Július 4-én még azok is figyelnek az Egyesült Államokra, akiket általában véve nem érdekel vagy nem érint meg az észak-amerikai köztársaság történelme, alkotmányos fejlődése és kultúrája. Az 1776. július 4-én megjelent Függetlenségi Nyilatkozat mérföldkő volt a XVIII. században, és sok tekintetben ma is eszmei iránytű.
Nevezetes soraiban a felvilágosodás legfontosabb gondolatai összegződnek, legalábbis az amerikai forradalommal és a felvilágosodással egyhangúan rokonszenvező európai kortársak számára (La Fayette-től Schilleren keresztül Ócsai Balogh Péterig): „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely Kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép Joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új Kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi Biztonságát, és jobban elősegíti Boldogulását.”
Ritkábban szoktak hivatkozni arra, hogy a „teremtője” fogalom révén a kereszténység és az angol politikai berendezkedés, illetve ennek idealizált formája (a jog uralma, az önkormányzatokra épülő hatalommegosztás, az esküdtbíróság intézménye) is alapját képezik az amerikai függetlenségi háború eredményeként kialakult, majd – válságokon átbukdácsolva – megszilárdult köztársaságnak.
Az európai fölfogás éppen ezért hajlamos visszavezetni az amerikai identitás gyökereit a Függetlenségi Nyilatkozat koráig, illetve az abban foglalt eszmei alapvetésekig. De persze az élet ennél bonyolultabb. Az amerikai demokrácia számos sebből vérzett (rabszolgaság, indiánok elűzése a földjeikről, katolikusok és zsidók informális diszkriminációja az élet számos területén), nem beszélve a társadalom más riasztó jelenségeiről. Látható a vallási fanatizmusra és a morális pánikra való hajlam (ld. alkoholellenesség és annak következményei), a politikai ellentétek szélsőséges polarizáltsága és a rengeteg túlzás is, amely a legkisebb, nyers önzés diktálta konfliktusból is világtörténelmi méretű és jelentőségű csatát kanyarít.
De mindennek a másik oldala a hatalommegosztáson, a fékek és ellensúlyok rendszerén, valamint az önkormányzáson alapuló, széles egyesületi hálózatra támaszkodó demokrácia. Ez utóbbit, az önszerveződési hajlamot így karikírozta Jules Verne az Utazás a Holdba című regényében: „Ha egy amerikainak valami ötlete támad, keres egy másik amerikait, aki magáévá teszi az elképzeléseit. Ha hárman vannak, egy elnököt és két titkárt választanak maguk közül. Négyes létszám mellett egy irattárost is kineveznek, és az iroda már működik. Ha számuk ötre emelkedik, közgyűlést hívnak össze, és megalakul a klub.” Mondhatjuk-e, hogy mindez visszavezethető 1776-ig? Nem. Az amerikai demokrácia, szerencsére, ugyanúgy fejlődött, változott, mint bármely más rendszer.
S akkor lássunk egy magyar látószöget is, immár a XX. századból. Sokakat lehetne idézni, de egy kevéssé ismert kisgazdapárti politikust választottam. A szegedi születésű Pető Ferenc követte a kommunisták nyomására a Kisgazdapártból kitaszított Sulyok Dezsőt a Szabadság Pártba, amelynek 1946 és '48 között délvidéki főtitkára volt. 1948-ban emigrált Nyugatra. Három évet töltött egy salzburgi menekülttáborban, majd 1950-ben kivándorolt az USA-ba. 1956 és '59 között a Lamar Sr. High School tanára Houstonban, majd 1961-től a Texas Southern University professzora. Alaposan megismerte tehát az amerikai életet. Élményeit megírta Amerika jó és rossz között című könyvében.
Pető úgy látja, hogy az amerikai mentalitás jellegzetes hordozója a farmer. Azok a tulajdonságok, amelyeket általában az amerikai jellemnek tulajdonítanak (keresetlenség, szerénység, gerincesség, takarékosság, a munka szeretete, a politikai tudatosság), az amerikai farmer tulajdonságai. Fontos, amit a vállalkozó szellemű (a keleti partról a vadon felé előrenyomuló) farmer réteg nagy létszáma és az amerikai forradalom összefüggéséről mond, mert ezzel az alkotmányjogi helyett szociológiai magyarázatot keres a forradalom sikerességére: „Ha létezett bárhol, bármikor sikertörténet, akkor az amerikai farmer és földműves nagyszerű teljesítménye az volt. (....) Annak ellenére, hogy legtöbbször hátrányos helyzetben volt, mindig a legjobbat kellett nyújtania, és ezért a gyarmatokon élő farmer felülmúlta önmagát. Nemcsak emberi formára alakította a dolgok természetes rendjét, de elérte, hogy a társadalmi, majd később a nemzeti összefüggésben is ez az életforma vált uralkodóvá. Ha a forradalmi szabadságharc idején nem lett volna annyi erős, független szabadbirtok, amelyek gazdái nem voltak hajlandók gyarmati sorban élni, az amerikai álom talán megszorul, és rejtve marad a történelem méhében.”
A farmer nem érezte zsigerében az állandó félelmet az úrbéri terhektől, az ispánoktól, nem kellett fizetnie a tizedet (sem a katolikus, sem az anglikán egyháznak), egyszóval jóval függetlenebb volt a magánszemélyektől, az állami és egyházi hatóságoktól, mint az európai paraszt, aki története során ritkán élvezte a függetlenség ekkora fokát. (Európában is csak a periférián meg a zord természeti környezetben alakult ki nagy létszámú szabad parasztság: Skóciában, Angliában, Skandináviában, valamint Svájc, a Pireneusok, a Kárpátok és a Balkán hegyi közösségeiben, továbbá ott, ahová a hatalom keze nem ér el: az ukrán pusztán.)
Okkal gondolhatjuk, hogy Pető számára az amerikai farmer az, amivé 1945 után a magyar paraszt lehetett volna, ha nem térítik el erről az útról az erőszakos kollektivizálással, a kommunista párt vidékellenes politikájával. Az, hogy az amerikai farmer szabad ember volt, nem röghöz kötött jobbágy, továbbá, hogy élvezte a minden angol polgárt megillető jogokat, hallatlan öntudatot adott a földműves rétegnek. Ellentétben a skót, svájci, norvég vagy éppen az ukrán meg orosz földművessel, az amerikai angolszász (ír, skandináv, német stb.) földműves olyan társadalomban élt, ahol a szólás, vélemény és mozgás szabadságát szentnek tekintették (a nem angol nemzetiségűek számára is!), továbbá olyan környezetben, amely mentes volt a szélsőséges időjárástól és a zord domborzati formáktól. Mérsékelt égöv, termékeny föld, dús vegetáció, angol jog – ez ideális kombinációnak bizonyult egy hálózatosan szerveződő, önkormányzaton alapuló rendszer kialakításához.
Természetesen önmagában a farmer réteg létszáma, valamint függetlensége, és az őt támogató politikai intézményrendszer még kevés lett volna ahhoz, hogy az Egyesült Államok a világ legerősebb mezőgazdasági hatalmává váljon. Mint Pető írja, „az amerikai farmerek, noha százalékarányukat tekintve ma már kisebbségben vannak, olyan magas termelékenységi szintet fejlesztettek ki és értek el, hogy ezt a teljesítményt még az ipar sem tudta megközelíteni. A szemünk előtt bontakozik ki a huszadik század hihetetlen története, ahol hazánk népességének néhány százaléka nemcsak bőségesen kielégíti a nemzet szükségleteit, hanem még a világ lakosságának jókora részét is eteti.”
Ez kis mértékben írható a szervezés és gépesítés javára. Sokkal inkább mentális okai vannak: „a kitartás, a motiváció, a föld és élet szeretete”. Így Pető levonja a konklúziót, „hogy Amerika igazi úttörői nem a kalandkereső felfedezők, hanem a természetet járomba hajtó kisbirtokosok és földművesek voltak.” Hogy miként alakult át a farmerdemokrácia tömegdemokráciává, és hogyan torzult el a politikai rendszer úgy, hogy annak végterméke egy Donald Trump lett – az már egy másik elemzés témája lenne.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.