A Vasas hamarosan visszavonultatja Mészöly Kálmán 3-as mezét. Elvileg teljesen rendben van, a Szőke Szikla a klub legtöbbszörös labdarúgó-válogatottja (61-szer játszott a címeres mezben, és – egészen különleges egybeesés – ugyanannyi meccsen irányította szakvezetőként a nemzeti együttest), két vb-n futballozott az extraklasszisok nívóján, majd egyre szövetségi kapitányként vezette ki a válogatottat, játékosként háromszor szerepelt a világ-, kétszer az Európa-válogatottban.
Azokból, akikkel ezeken a találkozókon együtt futballozott, a következő 23-as keretet lehet összeállítani: Gordon Banks, Lev Jasin, Sepp Maier (kapusok); Jean Djorkaeff, Franz Beckenbauer, Bobby Moore, Willy Schulz, Giacinto Facchetti, Karl-Heinz Schnellinger (védők); Valerij Voronyin, Svatopluk Pluskal, Uwe Seeler, Bobby Charlton, Josef Masopust, Gianni Rivera (középpályások); George Best, Sándor Károly, Eusebio, Albert Flórián, Bene Ferenc, Gerd Müller, Geoff Hurst, Dragan Džajić (csatárok).
Nyolc aranylabdás, hét világbajnok, tizennégy vb-döntős... Ne ragozzuk.
Arról nem beszélve, hogy Mészöly a Vasassal négy bajnoki címet nyert – egyet veretlenül hódított el az angyalföldi gárda, mégpedig abban az 1966-os évben, amelynek során a válogatott kolosszális játékkal verte 3-1-re vb-n a brazilokat, tehát a színvonal fenn volt, mint a szárnyaló repülőgép –, és háromszor ünnepelt Közép-európai Kupa-győzelmet (1965-ben az ő tizenegyesgóljával győztek 1:0-ra a piros-kékek a Fiorentinával vívott bécsi döntőben).
Egy szó mint száz: Mészöly, aki az NB I-ben más klubban, mint a Vasas, soha nem futballozott, a földkerekség legjobb védői közé tartozott. Mezének visszavonultatása tehát elméletileg jogos.
Csak az a hátborzongató helyzet, hogy nincs ki elől bevonni a dresszt.
Felmerült-e ugyanis valakiben, hogy Baráth Botond vagy Kenneth Otigba – ha magára ölti a 3-as mezt, ha nem – ugyanazt a játékot játssza, mint Mészöly? Amennyiben a különbséget zongorázni tudnám, úgy én oktatnám Fenyő Miklósnak és ifjabb Rátonyi Róbertnek, hogyan kell a rockot és a dzsesszt megszólaltatni a billentyűkön.
A szomorú igazság az: a Vasas nevet kellene visszavonultatni. Meg a Honvédot, az MTK-t, az Újpestet. Még a világhírre nem pályázó Klaksvíkar Ítróttarfelag kevéssé rettegett Djúpumýrar sporttelepén szerény, bár az előszezoni visszavágó szempontjából előnyösnek tetsző 0-0-t elérő FTC-t is határeset, mert aligha kétséges, hogy Varga Barnabásból nem lesz Varga Zoltán, ahogyan Zachariassenből sem Lázár Gyula tanár úr, és Adama Traoréból sem József, illetve Flórián császár, azaz Turay, valamint Albert. (Vagy a Magyarországnak jutó Marquinhosból az igazi Marquinhos.)
Vannak tippjeim, hogy ha a hajdanán oly dicsőséges, míg manapság a felcsúti, a kecskeméti, a kisvárdai, a mezőkövesdi, paksi vármegyei vetélytársakkal viaskodó, pontosabban – a Ferencvárost kivéve – még azoktól is elmaradó fővárosi klubok romjai elhagynák eredeti önmaguk elnevezését, milyen neveken léphetnének pályára a jövőben.
Honvéd: Aprópest, MTK: Mind Több Kín, Újpest: Lila Pause, Vasas: Angyalföldi Alibi.
Lehetne persze másként is, esetleg közpénz-százmilliárdok felzabálása idején nevelni kellene labdarúgókat, ha nem is olyanokat – hisz az a jelenlegi állapotok közepette nem több mint abszurd illúzió –, amilyen a Vasasnál volt Plattkó Ferenc, Takács II József, Kubala László, Bundzsák Dezső, Szilágyi I Gyula, Machos Ferenc, Farkas János vagy Várady Béla, a Honvédnál Puskás Ferenc, Bozsik József, Kocsis Sándor és Lajos, Tichy Lajos, Sipos Ferenc, Czibor Zoltán vagy Détári Lajos, az MTK-nál Mándi Gyula, Schaffer Alfréd, Orth György, Bíró Sándor, Cseh II László, Titkos Pál, Hidegkuti Nándor, Sándor Károly, az Újpestnél Fogl Károly és József, Zsengellér Gyula, Szusza Ferenc, Göröcs János, Bene Ferenc, Fazekas László, Törőcsik András, az FTC-nél Schlosser Imre, Blum Zoltán, Toldi Géza, Sárosi György, Kohut Vilmos, Deák Ferenc, Mátrai Sándor, Nyilasi Tibor és még hej, de sokan mások.
Ami a huszonegyedik században zajlik, az ennek a hungarikumnak nem a folytatása, csak valami képtelen verziója. Úgyhogy a mezek egyenkénti visszavonultatásának visszavonulót kell fújni. Elvégre az egész – úgy, ahogyan van – került valószerűtlenül messze a tőrőlmetszettől. Csupán a pálya mérete vagy az együttesek létszáma változatlan.
A többi nem stimmel.
Mézédes káposzta
A cikkben szereplő Magyarország–Brazília mérkőzést (3-1) napra pontosan 57 éve játszották a liverpooli Goodison Parkban. A magyarok összetétele ez volt: Gelei – Mátrai – Káposzta, Mészöly, Sipos, Szepesi – Mathesz, Albert, Rákosi – Bene, Farkas. A vb-n tizenkét éve veretlen brazilok így álltak fel: Gilmar – Djalma Santos, Bellini, Altair, Paulo Henrique – Lima, Gerson – Garrincha, Alcindo, Tostao, Jairzinho. A gólokat – sorrendben – Bene (fektetős szólóval), Tostao, Farkas (minden idők leghíresebb kapáslövéseinek egyikével) és a 25. születésnapját másnap ünneplő Mészöly (11-esből) szerezte.