Választékban nem volt hiány, ám ahogy az egyik kereskedő fogalmazott, a vevők „macerásabbak” voltak, a gazdasági-politikai bizonytalanság az óvatosságot emelte az elmúlt években uralkodó érzés, a mindenáron való szerzés fölé.
Végy egy minőségi gyűjteményt és utána dobd piacra a vegyes válogatást – a Christie’snek és a Sotheby’snek is bevált ez a recept. A közönség ugyanis bízik a híres emberek ízlésében, az ő kincseiknél nincs jobb étvágygerjesztő, az ilyen kollekciók feldobják a hangulatot, a vásárlókedv átmenthető a folytatásra is. Már a 2022-es szezont is a nagy magángyűjtemények mentették meg, és így volt ez az idei tavaszon is. Kétmilliárd dollár körüli bevételt számoltak össze az aukciósházak a kéthetes aukciós maraton végén, amelynek keretében húsz rendezvényen a két nagy, a Sotheby’s és a Christie’s mellett fellépett a Phillips és megjelent a Bonhams is. A zömmel modern és kortárs választékban kakukkfiókaként egy több mint ezeresztendős kézirattal, valamint egy Rubens festménnyel gondoskodtak a közönség felizgatásáról.
Bekerült a modernek közé egy 400 éves vászon is, Peter Paul Rubens alkotását a Sotheby’s garanciájával biztosítva bocsátották áruba, végül a teremben kelt el 26,2 millió dollárért.
A Christie’s a chicagói tőzsdeguru, Alan Press és felesége Dorothy, a Boston Institute of Contemporary Art hajdani igazgatósági tagja, Gerald Fineberg, valamint S.I. Newhouse gyűjteményével, és a Microsoft társalapító, Paul Allen kollekciójának maradék morzsáival szállt be a vetélkedőbe. Május 11-én, a New York-i sorozat első rendezvényén a kiadómogul Samuel Irwing Newhouse, a Condé Nast médiavállalat hajdani elnöke gyűjteményéből 16 művet adtak el 150 millió dollárért – jutalékokkal együtt 177,7 millió került a kasszába. Majd előálltak a XX .századi „salátával”, hogy egyetlen estén 506,5 milliót jelezzen a végső mérleg. A számok azonban nem győzték meg a fanyalgókat, a nyitány nyomokban sem emlékeztetett a novemberi, történelmiként feljegyzett, rendezvényre, amelyen Paul Allen kincsei kerültek kalapács alá. A közönség akkor szinte eufóriában alkudozott, a végső mérleg pedig 1,62 milliárd dollárt, egyetlen aukción korábban soha nem realizált összeget jelzett. Most más volt a hangulat: „A bankok csődbe mennek, és mindenhol politikai felfordulás uralkodik. Lehet, hogy generációváltásról van szó, de a piac hanyatló és lassú, mindenhol” – mondta egy szakértő. Sztárdarabok voltak, de olyanok amelyek miatt igazi párbajok alakultak volna ki, nemigen. Az eladók örültek, ha az alsó becsértéket megközelítő vételi ajánlatokat kaptak. Sokan pórul is jártak, így Picasso Femme assise au chapeau de paille (Marie-Thérèse) című képe is az eladók nyakán maradt, sőt, még azt is el kellett szenvedniük, hogy a közönség soraiban kuncogás kísérte, hogy a minimum 20 millió dollárra becsült vászonért nem licitált senki. A kivételek között, Henri Rousseau Les Flamants (1910) című alkotása sikertörténetet írt, jóval becsértéke felett, 37,5 milliónál ütötték le, ami egyéni aukciós rekordot jelent. Egy másik sztárdarabért, Willem de Kooning Orestes (1947) című vásznáért jutalékokkal 30,8 dollárt adtak, Francis Bacon önarcképéért 34,6 milliót, Ed Ruscha Burning Gas Station (1966–69), című képét pedig 19 millió dollárnál ütötték le. Az Allen-kollekció kiárusításából besöpört összeget még némi aprópénzzel egészítette ki a Christie’s – további hét kép eladásából 88,8 millió dollárral.
Ami igazán helyzetértékelésre kényszerítette az elemzőket, az a Fineberg-gyűjtemény értékesítése volt. A várakozásoktól jócskán elmaradó összeget, összesen 153 millió dollárt fizettek a kasszába a vevők a hajdani bostoni ingatlanmágnás 65 festményéért, pedig az eladók 163-235 millió közé lőtték a tervezett bevételt. Egy művészet évszázada, „A Century of Art” néven beharangozott, modern, háború utáni és kortárs alkotások legjavát, köztük Picasso, de Kooning és Pollock műveket felkínáló rendezvényre dugig megtelt a Rockefeller Center, de ami történt, azt nehezen emésztik meg az érintettek. Egymás után koppant a kalapács a minimumbecsléstől messze elmaradó összegeknél, miközben több szupersztárnak kikiáltott tétel, köztük Mark Grotjahn, nem kellett a kutyának sem. Tény, hogy manapság szokatlan módon, előzetes garanciák, visszavonhatatlan vételi ajánlatok nélkül dobták be az árverésre a műveket. Ezúttal tiszta, művi manipulációktól mentes értékesítésnek lehettünk tanúi. Az üzenet pedig – azt is figyelembe véve, hogy a felkínált portéka nagyjából mind elkelt – az volt, hogy a vevők vásárolnak, de nem minden áron. A nagyon várt Christopher Wool alkotás, amely persze joggal oszthatta meg a közönséget, mert mindössze egy nagyon színes betűkkel megírt üzenet áll rajta: “Fuck 'em if they can’t take the joke” – „Basszák meg ha nem értik a viccet“ –, mindössze 10 millió dollárt ért, miközben előzetesen 15-20 millióra tették. Gerhard Richter fotó jellegű festménye, a Badende (1967) ugyancsak 20 milliós reményekkel indult, s 9,6 millióért kelt el jutalékokkal. Egy késői Picassóért, a Buste d’homme lauré (1969) című képért 8,5 milliót adtak, alig többet, mint amennyiért Fineberg 2018-ban vásárolta. Időzítési problémákról beszélt Alex Rotter, a Christie’s egyik igazgatója, mondván: hét hónappal ezelőtt árazták be a gyűjteményt, az Allen-kollekció sikerének tükrében, de a helyzet azóta változott. Lehet, hogy ők nem tudták?
A kéthetes rendezvénysorozat vitathatatlan sztárja amúgy Basquiat volt; a Christie’s 67,1 millió dollárért adta el az El Gran Espectaculo (The Nile) című művét, míg a Sotheby’s a Now’s the Time (1985) című, Charlie Parker jazzlegenda előtt tisztelgő alkotását vitte kalapács alá. A kép a magazinkiadó Peter Brant gyűjteményében rejtőzött évtizedek óta, most 28,6 millió dollárért talált vevőt.
Ami a Sotheby’s szereplését illeti, a ház Mo Ostin gyűjteményével vette át a stafétát a Christie’stől. A Warner Bros. tavaly elhunyt irányítójának gyűjteményéből 15 tételt árvereztek el. Ostinnak köszönhető többek között olyan neves előadók, mint Frank Sinatra, Bing Crosby, vagy Madonna csatlakozása a zenekiadóhoz. Volt szeme a festészethez is, ezt jelzi, hogy 123,7 millió dollárt fizettek ki képeiért. René Magritte L'Empire des lumières című képe volt a sztárdarab, a licit 42,3 millióra srófolta fel az eladási árát. Egy másik Magritte is elkelt 18,9 millió dollárért. Picasso és Joan Mitchell képei a becsérték alatt forogtak, és csalódást okozott Cy Twombly 1962-es Untitled című alkotása is – 10 millióért adták el, szemben a 14 milliós előzetes reményekkel.
A vegyes modern válogatás 303 milliót fialt, a „fényt a sötétben” Vilhelm Hammershøi dán festő műve, a The Music Room jelentette: 9,1 milliós egyéni rekordot hozott az előzetesen 3-5 millióra tartott vászon. A japán-amerikai Isamu Noguchi háromtagú nagy méretű szoborkompozíciója, a The Family (1956–57) 12,3 millió dollárt ért, 4 millióval többet az előzetes becslésnél. Gustav Klimt Insel im Attersee című festménye néhány perces licit után japán kézbe került – 53 millió dollárral lett könnyebb a vevő tárcája. Nem sikerült eladni két vásznat Ambroise Vollard hagyatékából. A Vollard-örökösök a közelmúltban kaptak vissza a francia államtól négy festményt, nem is késlekedtek, mindet a Sotheby’sre bízták. Ám Gauguin csendélete, amelyet 1986-tól a Musée d’Orsay őrzött, most Ázsiába került; vevője épp a minimumot, 10,4 millió dollárt ígért érte.
A Sotheby’s kortárs elvárásait alaposan lehűtötte, hogy közvetlenül az árverés előtt visszavonták az egyik sztártételt, Yoshitomo Nara 18 millióra becsült alkotását. Egy másik nagyreményű tétel, Louise Bourgeois Spider című szobra „átugrotta a lécet”, a minimumbecslés közelében, 32,8 millió dollárért talált vevőt. Picasso Les Demoiselles d’Avignon (1907) re-iterációja, amelyen az alakokat fekete nőkkel helyettesítette az alkotó, élénk licitet váltott ki, s végül 2,5 millióért lett a nyertesé. Simone Leigh szobra is rekordot írt, 3 millió dollárért kelt el. És ha már női alkotók: Nicole Eisenman Night Studio című képe 2,4 millió dolllárt ért meg valakinek.
A még „nedves” festményeket külön rendezvényen értékesítette az aukciósház. A „Now” névvel megkülönböztetett kortárs kollekció, köztük Justin Caguiat, Henry Taylor, Nicole Eisenman, Simone Leigh, Steven Shearer és Portia Zvavahera képei – kivétel nélkül az elmúlt 5 esztendő termékei, összesen 23 alkotás – 37 millió dollárt hoztak a konyhára. Elemzők ugyanakkor az ultrakortárs iránti láz csillapodásáról számoltak be, elismerve, hogy ez a realitás. A "kalapácsos ember", Oliver Barker minden centért megküzdött, nyoma nem volt a könnyedségnek, és szokatlanul hosszú időt engedett az alkudozóknak, nem tetszelgett a megszokott, „terem ura” szerepkörben. A publikum kijózanodott, bár kitömött pénztárcákkal érkeztek, de nem voltak őrültek – mondta Philip Hoffman, a Fine Art Group elnöke.
Rekordáron, 38,1 millió dollárért kelt el a Sotheby’snél egy 1100 éves héber biblia. A páratlan kézirat már felbukkant a piacon, 1929-ben 350 fontért vette meg egy brit könyvbarát, David Solomon Sassoon. A mostani vevő Alfred H. Moses amerikai diplomata, aki egy észak-amerikai zsidó múzeum támogatását szolgáló New York-i szervezet, az ANU nevében vásárolta meg a kincset. A kéziratot 1989-ben 3,2 millió dollárért szerezte meg Jacqui Safra, most az ő gyűjteményéből érkezett az árverésre.
Orosz kezek
Baljós helyzetben vágott neki a Phillips a tavaszi aukcióknak. A brit Guardian pénzügyi bizonytalanságokról írt az aukciósház kapcsán, amelynek a hátteret egy orosz luxusipari kereskedő jelenti. A Leonid Fridlyand és Leonid Strunin birtokolta moszkvai Mercury Group az ukrán háború tükrében nem igazán jelent jó reputációt, még úgy sem, hogy a társaság a Virgin-szigetekre költöztette székhelyét néhány héttel a konfliktus kitörését megelőzően. Az előző évekhez képest talán ezért is jócskán visszaesett a forgalom a ház rendezvényén. Tavaly májusban 226 millió dollár került a XX. századi és kortárs alkotások eladásából a mérlegbe, most a bevétel elmaradt a 70 milliótól. Igaz a múlt esztendőben Jean-Michel Basquiat festménye egyedül fialt 85 millió dollárt. Basquiat most is szerephez jutott egy Banksy kompozícióban, amelyért jutalékokkal együtt 9,7 millió dollárt fizettek. A „Banksquiat” – Boy and Dog in Stop and Search – eredetije a londoni Barbican központban van.
