesz, aki pótolhatná őket. De azért ott voltak a védőnők a kismamák mellett, közben tanították a családokat a védekezésre, a maszk használatára. A mentőautókról meg szinte le sem szálltak a bajtársak.
Miközben a járvány keményen tarolt a betegek között, a világ ápolói életüket áldozták a hivatásuk oltárán, köztük a magyarok is. Bizony: fizikailag, érzelmileg és erkölcsileg is megviselte őket az embertelen erőfeszítés. Közben végleg elvesztették a reményt, hogy lesz több ember és talán több fizetés. Helyette újabb és újabb nehézségek tornyosulnak előttük - a köszönet helyet, Mindennek tetejébe ön most megpróbálja ezt a közösséget erkölcsileg megbélyegezni? Etikai szempontból rendben van ez?
Esetleg félrevezették Önt azzal, hogy azt állították, az orvosi etika ugyanaz, mint az ápolásetika. Vagy Ön tényleg úgy gondolja, hogy a szakdolgozók ugyanolyan bűncselekményeket, etikai vétségeket követtek el, mint a találkozón szóba került orvosi esetek? Ez azért lényeges, mert ez a vád az orvosi kamarával való találkozáskor került szóba, ahol az egészségügyi szakdolgozókat egyetlen vezető sem képviselte. Ön úgy nyilatkozott, mintha az orvosok és a szakdolgozók ugyanazon etikai kódex szerint dolgoznának. Mintha létezne valamilyen adat, mely szerint a szakdolgozók okozta bűncselekmények, vétségek, azok súlyossága és száma hasonlatos az orvosokéihoz. Erkölcsi szempontból rendben van ez?
Kitől nyeri Ön az információit? Miféle döntéshozóktól és végrehajtóktól, mondjuk az államtitkárságon? Ön szerint ott minden rendben van? Etikusak a döntéseik, a rendszer átszervezése jól halad? Vagy Ön csak a mezítlábas dolgozókat vette górcső alá, a hivatalnoki öltöny menlevél, bármit tettek is a munkatársai, az felülvizsgálatlanul marad?
Tudja-e, hogy Magyarországon 1,5-1,3 szakdolgozó jut 1 orvosra? A boldogabb országokban 5 szakdolgozó - 1 orvos a felállás. Sőt van, ahol 16-1 az arány. Tudja-e, hogy a szakirodalom szerint egy ápolónak 6 betegnél többet nem volna szabad ellátni? Kiszámolta-e valamelyik munkatársa, hogy miből fizetnék ki, ha hirtelen meglenne a még szükséges 50 ezer, azonnal munkába lépő szakdolgozó? Mert a MOK felvetésére, hogy „az orvosi és szakdolgozói fizetések legyenek inflációkövetőek", az volt az Ön válasza: erre nincs erre lehetőség.
Az Ön által delegált vezetők „Itt járnak és gőgtől dagad a keblük, töltőtoll s jelvény pompázik a mellen". Önmaguk nagyságát szidolozzák Ön előtt, elhitetik, hogy minden rendben van. Lám, azt is elfogadta tőlük, hogy az orvosi szakma és a szakdolgozók tevékenysége, azok etikai háttere egy és ugyanaz.
Sugdosói azt sem látják, hogy a Mentőszolgálatot már csak a benne dolgozók tartják össze. Műtétek maradnak el műtősnők híján. A teljes védőnői hálózat szakmai hálóját szétvertek. Ez is a jó erkölcsre tartozik! Aki csak benne van a rendszerben, most mind valamiért kiabál. Az önkormányzatok, hogy nem fizetik a rezsi díjat és a telefonokat. Az átvevő kórházak, mert még fogalmuk sincs, mire lesz pénzük. A NAV meg áll, mint szamár a hegyen, és keresi, honnan lesz az átvett védőnői seregnek adószáma. Gyanítom, hogy azt sem mondták el Önnek: fogalmuk sincs, hány szakápoló kellene a szakápolási otthonokba, és ki számolja ki az intézeti tartózkodás költségeit.
Ön kéri számon a szakdolgozók erkölcsiségét? És ez a munkatársaival kapcsolatban nem jut eszébe? Mikor győződött meg a tanácsadói, döntés-előkészítői tudásáról, szakmai felkészültségéről? Miközben a törvényben a gondoskodás, gondozás, ápolás és szakápolás jelenlegi megfogalmazása szakma- és rendszeridegen. Az a dilettantizmus sem tűnt fel, ahogyan az új etikai rendszert összehozták? Ön erkölcsiséget emleget. Én meg erkölcsi felelősséget! Mert az bizony ott van Önnél és a munkatársainál. Nemcsak a kommunikációban, hanem a mindennapi gyakorlatban is.
Miniszter úr, mára a mintegy százezer, egyre fogyó számú egészségügyi szakdolgozónak nem maradt mása, mint a becsülete. A hivatástudatból és személyes hitvallásából vállalt munkájának tisztessége. Ne sújtsa őket érdemtelen, elítélő, negatívan minősítő szavakkal. Főleg a szakdolgozók közösségének erkölcsiségégét ne kérdőjelezze meg!
A közösség mindent megtesz, hogy megfeleljen az etikai előírásoknak. Az etikai ügyeiket etikai bizottságok bírálják meg. Képzésük során tanulják a bioetikát, és tudatosan készülnek pályájukra, a legkisebbek is. Ha nem tudja megnevezni a konkrét bűnesetet vagy etikai sérelmet, akkor ne vádolja a közösséget. Főleg ne mutasson rossz példát az embereknek a szakdolgozók méltatlan, jogtalan megbélyegzésével.
„Elment a nap, táskájába tevén, ügyeit, gondjait. Csend lesz talán. Ketten vagyunk most…”. Pintér úr, jobb lenne, ha végre megértő, hozzáértő arckép lenne az újság címoldalán.