Zúg a Volga, sír a Volga, / Súlyos gálya reng a habján - az idősebb és ifjabb korosztálynak egyaránt ismerős lehet a dal, amely ezekkel a sorokkal kezdődik. A volgai hajóvontatók dalaként ismert orosz népdal a mai napig Gács Demeter szövegével szerepel az énekkönyvekben. A szöveg nem fordítás, inkább átköltésnek tekinthető, a munkadal jellegű népdalt a magyar változat szerzője - aki mellesleg a nagybátyám volt - erős szociális tartalommal töltötte meg. A szöveg 1924-ben jelent meg először az „Új Idők”-ben.
Gács Demeter 130 esztendeje, 1893. július 8-án született. A maga korában jól ismert költő és újságíró volt. Családja a Hegyaljáról került a budapesti Csikágóba. A kispolgári és a proletár lét határán egyensúlyozó családnak ő volt az első gyermeke. A hét gyermek közül négy érte meg a felnőttkort, de szüleik csak az elsőszülött esetében engedhették meg maguknak, hogy gimnáziumba írassák. De őt is eltanácsolták az iskolából még az érettségi előtt a szociális és szabadelvű nézetei és az ezeket tükröző önképzőköri dolgozatai miatt, valamint azért, mert 17 éves korától rendszeresen látogatta a szabadelvű Galilei Kör rendezvényeit. Tanulmányait csak magánúton tudta folytatni.
Nézeteit persze a családból hozta: édesapja a jelentős szociáldemokrata politikus, Bokányi Dezső főkortese volt. Nem meglepő tehát, hogy hamarosan az újságírói pályáján kötött ki. Nagykanizsától Mohácsig és Szegedig számos helyi lap szerkesztője volt - Szegeden például a Munka című szociáldemokrata napilapban jelentek meg írásai. Élethivatásának azonban a költészetet tekintette: Juhász Gyula szűkebb baráti köréhez tartozott. Rudas Zoltánnal közösen publikált első - és egyetlen - kötete 18 éves korában jelent meg Präludium címmel. A vékonyka könyv versei egy melankolikus, elvágyódó fiatalember lelkivilágát tükrözik.
Később katonaként járt az I. világháború galíciai és déli frontján, ottani élményeit is versekben és tárcanovellákban örökítette meg. Ezek közül igen népszerű lett a Térkép című költemény, amelyet számos helyen előadtak, különösen, miután Molnár Mihály megzenésítette. A szöveg szerint egy édesanya a térképen mutatja gyermekének, merre jár apja az orosz fronton, egészen a szomorú lezárásig: a „mennyországról nincs térkép, fiacskám”. A dal még a második világháború alatt is állandóan szerepelt a rádió műsorán. Első sora - „Ágyúcsőre tábortűz világít” - annyira beleivódott az akkori nemzedék tudatába, hogy Szilágyi György „Hanyas vagy? 28-as” című, közismert írásának első soraiban is korjellemzőként szerepel. A verset számos regényben, memoárban is idézik, sőt egy 1942-ben a frontról hazaküldött rajzos tábori postai levelezőlapon is szerepel.
Gács Demeter ismertségére és elismertségére jellemző, hogy a róla készült portré már 20 éves korában megjelent Major Henrik Írók és hírlapírók karikatúrái című kis kötetében, Gábor Andor és Karinthy Frigyes arcképe között, Vajthó László pedig őt is bevette híres Mai Magyar Múzsa című, 1930-ban megjelent antológiájába. Baloldali elkötelezettségéből ugyanakkor egyenesen következett, hogy a kommün alatt a Vörös Újságban is publikált, és a közéletben is igen aktív volt. A Tanácsköztársaság bukása után kétszer is letartóztatták, összesen 8 hónapot töltött fogházban, de a vádak alól végül felmentették.
A Népszavában 1921-től jelentek meg versei. Lírai költeményei mellett ez a lap adott otthont társadalmi, munkásmozgalmi témájú írásainak is. Utolsó prózai írását is a Népszava közölte Juhász Gyula és a munkásság címmel, 1941-ben - egy nappal édesanyja ugyanott megjelent halálhíre után. Gács ekkor már jó ideje nem élt Budapesten, mivel a húszas évek elején megnősült és Debrecenbe költözött, ahol igazi otthonra lelt. Tagja volt a Debreceni Újságírók Egyesületének, és a budapesti mintájára megalapította a debreceni Otthon kört.
A mindennapi kenyérkereset kényszere és a zsidó szerzők fokozatos háttérbe szorítása azonban lassan elapasztotta költői vénáját. Utolsó verse 1936-ban jelent meg az Új Időkben. Ebben a lap 40 éves jubileumát köszöntötte. Utolsó éveiben rendszeres jövedelme már csak a Szociáldemokrata Párt tagdíjainak beszedéséből származó csekély jutalék volt, bár vélhetően csurrant-cseppent némi jogdíj a rádióban még 1944-ben is (!) szinte naponta játszott dalaiból. Különösen a Giling-galang című, feledhető magyar nótából, amely a távolba szakadtak hazavágyódásáról szólt.
Hírneve azonban még nem kopott el, így mint a debreceni baloldali szcéna ismert alakját még a deportálások megindulása előtt lecsaptak rá: Arany Bika-beli törzsasztalától hurcolták el. Vélhetően Dachauba került, ahol nyoma veszett.
Legutóbb 1963-ban, születésének hetvenedik évfordulóján jelent meg róla néhány emlékező sor az Élet és Irodalomban. Hatvan év telt el azóta. Talán ezt a mostani írást követően alakját végleg belepi a feledés pora.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
