Biztos a meleg teszi, mert ebben a forróságban az ember agya felforr, de sokadszori nekifutásra sem tudom értelmezni azt az indoklást, amellyel az ügyészség – másodszorra is – lezárta a kormányfő pisai, 1000 kilométeres kitérőt jelentő repülőútjának vizsgálatát. Hadházy Ákos feljelentését elsőre csípőből utasította el a nyomozóhatóság, mondván: sem hivatali visszaélés, sem hűtlen kezelés nem történt, amikor márciusban Orbán Viktor a Kairóban tett hivatalos látogatásáról nem Magyarországra utazott vissza, hanem egyórás kitérőre kényszerítve az őt szállító honvédségi repülőgépet, az olaszországi Pisába ment, feleségével együtt, magánprogramra. Ám a bíróság felülbírálta az ügyészséget, s arra kötelezte, hogy a hűtlen kezelés miatt újra nyomozzanak. Hiába.
Az ügyészség indoklása szerint a kormányfő utazásánál „a költséghatékonyság – mint szempont – csak abban az esetben vehető figyelembe, ha ez a védelem ellátásának hatékonyságát egyáltalán nem befolyásolja”. Magyarul, a pénz nem számít, csak akkor számítana, ha a miniszterelnök személyi védelme szempontjából teljesen mindegy volna, hogy mondjuk csónakon teszi meg az Kairó-Pisa útvonalat néhány Európába tartó „migráns” társaságában, vagy egy atom-tengeralattjárón. Ugye, világos, hogy ilyesminek egyetlen ország vezetőjét sem lehet kitenni, sőt – az ügyészségi logikából következően – még annak sem, hogy testőrei társaságában felüljön egy menetrendszerű repülőjáratra.
De tegyük fel, hogy Orbánnak nem az Egyiptomhoz közeli Itáliában akadt volna halaszthatatlan magánprogramja, hanem például Új-Zélandon. Vajon ebben az esetben sem számítana a „költséghatékonyság”? Vagy mi lenne, ha Orbánnak kedve szottyanna befizetni egy magánűrhajó-programra? Vajon ekkor is az adófizetők állnák a védelmét biztosító testőrök kilövésének a számláját?