- Harrison Ford: Mindig is bennem volt a vágy, hogy megmutassuk milyen lehet Indy élete karrierje végén

„Az Indiana Jones filmekkel nőttem fel, csodáltam Harrison Fordot, Steven Spielberget, Kathy Kennedy-t és John Williams-t. Ezek az emberek formálták a mozi iránti szeretetemet. Így amikor felkértek a rendezésre, nem csak csodálatos érzés volt, hanem biztos voltam abban is, hogy életem meghatározó korszakát jelenti majd. És igazam volt” – mondta James Mangold a virtuális sajtótájékoztatón, amelyen lapunk is rész vett.

A film elején megcsodálhatjuk a mesterséges intelligencia jelenlegi képességeit, hiszen a „számítógép” több évtizeddel fiatalította meg Harrison Fordot. Aki erről Cannes-ban, a világpremier után azt mondta az újságíróknak, hogy a digitális technika csak egy eszköz, ha nem lenne mögötte a színészi alakítás, akkor nem működne. Nem mellékesen a sajtónak tartott Cannes-i vetítésen tapsot érdemelt ki a megfiatalított Harrison Ford.

Indy természetesen a náci németekkel száll szembe, átgaloppozik egy megunhatatlan vonatos akción és itt találkozik először az úgynevezett Antiküthéra tárcsával. Ami a hagyományoknak megfelelően nem csak  egyszerű műkincs, melynek „múzeumban a helye”, ennél sokkal fontosabb: a film cselekménye is körülötte forog majd.

Ezek után a történet 1969-ben folytatódik immár a nyolcvanéves Harrison Forddal, aki még felsőtestét is megmutatja a kamerának. Ezzel kapcsolatban járta be a világot, amikor Cannes-ban Helen Barlow ausztrál újságíró kérdés helyett a sajtótájékoztatón annyit mondott a sztárnak, hogy még ennyi idősen is szexi – így kell bekerülni zsurnalisztaként a világsajtóba. A sztárnak szemmel láthatóan jólesett a bók. Főleg mivel néhány perccel azelőtt majdnem elsírta magát, amikor egy fiatalabb szereplő azt mondta, hogy korábban nem is hallott Indiana Jones-ról, mivel a régebbi filmek akkor készültek, amikor ő még nem is élt.

– válaszolta a virtuális sajtótájékoztatón Ford arra a kérdésre, hogy miért mondott igent egy ötödik részre is. Arra a kérdésre, hogy miért vállal ennyi „búcsúszerepet”, elvégre a Star Wars-ba is visszatért Han Soloként és a Szárnyas fejvadász folytatásában is visszahozta Deckardot, csak nevetett: „Nem is értem a kérdést, olyan öreg vagyok”.

Visszatérve az Indiana Jones és a sors tárcsája cselekményére: a jövő nem olyan dicső, mint amilyet egy ilyen világraszóló csibész megérdemelne. A professzor óráján a diákok ásítoznak, hiszen immár a Holdra szállás a menő, nem a múltat kutató régészet. Ráadásul a tanári karrier vége pereg le a szemeink előtt, a kalandor tudós-régészt ugyanis nyugdíjazzák. Akár haza is mehetne és tölthetné a magányos nyugdíjas éveit, hiszen Marionnak ismét hűlt helye. Ám nem lenne film, ha nem jelenne meg egy újabb fiatal karakter (miután Shia LaBeouf kiírta magát a hollywoodi blockbusterekből, az ifjú Jones karakterét ki kellett írni az univerzumból, de ezt szépen meg is magyarázzák). A keresztlánya, Helena Show (Phoebe Waller-Bridge) remekül stimulálja az idős régészt, és ellopja tőle az úgynevezett tárcsa egyik felét. Persze felbukkan egy csomó náci és a vonatos kalandról egy régi ismerős, Jürgen Voller professzor (Mads Mikkelsen stilizáltan játssza túl a szerepet, többször is nyilatkozta, hogy mennyire szórakoztató feladat volt), akinek a kliséknek megfelelően nem békések a tervei. Így jönnek a klasszikus feladatok: meg kell találni a tárcsa „másik felét” és persze meg kell menteni a világot.

Ehhez be kell járni a Föld számos pontját Marokkótól Szicílián át Görögországig. A Mangold fantáziája által kicsit tudományos-fantasztikusra vett lezáráshoz kell némi nyitottság a nézői oldalon, vagy másképp fogalmazva, nyitottság a mesemondás amúgy tényleg nem létező határaival kapcsolatban – ugyanakkor ez a film innovatív része is egyben. Ám azt is „el kell nézni”, hogy Jones professzor a nyolcvan felett is olyan, mint a terminátor. Ökölcsapásai acélosak, és ezt a jelenséget azzal intézik el, hogy egy falmászásnál azért morog egyet, hogy mennyire öreg és fáj mindene, mert élete során rengeteg fizikai abúzus érte. De aztán túlteszi magát ezeken és nácik iránti utálata felveteti vele a tempót.

Lehet azt gondolni, hogy a Disney újabb bőrt akart lehúzni a franchise-ról és semmi újat nem mutat, de egy speciális kiadásként működő epizódtól ezt nem is érdemes elvárni. Az elsődleges cél az volt, hogy lehetőleg minden még mozdítható régi szereplőt, szimbólumot és poént visszahozzanak, és afféle antológiával búcsúzzanak Indy-től. Hozzáteszem: így legalább a franchise nem egy rettenetes filmmel (a hajmeresztő negyedik: Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, mely elérte az a művészi csodát, hogy még Cate Blanchett is rossz volt benne), hanem egy korrekt jóvátétellel zárult.