Reggel kilenckor kihúzzák az idézetet a kalapból, estére több mini produkció készül belőle, mindezt négy szakmai napon át úgy, hogy van olyan táborozó, aki életében először találkozik a közös alkotás folyamatával. A Karaván Színház és Művészeti Alapítvány húsz éve működik hazánkban, színházi alkotótábora hátrányos helyzetű gyermekek számára is nyitott. A teátrum életre hívója, vezetője, Nyári Oszkár beszélt lapunknak a táborról, a színház erejéről és arról a misszióról, amit a Karaván folytat.
A Mikszáth Kálmán térre tábori kalapjában érkezett, ebből húzzák ki a „programadó” idézetet, a beszélgetés idején javában zajlott a munka. – Most épp a meghívott művészek közösen a fiatalokkal azon gondolkoznak, hogyan fogalmazzák meg az aktuális idézetet, hogyan formáljanak belőle előadást – mesélte Nyári Oszkár, aki a kaposvári Csiky Gergely Színház Jászai Mari-díjas színművésze. A tábort idén rendhagyó helyszínen, az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Szentkirályi utcai épületében tartják. – Első alkalommal, közel 22 éve Kassai Lajos lovasíjász völgyébe, majd később Tóth Géza kollégám nadalosi telkére kaptunk meghívást, hogy táborozzunk ott. Az utóbbi időben pedig nyaranta általában a Balatonon voltunk, ugyanis van egy vízparti üdülője a FROKK-nak, azaz a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központnak Fonyódon. Ezt béreltük ki nyaranta egy hétre, s szabadon alkothattunk benne, ahogy mi akartunk. Sajnos ez a helyszín idén nem alkalmas erre, mert háború elől menekült civilek laknak ott – magyarázza a táborszervező, aki szerint a hátrányból végül előnyt tudtak teremteni, hiszen olyan helyre kerültek, ami alkalmasabb az alkotómunkához. – Megkerestem az egykori egyetemem, az SZFE jelenlegi vezetőit azzal, hogy tudnának-e helyet biztosítani művészeti alkotótáborunk számára és igent mondtak. Nagy öröm számomra, hogy Vidnyánszky Attila és Szarka Gábor, miután megismerték művészeti táborunk sokéves történetét, értékeit és eredményeit, az ügy mellé álltak.
A Karaván Színház és Művészeti Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy alapítványi színészképző stúdiót működtessen elsősorban színészetben tehetséges roma és minden olyan gyermek, fiatal számára, aki mögött nincs meg a szükséges támogató háttér tehetségének kibontakoztatásához. Az alkotótábor némileg a színészképző stúdió előszobája. – A tábort hirdettük különböző médiumokban, szórólapon, a neten és mi magunk is ellátogattunk nevelőotthonokba, általános iskolákba, középiskolákba. Legutóbb a pécsi Gandhi Gimnáziumban jártunk. Az ilyen alkalmakkor rendszerint hozunk előadásokat is, akár egy egész tanítási napot betöltő programot szervezünk interaktív játékkal, mozgással, slammel, reggeli versírással, zenéléssel – meséli. A Karaván Színház színészképző stúdiójába jelentkezni személyesen vagy néhány rövid videófelvétel beküldésével lehet. Ez az első meghallgatás, amit szerencsés esetben egy személyes meghallgatás követ. A táborba ugyanúgy felvételizni kell, ahogy a stúdióba.
A táborba jutókról Nyári Oszkár úgy nyilatkozik: – Nagyon izgalmas dolgokat hoznak létre, csoportonként naponta egy gondolatot dolgoznak fel, amit este etűd formájában be is mutatnak –mondja Nyári Oszkár. A négy szakmai nap alatt 8 filmes és 8 színpadi etűd születik zeneművészek, színházi és filmes alkotók, szakemberek irányításával. Mindenki kap ízelítőt minden munkafolyamatból, és jó látni, hogy tényleg van bennük kurázsi, tisztelik egymást és komolyan veszik a közös alkotómunkát. Van, aki már negyedjére jön táborozni, de megesik, hogy eleinte valakinek nincs bátorsága jelentkezni, mert az egész túl profinak tűnik. A profizmussal kapcsolatban szóba kerül, hány ismert művész, színházi és filmes szakember segítette már a fiatalok munkáját: többek között Végh Zsolt, Ujj Mészáros Károly, Rajkai Zoltán, Török Ferenc, Sebastien Praznoczy, Beck Zoltán, Barnóczky Ákos, idén Koblicska Örs, Soós Attila, Pál András, Goda Kriszta, Pejó Róbert, Horváth Kristóf, Bori Tamás, zenei téren pedig mások mellett Baranyi Zoltán hegedűművész, Ifj. Egri János, aki édesapjához hasonlóan szintén nagy tehetség a hazai jazz világában. Nyári Oszkár külön kiemeli – szinte a kezdetektől, körülbelül 23 éve segítő kísérőm a „karavános, missziós” utamon Nyári Szilvia, Tóth Géza és Nyári Pál, akiktől a sok emberi és baráti segítség mellett rengeteg alkalommal kaptam szakmai támogatást művészeti és pedagógiai kérdésekben.
A Karaván missziójáról az alapító hosszan beszél – Voltaképpen ez a tábor és a rendszere is mutatja, mennyire fontos a folytonosság, én ennek a folytonosságnak az esélyét, lehetőségét hiányolom alapvetően a roma kulturális életből, természetesen a kisebbségi színjátszás életéből is. Különálló események vannak. A kontinuitás, a folyamatos működés a fontos biztos költségvetésből, határozott perspektívával, évről évre erősödve és bővülve. Ez lenne az ideális, s már nagyon szeretném látni a megvalósulását 1995-ben másodéves főiskolásként kifejtettem ezt a Merlin Színházban, egy nyílt szakmai fórumon, ahol az akkori budapesti igazgatók is részt vettek. Ha akkor elindul valami szilárd alapokon, egész másként nézne ki ma a kisebbségi színjátszás helyzete. A Karaván Színházban fontos munka folyik, érvényes előadások születnek. A társadalom és az egyén szempontjából fontos kérdéseket feszegetünk, van egy 50 férőhelyes színházunk, ahol 10 előadásból álló felnőtteknek, fiataloknak és gyerekeknek szóló repertoárt tartunk műsoron Budapest szívében az Iparművészeti Múzeum mellett. Fesztiválokra, együttműködésekre kapunk felkérést, járjuk az országot, a vidéki iskolákat, a legszegényebb településekre viszünk előadásokat, szóval erőteljesen jelen vagyunk – írja le munkájukat. Nyári Oszkár úgy látja, világszintű probléma, hogy keveset tudnak a cigányságról: – Nagyon fontos feladat az ismeretek átadása, a nyelv és a hagyományok megőrzése, de egy roma nemzetiségi színháznak az előítéletesség, a negatív sztereotípiák ellen is tennie kell. Érzékeny terep. Ráadásul több fronton kell küzdelmet folytatni. Én hajlandó vagyok erre és vannak társaim is, de nem a rossz ellen, hanem a jóért. Azonban nincs egy komoly intézmény, ami e mögött állna. Amint említettem, 1995-ben szót emeltem, hogy felhívjam erre a figyelmet. Azóta nagyon sok idő telt el és nem jött létre egy bázis, egy roma kulturális központ, (nemzetiségi színház, művészeti alkotóműhely, művészeti képző bázis, zeneház, múzeum, kiállítótér, szakköröknek, kluboknak is helyet adó közművelődési intézmény) ami biztos alapokon nyugszik és tervezhetően komoly értékeket mutat fel a társadalom számára. 33 éve kellene, hogy létezzen – mondja Nyári Oszkár hozzátéve – nem bűntudatot szeretnék kelteni, ez nem bűntudati kérdés, ez elhatározás és cselekvés kérdése.
„Szerencsés találkozások” – ez a Karaván egyik szlogenje, amiről Nyári Oszkár így fogalmaz – Életünket szerencsés (és szerencsétlen) találkozások határozzák meg, a Karaván az előbbit szeretné folyamatosan újabbal és újabbal növelni: a kapcsolat, a kölcsönhatás, a barátságok, a közös, komoly élmények lehetősége tökéletesen másfelé viheti az életünket. Akik hátrányos helyzetben vannak, azoknak nem pozitív diszkriminációra van szükségük, hanem lehetőségre ahhoz, hogy ők is egyenlő eséllyel tudjanak fölkészülni és megmutatkozni. Felvételizni és továbbtanulni. A mi esetünkben valamelyik egyetemre, elsősorban az egyik színművészeti egyetemre. De nem csak a színházról van szó, ez hasonlóan működik az élet minden területén, csupán nálunk a közös alkotás segíti elő a szerencsés találkozásokat – zárja szavait Nyári Oszkár.
