Ha az utókor egyszer majd összeszámolja, hogy össztársadalmi szinten mi volt a 2010-től kezdődő Fidesz-kormányzás legkártékonyabb húzása, a rezsicsökkentésnek nevezett szélhámosság biztosan ott lesz a szűk élmezőnyben. Hogy miért és hogyan vitte zsákutcába és szolgáltatta ki Oroszországnak a magyar energiaellátást, parkolópályára szorítva az önrendelkezés egyetlen reális magyarországi opcióját, a megújulókra és az energiahatékonyság növelésére épülő zöldenergia-rendszert, azt már sokan, sokféleképp megénekelték. Most azonban már az is tisztán látszik, hogy hasonló pusztítást végzett a politikai árazás az ivóvízellátásban is.
Orbán Viktor pártja legalább két választást húzott be azzal a hamis állítással, hogy Magyarországon nekik köszönhetően olcsó(bb) a rezsi. A víznél a jó-árasítás olyan parádésan sikerül, hogy számos településen mélyen az előállítási költség alá mentek. Boldog-boldogtalan (az utcavégi autómosótól Mészáros Lőrinc luxusszállodáiig) ezen az irreális áron kapja a vizet. A szolgáltatók cserébe tíz éve hozzá se nyúltak a hálózathoz – márpedig a cső olyan, hogy ha nem ápolják, akkor szétrohad: vannak városok, ahol „csak” az ivóvíz 20 százaléka szökik el, de olyan hely is akad, ahol ez az arány a négyötödöt is meghaladja.
A vezetékhálózat 86 százaléka azonnali felújításra szorul, de nincs, aki megcsinálja, mert az összes magyar vízszolgáltató veszteséges.
Az egy évtized alatt felhalmozott közműadósság (az elmaradt felújítások mai ára) szakmai becslések szerint úgy 3000 milliárd forintra, nagyjából a tervezett új paksi atomerőmű nettó árára rúg – ennyit fizettek rá a magyar adófizetők arra, hogy a Fidesz, úgymond olcsóvá tette a vezetékes vizet. Ősszel viszont a kormány könyörtelenül benyújtja a számlát valamilyen trükkös, de drasztikus mértékű áremelés formájában. Aki tapsolt a „rezsicsökkentésnek”, tapsoljon majd ennek is: előbb-utóbb meg kell tanulni, hogy ha a politika jótékonykodik, annak mindig velünk fizetteti meg az árát, méghozzá kamatostul.