Július 17-én a munkahelyén tetten értek egy szolnoki orvost, amint éppen hálapénzt fogadott el.
A rendőrség azt gyanítja, hogy az illető idén május 31. és június 20. között a betegeitől hálapénzt fogadott el a kórházban nyújtott ellátásért, annak ellenére, hogy állami egészségügyi jogviszonyban járt el. Összesen 41 alkalommal fogadott el pénzt a betegeitől. A nála végzett kutatás során a nyomozók több mint 37 millió forintot, továbbá közel 10 millió forint értékű valutát, mobiltelefonokat, ékszereket, üres és készpénzt tartalmazó borítékokat foglaltak le.

Üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt vették őrizetbe, s egyúttal kezdeményezték letartóztatását is. Az eljárás során a vesztegetői oldalon is további gyanúsítotti kihallgatások várhatók - közölte oldalán a rendőrség.