Tébolyult, csupa rózsaszín, testre simuló selyemöltönyben, mellényben, pipiskedően kényeskedve, apró lépésekkel, oldalazó, ringatózó mozdulatokkal érkezik Járai Máté Sir Basilként a Luxemburg grófja előadásán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, a Kecskeméti Katona József Színházzal közös produkcióban. A Kovács Yvette Alida által tervezett öltözéke és az is amit csinál, a jó ízlés határán mozog, ám fölöttébb hatásos. Oda kell figyelni rá. Sztárbelépő, amit kapásból megtapsolnak a nézők. Elő is készítették belépőjét, több szereplő beszélt már róla, mindenki várta, nyilván jó néhányan miatta váltottak jegyet. Megjelenik a magasban egy erre a célra rendeltetett, Rákay Tamás által tervezett operettlépcsőn, az „istenség” leereszkedik közénk, levonul a neki dukáló magaslatból. Járai egy az egyben eljátssza ezt a sztárallűrt, de kissé a paródiáját is adja, konstatálja, sőt nyilvánvalóan el is várja, imádja, hogy így fogadják, amiért ő is viszont imádja a publikumot, de azért kicsit ki is figurázza ezt a fellengzős, önimádó, hatásvadász fickót.
Az operett a színpadi hatásvadászat műfaja, ehhez össze is gyűjti a színpadi hatások teljes eszköztárát, és élvezettel lavíroz az ízléshatáron, csak ezt még nem teszi annyira erőszakosan bombasztikus eszközökkel, mint leszármazottja, a musical. Szente Vajk rendezőként pedig tisztában van a zenés színház hatásmechanizmusával. Biztos sikert csinál, és ebből a komfortzónából ritkán mozdul ki. Tuti szórakozást, jó érzést, humort, látványt, profizmust nyújt a nézőknek, mindazt megadja, amit a közönség jelentős része elvár. Az általam eddig legjobbnak tartott produkciója, amikor kilépett a „jól odatett” előadás kategóriájából, és fantáziadúsan kísérletezve megrendezte Chaplin némafilmjének, a Nagyvárosi fényeknek a remek színpadi adaptációját, invenciózus, kiváló színészi játékkal, a gesztusok kifejezőerejére támaszkodva, az valahogy nem (volt) ekkora siker. Kevésszer megy, dolgoznia kell érte a szervezőknek, hogy megteljen a Játékszín, bár úgy hallom, hogy akik beülnek rá, azoknak rendszerint nagyon tetszik.
Szente, ha nem maga írja a darabot, azt rendszerint alaposan át is dolgozza, állandó munkatársával, Galambos Attilával együtt. Ezúttal is ezt tették Alfred Willner és Robert Bodanzky művével, Gábor Andor pedig a magyar változathoz írt dalszövegeivel. A nálunk eddig inkább játszott Békeffi István-Kellér Dezső szövegvariánst egyáltalán nem használták, az 1909-es bécsi ősbemutatóból kiindulva teremtették meg a maguk verzióját, amiben körülbelül a XX. század végére helyezték a cselekményt. Persze mint minden operettben, a szerelem kerül a középpontba, és szép számmal vannak komikus, sőt bohózati elemek, meg szárnyaló, romantikus dallamok. Lehár Ferenc zenéjét is kissé „megreparálták”, finoman, de érezhetően belecsempésztek korszerűbb stílusokat, Drucker Péter karmester nem enged sziruposságot, pattogósan, meglehetősen temperamentumosan vezényli a teátrum zenekarát.
A kedvesen blőd történet szerint Sir Basil, aki ebben a variációban a McDonald-szigetek kormányzója, kabinetfőnöke McCafé (Jankovics Anna), testőre Bic Mac (Ferencz Bálint), sofőrje pedig McDrive (Varga-Huszti Máté), erőteljesen belezúg a párizsi opera énekesnő sztárjába, Angéle Didierbe, akit Bori Réka alakít. De nem nősülhet rangon alul, ezért egy milliócskáért ráveszi a csóró kis festőt, Koltai-Nagy Balázs megformálásában, aki viszont grófi rangot örökölt, de pénzt nem, hogy menjen hozzá egy hónapra a szerelemben amúgy sem hívő Angéle-hez. Teszik ezt úgy, hogy nem is láthatják egymást, csak spanyolfal mögött, becsukott szemmel házasodhatnak. És, ha elválnak, Sir Basil már grófnőként veheti el Angéle-t, aki minden mindegy alapon akár hozzá is megy a nem éppen szemrevaló, mohó udvarlójához.
Az előadás mottója lehetne az egyik dal szövegének részlete, „Csak nonstop dínomdánom, míg élek meg nem bánom. A jelszó: élj a mának csak, nincs ami ennek gátat szab…” Sikerül is ennek megfelelő párizsi forgatagot, farsangi, karneváli hangulatot, jól szervezett felfordulást, látványos ramazúrit a színpadra vinni. Énekkarral, balettkarral, lendületes táncokkal. Túri Lajos Péter kezd a Szegedi Balett alapítójának, Imre Zoltánnak az örökébe lépni, aki a kevésbé táncoslábú, akár botlábú színészeknek is olyan koreográfiát eszelt ki, hogy úgy tűnt, mintha egészen jól táncolnának. A balettkar jól táncol, de némiképp az énekkar is ropja. Mozgalmas az összhatás. Járai leginkább vehemensen rázza magát, pár groteszk lépést tesz, színészként figyelemre méltó komikus, de azokat az alapfigurákat, akrobatikus kunsztokat, emeléseket, nyakban pörgetéseket, láb alatt átdobásokat nem tudja, amelyek hozzá kell tartozzanak egy táncoskomikus fegyvertárához. Furcsa helyzet, hogy amikor Angéle vele kerül interakcióba, neki is szubrettként kellene viselkednie, de a tánc Bori Rékának sem erőssége. A festő Renével való jeleneteiben viszont primadonna, és ennek meglehetősen jó benyomást kelt. Hihető, hogy első bekötött szemmel való érintésre bele lehet szeretni, és ez hihető a Koltai-Nagy Balázs adta Renéről is, vehemensek, már-már fülledten erotikusak a szerelmi jeleneteik.
Ascher Tamás több mint negyedszázada parádés produkciót rendezett erőteljes szarkazmussal, némi társadalmi töltettel a Luxemburg grófjából, úgy, hogy meg kellett pukkadni a röhögéstől, amikor például Bezerédi Zoltán Sir Basilként vetekedni tudott Feleki Kamill legendás alakításával. A híres „Szívem szeret…” számot szintén némiképp raccsolva énekelte, ahogy Feleki, nagy nekiindultságában dobálta le magáról az elegáns ruhadarabjait, és ott állt előttünk félmeztelenül, ő, a nagyzoló, kényeskedő, öreg ficsúr, kiszolgáltatottan, és akkor éppen nagyon emberien, némiképp tragikusan. Igazi drámává vált több akkori kaposvári operett-előadás. A Luxemburg grófja mostani előadásában is vannak csalfaság, megcsalatás, ármány miatti kiborulások, elrohanások, de ezek nem jutnak el odáig, hogy legalább percekre tragikusaknak tűnjenek, inkább ribilliók, perpatvarok, s lényegében megmaradnak az érdekesség szintjén. Ha gonoszkodni akarnék, azt is mondhatnám, hogy az egész előadás megmarad a kellemesség szintjén. De ennél több, valódi élet- és játékkedv, vitalitás, derű, a fellépők részéről maximális erőbedobás, odaadás, öröm árad belőle, ami átragad a nézőkre. Zsúfolt ház van, csillagos az égbolt, bódítóan meleg az este, a darabban persze elrendeződik minden, Basilnek is jut pár, kiderül, hogy volt is neki Kokozov grófnő személyében, akit Vásári Mónika flott beugrással adott, csak nagy hevületében kicsit elfelejtkezett róla. Szóval az élet szép, gond egy szál se, lehet hosszan ünnepelni a színészeket, akik erre rá is szolgáltak.
