Az előző európai parlamenti választás előtt, 2019-ben, amikor az azóta az Ibiza-botrányba belebukott Heinz-Christian Strache Budapesten járt, kormányfőnk lelkesen támogatta, hogy európai szinten is jöjjön létre a bécsi modell, vagyis a konzervatívok és a szélsőjobb együttműködése. Ez akkor nem valósult meg, de az utóbbi szűk egy évben a szélsőjobb kormányzati, vagy a kormány működését befolyásoló tényező lett Olaszországban, Svédországban és Finnországban. Csakhogy ez a frigy nem azt eredményezte, amiben egykor Orbán Viktor bízott: a szélsőségesek az új pozícióban szakítottak az EU-ellenes retorikával. A spanyol választás újabb reményt jelentett számára, hogy Madridban majd minden másként lesz: ha a több spanyol önkormányzatnál a kulturális illiberalizmust megvalósító Vox kormányra kerül, nem áll majd be a sorba és válik EU-konformmá, hanem Budapestet másolja, és segít a magyar kormánynak az EU belső bomlasztásában. A spanyol közvélemény-kutatások ezt reális opciónak tartották, mert bár a kampányban Alberto Núnez Feijóo, a konzervatív Néppárt elnöke rendre azt hangoztatta, hogy a Vox nélkül akarnak többséget szerezni a madridi parlamentben, erre eleve nem látszott reális esély.
A voksolás végül meglepő eredményt hozott. Sokan megfogadták a számos gazdasági sikert felmutató Pedro Sánchez miniszterelnök tanácsát és elmentek szavazni, hogy megakadályozzák a sötét Franco-éra visszatérését. Sánchez szocialistái ugyan nem tudták megszerezni az első helyet, de már az is nagy eredmény számukra, hogy csak 200 ezer vokssal maradtak le a nagy favoritnak tartott Néppárt mögött. A Néppárt és a Vox együttesen sem szerzett abszolút többséget, a regionális pártok pedig nem szívesem támogatnának egy olyan kabinetet, amelyben szóhoz jut a régiók autonómiáját megnyirbálni kívánó politikai erő. Patthelyzet alakult ki, s alighanem újabb voksolást kell majd kiírni. A választás valóban a demokrácia győzelme volt: a spanyolok jelentős része képes volt kiállni a demokratikus alapértékek mellett.