Bonyodalmak egy halott körül. Vallási vita egy ravatalnál. A megkeresztelt haldokló. Felekezeti hiénák egy ravatal körül. Expressz-keresztelés… Ilyen és ehhez hasonló címekkel adta hírül a sajtó 1912. február 27-én királyhalmi Neumann Miksa halálhírét. Ami, lássuk be, ahhoz mérten, hogy a hetvennégy évesen elhunyt pesti polgár nem pusztán a Vaskorona rend harmadik osztályának lovagja és a Ferenc Józseftől nyert nemesség birtokosa volt, hanem egy évvel korábban még az áru- és értéktőzsde alelnökeként is működött, meglehetősen méltatlan elmúlásnak tekinthető.
Érthető persze, hogy az eset rendkívüli közérdeklődést váltott ki, hiszen a dualizmusban sem volt szokványosnak mondható, hogy egy dúsgazdag férfiú, bankok és részvénytársaságok igazgatóságának tagja, bérházak sorának tulajdonosa életének végóráiban dönt úgy, hogy ősei zsidó hitét a katolikus vallásra cseréli. Nem véletlen, hogy amikor a lapokban megjelent a szűkszavú gyászhír, tudatva, hogy az elhunytat katolikus szertartás keretében fogják búcsúztatni, a zsidó "szentegylet", a Chevra Kadisa első felindulásában a polgármesterhez fordult, hogy megakadályozza a temetést. S bár végül a kegyeleti szempontok győztek, a botrány még jó ideig nem ült el.
A Chevra Kadisa, amely szervezetnek az elhunyt vagy negyven éven át tagja volt, nem győzte hangsúlyozni, hogy Neumann Miksa a halála előtt másfél évvel, amikor az egészsége hanyatlani kezdett, személyesen rendelte meg a sírhelyét a zsidó temetőben, a felesége nyughelye mellett. Ahogyan azt is: a kitérés csak akkor tekinthető törvényesnek, ha azt a más vallásra áttérni szándékozó a rabbinak is bejelenti. Mivel ez nem történt meg, az Egyenlőség szerzője kemény szavakkal ítélte el az egész akciót, de különösképp a keresztelést végrehajtó dr. Huszár Elemér terézvárosi káplánt:
„Törvény mondja ki az emancipációt, törvény szól a zsidó vallás teljes egyenjogúságáról, törvény szabályozza a kitérés jogi rendjét, de fütyöl mind e formaságokra a káplán ur. Aki, mivel maga is zsidó volt, hát szent küldetése van, hogy ha élőket nem keríthet hatalmába, legalább haldoklókat térithessen. Nem tudhatom, emlékszik-e a saját kitérésére, de ha nem is, csak egy unciányi pszichológia kell ahhoz, hogy senki a világon el ne higyje azt a bárgyú mesét, hogy egy hetvenhatéves (valójában 74 – a szerk.) zsidó pont halálának órájában, amikor a zsidó hitvalláson jár az esze, uj hitet áhit. Gondoljon csak Huszár káplán ur néhai nagyapjára, arra a Held nevezetű zsidóra, aki a maga orthodox hitközségének elnöke volt…”
Ezt persze dr. Huszár sem hagyta szó nélkül. Jelezte, hogy Neumann Miksa a saját fiát – aki neki iskolatársa volt – katolikusnak nevelte, és tudomása szerint évtizedek óta foglalkoztatta az áttérés, így amikor a nevezett fiú a haldoklóhoz hívta, nem a formaságokkal, hanem csak a krisztusi paranccsal törődött. Ami persze nem tudta megakadályozni, hogy a lapok továbbra is azon lamentáljanak, mi állhatott a gyors elhatározás mögött. A Pesti Napló még azt is tudni vélte, hogy Neumann Miksa 400 ezer koronát akart a Chevra Kadisára hagyni, ám mivel a szentegylet csak zsidótól fogadhat el adományt, a keresztelő kínálta a legjobb kibúvót.
Négyszázezer korona kétségkívül sok pénz volt akkoriban, egy jó helyen lévő, nagy bérház ára. A történetet azonban gyengítette, hogy Neumann Miksa rokonságának bérházból is többje volt az elégnél: egyebek mellett övék volt az Oktogon háromnegyede. A nevezett fiú pedig, aki haldokló apjához katolikus papot hívott, Kőrössy Albert Kálmán volt. Udvari tanácsos, sűrűn foglalkoztatott műépítész, az akkor divatos szecesszió egyik legjelesebb képviselője – bérelt hellyel a főváros legtöbb adót fizető polgárainak listáján.
Ő persze azzal is tisztában volt, hogy egy ilyen történet csak ronthat a renoméján, ezért a temetés másnapján 40 ezer koronás felajánlást tett azzal az óhajjal, hogy a pénzen építsék fel a fővárosi könyvtár apjáról elnevezett fiókkönyvtárát. A gesztus tökéletesen működött: a botrány hamarosan elcsitult, a főváros tanácsa pedig idővel kijelölte e célra a Városliget Csikágó felé eső sarkát, egy rogyadozó vendéglő telkét a Városligeti Színház mellett.
„A sógorok” – így ismerte Pest az Oktogon négy házából hármat birtokló famíliát. Kétségkívül volt sógorság is az őket egybefűző viszonyok szövevényében, de névváltoztatásaikkal sokat tettek azért, hogy szép feladat legyen fölfejteni a családfájukat. A sógor valójában maga Neumann Miksa volt, az Abbázia kávéháznak is otthont adó oktogoni ház tulajdonosa; felesége, Hajduska Júlia két fiútestvére, József és Imre – akik egymás után Kőrösire magyarosítottak – pedig vele egyidőben vásárolták meg az átelleni két épületet. Hogy végül Neumann Miksa fia is Kőrösi – majd megnemesülvén Kőrössy - lett, az pusztán a rokoni szeretet műve volt.
De korántsem véletlen, mert a tehetség mellett a rokonság volt az, ami ezt a famíliát hihetetlen sebességgel felemelte. Neumann Miksa a Hajduskák nagybátyjával, Pollák Jakabbal 1868-ban jegyezte be az első gabonafelvásárló cégét Szegeden, ám négy évre rá már Pesten dolgoztak, 1885-ben pedig egymással szemben álltak a házaik az Oktogonon. És a szegényen küszködő Hajduska kereskedő fiaiból sem lett volna semmi a Pollák nagybácsik nélkül. Félárvaságra jutván Józsefet és Imrét a másik agglegény Pollák, az orvostudor Henrik nevelte fel Pesten, olyan sikerrel, hogy immár Kőrösiként mindkettő ragyogó karriert futott be. Imre takarékpénztári igazgató és udvari tanácsos lett, József pedig a magyar statisztikai hivatal alapító vezetője, akit munkásságáért később nemesi címmel is kitüntettek.
Erről a rendkívüli munkabírású, már életében legendássá vált szakemberről, Kőrösi (Kőrösy) Józsefről jegyezte fel az unokája, hogy felettébb egyénien állt hozzá a hitbeli kérdésekhez. Három gyermekét „születésükkor nem jegyezte be zsidóként az anyakönyvbe, hogy felnőttként dönthessenek”. Tizennyolc éves korukban aztán megismertette őket a zsidó és a keresztény hittel is, rájuk bízva a választást. A családi emlékezet szerint mindhárman a zsidó vallás mellett döntöttek – ahogy ő maga is a zsidó temetőben nyugszik 1906-ban bekövetkezett halála óta.
A nemzedékről nemzedékre fogyatkozó család Magyarországon elhunyt tagjai közül végül csak Neumann Miksa és mindössze tizenkilenc évet élt kisebbik fia, Emil került a Kerepesi temető keresztény fertályának földjébe. A robusztus, fekete márvány síremlék, amelyet bizonyosan Kőrössy Albert Kálmán tervezett, őt magát már nem fogadhatta be. Egyszerűen túl sokáig élt ehhez.
Megérte a második világháború végét, bérházépítőként és -tulajdonosként még megszervezte és számos fórumon képviselte a házbirtokosok egyesületét, hogy végül az oktogoni (ekkor már: November 7. tér) házából telepítsék ki. Nyolcvanhat évesen, Érden hunyt el 1955-ben. Hamarosan a nagycsalád maradéka is szertefoszlott, így emlékezők híján hosszú időre ő is feledésbe merült. Apját már jóval korábban elérte ez a sors: a Neumann-könyvtár sem épült fel soha.
