Azt, hogy a parlament ellenzék nélkül is működik, Orbán első kormányzati ciklusa, 1998 óta tudjuk. Az első járványügyi veszélyhelyzet 2020-as, majd a háborús veszélyhelyzet tavalyi kihirdetése óta az is világos, hogy a miniszterelnöknek nem csak ellenzékre, hanem kormánypártokra, tehát magára az országgyűlésre sincs szüksége. Valójában a rendeleti kormányzás a neki testhezálló kormányzati forma, amely lehetővé teszi a törvények felülírását, sőt, alapvető jogok gyakorlásának felfüggesztését is. Erre a legszebb példa a 2023-as költségvetés; az idei büdzsét a kormány tavaly december végén rendeletben írta át néhány ezer milliárd forinttal, amit a T. Ház három hónappal később meg is szavazott (tudják, a 133 bátor ember).
Az ország irányításához kormányra azért még szükség van, de ennyi minisztérium biztosan fölösleges. Itt van például az épp vezetőcserét megélő igazságügyi tárca. Egyik legfontosabb dolga a jogszabályok kodifikálása lenne, de
jogászok egybehangzó állítása szerint soha olyan rossz minőségű nem volt a magyar jogalkotás, mint az elmúlt években. Előfordult például, hogy újra kellett nyomni a Magyar Közlönyt, mert az Alaptörvény(!) egyik módosítása hibásan jelent meg.
Bagatell, de jól jelzi, hogy a célra elég lenne egy főosztály, mondjuk a BM-ben (ott legalább rend van). A leendő miniszter ambíciója, hogy tárcája „fókuszába Magyarország jogi szuverenitásának védelme” kerüljön. Hogy erre mi szükség van az Európai Unió tagjaként, amellyel szuverenitásunkat is megosztjuk, Tuzson Bence nyilván tudja a választ, főleg, hogy az európai uniós ügyektől megszabadulna. Vagy itt van a másik ötlete, az „ítélkezési gyakorlat áttekintése”, a „hatékonyabb igazságszolgáltatás”. Azt hiszem, a magyar bíróságok akkor működnének a leghatékonyabban, ha végre békén hagynák őket, s nem írnák át néhány évente a rájuk vonatkozó alapvető törvényeket.
És akkor mi marad? Kiadatási eljárások, végrehajtói ügyek, lehallgatási engedélyek aláírása. Komolyan, kell ehhez egy külön minisztérium?