A Can't Help Fallin' in Love több tekintetben is Elvis Presley leghíresebb dalainak egyike. Egyrészt a „király” koncertjeinek végén rendre e szám hangzott fel, másrészt utolsó fellépésén, 1977. június 26-án Indianapolisban szintén ez a sláger zárta a műsort.
Meg az életpályát.
A szerzeményt egy régi-régi francia dal, a Plaisir d'amour ihlette, amelyet Jean-Pierre Claris de Florian versére írt Jean-Paul Égide Martini még 1784-ben. A huszadik századi komponista a New York-i születésű George David Weiss volt. Ő jó érzékkel nyúlt egy dél-afrikai zulu népdalhoz is; azt 1961-ben The Lion Sleeps Tonight címmel vitte bombasikerre az 1958-ig Neil Sedakát is felvonultató Tokens énekegyüttes.
Weiss legnagyobb dobása mégsem ez a listavezető nóta, hanem a What a Wonderful World volt. Az is „kétéltű” lett; előbb 1967-ben Louis Armstronggal, majd húsz évvel később a Jó reggelt, Vietnam! című film betétdalaként aratott. A szerző Number One-jai közé tartozott még a Stylistics 1975-ös diszkódarabja, a Can't Give You Anything But Love, és a nevéhez fűződött az 1956-ban bemutatott Broadway-musical, a Mr. Wonderful, amelyben a főszereplő Sammy Davis Junior mellett S. D. J. táncos édesapja is fellépett.
A Can't Help Fallin' in Love-ot Elvis 1961-es filmjéhez, a Blue Hawaii-hoz írta Weiss, és nagy szerepet játszott abban, hogy a romantikus vígjáték – néhány kritikus fanyalgása ellenére – az év tizedik legjövedelmezőbb mozija volt az Egyesült Államokban. A film dalaiból készült album több mint hárommillió példányban kelt el, ezzel a hatvanas esztendők legnépszerűbb nagylemezeinek listáján a 34. helyre került. Félreértések elkerülése végett: nem 1961-ben, hanem a dekád végén.
A hasonló kiadványok közül csak a 28. helyezett, majdnem három és fél milliós eladású West Side Story előzte meg, a rockmusicalek, filmzenei összeállítások választékából egy sem, még a Hair is két hellyel mögötte maradt. A legjobb tízbe, ahová tízmillió darabos eladás alatt nem lehetett bekerülni, a Beatles három LP-vel iratkozott fel – első volt a Sgt. Peppers Lonely Hearts Club Band, ötödik az Abbey Road, nyolcadik a fehér album –, és a mesés négyes további három nagylemeze (Rubber Soul, Revolver, Magical Mistery Tour) foglalta el a 11., a 12. és a 13. helyet.
Hawaii ide, Hawaii oda, senki se hitte volna, hogy 1993-ban újra előbukkan az Elvis-film nagy száma, sőt többre viszi, mint 1962-ben, amikor Nagy-Britanniában első, Amerikában – Joey Dee és a Starliters Peppermint Twistje mögött – második volt. Harminc évvel ezelőtt ugyanis dupla elsővé vált! A birminghami reggae zenekar, a UB40 dolgozta fel, és az adaptáció a tengerentúlon hét héten át feszített a topon (az Egyesült Királyságban „csak” két hétig uralkodott). Sőt további tizenegy országban vezette a listát, az együttes legemblematikusabb dalává avanzsált.
A banda másik nagy slágere is feldolgozás, a Red Red Wine volt, amelyet eredetileg Neil Diamond énekelt lemezre 1967-ben. A UB40 verziója olyan nagylemezen – a Labour of Love című albumon – jelent meg, amelyen egyetlen saját dal sem szerepelt, de az együttes népszerűségére jellemző, hogy csaknem harminc évig ugyanabban a felállásban hódított a nevét a munkanélküli segélyre szorulók formanyomtatványáról (Unemployment Benefit, form 40) kölcsönző csapat.
Apropó, csapat! A Can't Help Fallin' in Love a hatvanas évek óta több angol futballklub dala, így a Huddersfield Towné, a Hull Cityé, a Sunderlandé, a Swindon Towné.
A UB 40 pedig nálunk járt, ha nem is a Népstadionban, hanem a Budapest Sportcsarnokban 1989 áprilisában. (Egy évvel korábban pedig a Szovjetunióban turnézott, Moszkvában nyilván a Red Red Square-t nyomta.) A pesti koncerten fél ház volt, ám a Red Red Wine-t, amelyet az 1978-ban alakult banda 1983-ban újított fel, a színpadhoz közelebb húzódva és ringatózva dúdolta a relatíve kis számú, ám lelkes közönség.
Egy ugyancsak szenvedélyes hazai beszámolóban ez jelent meg akkoriban a brit boyokról: „Kilenc óra után csaptak a húrokba, és több mint száz percen keresztül lankadatlanul játszottak. Lehet, hogy a koncert rendezői nem gazdagodtak meg ezen az estén, de aki ott volt, az jól érezte magát.”
S nem ez a lényeg?
