Akár büszkék is lehetünk: a bizonytalan demokráciában tántorgó új tagállamok közül Magyarország az, amely a tökéletes autokráciája révén kitűntetett bánásmódban részesült az EU-ban. Előbb az Európai Parlament mondta ki, hogy Magyarország már nem demokrácia, most pedig már arról folyik a vita, hogy éppen ezért alkalmatlan a soros elnökség szerepére.
A tökéletes autokráciával, az egész társadalom feletti kontroll kialakításával az Orbán-rezsimnek azt a nagy bravúrt is sikerült végrehajtania, hogy még benn vagyunk az Unióban, de már már kinn is vagyunk belőle. Az EU tagállama vagyunk, de zombi demokráciává változtunk, amelyben a demokrácia már csak egy megkopott, szétszakadozott díszlet a magyar politika színpadán. Helyszíni tudósítónk, Ady Endre szerint „Még magasról nézvést / Megvolna az ország, / Werbőczi-utódok / Foldozzák, toldozzák. / A Föld nem tud futni, / Csak a Földnek népe / S ezer Kinizsi sem / Térülhet elébe.”
Félmilliónyi magyar már elfutott az Orbán-rezsim elől, belépett az Európai Unióba, és megtalálta ott a jövőjét. A maradék Magyarországon a Werbőczy utódok uralkodnak, akik tartós és nyílt háborút folytatnak Európa ellen. Húsz éve beléptünk az EU-ba, aláírtuk az alapszerződést, de az utóbbi hosszú évtizedben felrúgták annak minden szabályát. Most éppen a nagy kísérlet időszakát éljük: hogyan lehetne visszatérni a keleti barbárságból a nyugati civilizációba, az Unióval a jogállamiság kérdésében meghirdetett nagy kiegyezés keretében.
De 2023 nyarán már nyilvánvaló vált a kudarc, az Orbán-rezsim nem áldozza fel a tökéletes autokráciát a tisztességes uniós tagságért. Sőt, minden fronton háborút indított az Unió ellen, a kül- és belpolitikában egyaránt, az „ukrán fronton” éppúgy, mint a közoktatás frontján, a magyar fiatalok tömeges elbutításával. Ez a köztes, kinn is vagyunk, benn is vagyunk, lebegünk az űrben helyzet valójában azt jelenti, hogy az Orbán-rezsim egy elegáns uniós magánzárkába került, ahová a fegyőr sűrűn bepillant, hogy a kolosszális korrupció miatt elkülönített bűnös betartja-e mind a 27 büntető rendszabályt.
Az EU-val való tavalyi megállapodás felvillantotta az uniós erőforrásokhoz való hozzájutás lehetőségét, de azt olyan kényszerintézkedések sorozatához kötötte, amelyek végülis alááshatják az egész Orbán-rezsimet. Erről szól az egész 2023-as év. A magánzárkát az indokolta, hogy az Orbán-rezsim önmagát szigetelte el az EU-ban a tökéletes autokráciával és az azt finanszírozó kleptokráciával, az európai erőforrások elpazarlásával. Az EU hosszú tétlensége és türelme után a fordulatot az váltotta ki, hogy Orbán Putyin trójai falovaként már az Unió egész működését megzavarta, és ezzel belekényszerítette az EU-t a büntetés meghozatalába.
Addigra azonban az Orbán-rezsim annyira tönkretette az országot gazdaságilag, társadalmilag és kulturálisan egyaránt, hogy immár szüksége volt egy ideális ellenségre, amelyre az összes bűnét átvihette: és az EU kitűnő alanynak bizonyult. A 2023-as év Európa megvádolásának az éve volt, hibáztatása az égbe szárnyaló inflációtól a pedagógus bérekig mindenért. És ezzel szemben az Orbán-rezsim a biztonság illúzióját kínálta egy olyan országban, amelyet erős várárok véd meg a hanyatló Nyugat hatásától.
Ezzel a népet a politikából kitáró kordonkormánnyal az európai szégyenpadon, a 2023-as év a súlyos magyar szégyen éve is - elsősorban Orbán primitív Putyin barátsága miatt. Az egész világrendet megrázó orosz agressziót követően az EU tagországai elszigetelték és rövid pórázra fogták Orbánt a világpolitikában. Orbán pedig Kelet felé menekül. A vicclapokba való türk vagy kipcsak identitás és az összeomlás előtt álló agresszív orosz birodalom imádata helyett most már egy komoly globális hatalom, Kína felé vette az irányt, és a brutális külső függés új formáit ízlelgeti.
Belülről nézvést „tökéletes” a folytonosság: a „segédmunka társadalma” csak kiteljesedik a közoktatás teljes ellehetetlenítésével. A nyugati ipar összeszerelő üzemeként megélt zsákutcát még lehetett magyarázgatni holmi elegáns közgazdasági modellezgetéssel, most is lehet cinikusan azt mondani, hogy a kínaiak csak folytatják ezt a nyugatias programot az akkumulátorgyáraikkal. De a többi új tagországtól való látványos leszakadást, a drasztikus leértékelődést mégiscsak történelmi tragédiaként élik meg az emberek ebben az operett-országban, ahol a demokráciáról mutatnak be látványos színházi jeleneteket, és egy nemzetközileg ismert szólóénekes lopja el a show-t.
Amig azonban az idei év a sunnyogás, a mellébeszélés és a pávatánc éve, addig a jövő év már a nyílt uniós konfrontáció éve lesz, amikor már nem lehet mellébeszélni. Hiszen 2024-ben, az uniós parlamenti választások után az EU intézményrendszere megújul, és fontos döntések sorozatára kerül sor éppen a magyar elnökség idején. Ez várhatóan gyakori politikai botrányokkal és a fideszes hűbéresek nyilvános brüsszeli vesszőfutásával fog lejátszódni, a parlamentben, a tanácsi üléseken és esetleges utcai tüntetéseken is.
Közben pedig arról folyik majd a hazai vita, hogy mikor következik be nálunk az államcsőd, hogy három hónapra vagy három évre vagyunk-e a teljes káosztól, és hogy mikor éri el a közszolgáltatások világa, a közoktatás, a közegészségügy vagy akár a közigazgatás a teljesen összeomlást. A kormányzati impotenciáról folyó társadalmi vitában előtérbe került az egyetemi autonómia megszüntetése is. Ez amúgy felveti az értelmiségi politikai prostituáltak toborzásának rémképét is ezekben az újonnan létrehozott oktatási-kutatási látszatintézményekben, hiszen érdekeltté tették őket a rövidtávú gazdasági-társadalmi-környezeti rombolásban és ezzel a rezsim - akár csak rövidtávú – fenntartásában is.
Az is nagy talány, hogy mikor lesznek már az önkormányzatok is képtelenek ellátni az alapvető funkcióikat. A megszorítások már most ellehetetlenítik a működésüket, különösen, hogy kezd erőre kapni a tönkretett és jogfosztott önkormányzatok mozgolódása, a jogos helyi érdekek megszerveződése.
Ami biztos, biztos, a kordonkormány már a Várba menekült, és a kordonnal látványosan kizárta a népet a politikából. Ebben a látszatdemokráciában a kormány kettős biztonsága, zavartalan hatalomgyakorlása érdekében az is kimondatott, hogy a népnek és érdekképviseleti szervezeteinek meghallgatása a kibertérre korlátozódik, a személyes viták és az intézményes tanácskozások helyett.
A kordonkormány elnevezés az idei év első felében valósággal ráégett az Orbán-kormányra, miután az Orbán hivatala, a „Karmelita” előtt felállított kordonnal és a rendőr-attakok sorozatával sikeresen megvédte a fényes elszigeteltségét a lakosságtól, főleg a jövőjükért aggódó fiataloktól. Ám a várkormány és a vármegyék országában megkezdődött a várostrom, hiába épült meg a várárok és áll várkapitány a várfokon. Ugyanez a kordon vált láthatóvá az év első felében az orbáni Magyarország körül is: a kormány olyan sikeresen megvédte magát az Európai Unió jogállamisági követelésétől, hogy minden újabb lépésével csak azt bizonyította, jogos az EU kritikája.
Az idei év a lakosság elleni hadjárat, a hatalmi sarc éve, sok-sok megszorítással és kapkodó kormányzati intézkedéssel, agresszív mellébeszéléssel, a „megvédjük” kommunikációs pajzs állandó emelgetésével. De a jövő év a lefelé gördülő társadalmi és gazdasági spirálban a tömeges megszorítások és az újabb erőszakos attakok éve lesz. Már pontosan látható az évvégi kudarc a külső és belső terepen: egyfelől ülünk az európai szégyenpadon, lebeg az uniós tagságunk, másfelől a megszorítások csúcsrajáratása ellenére látványosan összeomlik a költségvetés.
Dahrendorf már a kilencvenes évek elején megjövendölte, hogy keresztül kell mennünk a „siralom völgyén”. De hát végülis mi tűrtük el eddig is a tökéletes autokráciát. Ám a 2024-es tavaszi választásokon már lehetne üzenni, hogy nem akarjuk megvárni, amíg minden magától összeomlik. A közvéleményben a vitairatról már megtörtént az átmenet a vádiiratra, de Ady haragját még nem látni az arcokon és az utcákon