Egyértelmű, a Covid a középnagy filmfesztiválokat érintette a legérzékenyebben, mivel az igazán nagyok, mint Cannes vagy Velence – utóbbi esetében kihagyás sem volt – igen hamar visszaépítkezett. A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál azonban éppen az a méretű rendezvény, amely sokat veszíthetett azzal, hogy a koronavírusjárvány - nem mellékesen - a szponzorálási kedvet is nagymértékben csökkentette. A filmrendezőként is (el)ismert fesztiváligazgató, Tudor Giurgiu azonban a tavalyi kisebb büdzsé után visszahozta a korábbi szintre a fesztivált. A fesztiválzsák telis tele volt szponzorajándékokkal, köztük egy hazánkban is ismert élelmiszer diszkont lánc, illetve a neves magyar multinacionális olaj- és gázipari vállalat jóságaival. Utóbbi a mozitermekben minden második széket fel is öltöztet jópofa filmes idézetekkel, hogy ha valaha is tankolásra kerülne sor, akkor tudjuk, hol kell ezt tennünk. Az efféle szponzori elkötelezettség dicséretes, jó lenne, ha hazánkban is így működne a kultúra támogatása.
Mely, jelen esetben a kolozsváriaknak abban is segített, hogy világsztárokat delegáljanak a rendezvényükre: Oliver Stone bátran adta elő, hogy mennyire érdemes és szükségszerű Vlagyimir Putyint támogatni (a rendezővel interjút készítő amerikai kolléga szerint ő nem is tudja közölni majd a beszélgetést), és Geoffrey Rush jó kedvvel sztorizgatott a pályafutása különböző állomásairól. Kicsit olyan Rush, mint aki mostanában a filmfesztiválokon szeret turnézni: elmondta például, milyen volt, amikor a New Yorki reptéren a vécében takarító ember úgy szólította le, hogy „hé, zongoraember” – szóról szóra, ahogy tavaly Karlovy Vary-ban tette. De hát nyilván teljesen más a két fesztivál civil közönsége.
Ami még remek karakterisztikusága a Transilvániának, hogy filmfesztivál létére igen erős zenei és társművészet produkciókat is elhoz, idén a headliner a Tangerine Dream volt. Ők az elektronikus experimentális zene kultikus dinoszauruszai, igaz, az alapító Edgar Froese 2015-ös halála óta zajlik a vita, hogy a formáció jelen formájában mennyire hiteles. A koncert alapján azt kell mondanom, hogy teljesen. A hangosítás hibáin túllépve végül átütő energiákkal és atmoszférákkal gazdagított show-t hoztak Romániába, ahová először jöttek el az 1967-es alapításuk óta. Az új dalok egyébként erősebben integrálják Bianca Acquaye (Froese özvegye) hegedűjátékát, ami üdítő innováció volt a régi nagy slágerek mellett. És persze, mint minden magyar a generációmból (és talán néhány idősebbéből) vártam a Choronzon című dalt az Exit című albumról, mely annak idején a Magyar Televízió Panoráma című világpolitikai magazinja főcímdalaként is funkcionált. Most, élőben dübörögtette meg a dobhártyámat. Klassz volt.
Ha valaki a jövőben Kolozsvárban gondolkodik, a filmfesztivál tökéletes választás lehet, hiszen a számos korábbi nagy rendezvényeken debütált művek legjobbjait is vetítik, miközben olyan helyi alkotásokat is láthatunk, amelyek soha nem kerülnek a magyar mozikba. Ilyen például a Carbon című moldáv-román koprodukció. A cím egy szénné égett hullára utal, a testet a Szovjetunió szétesése után, a 1992-ben játszódó sztoriban Dima, a traktorosfiú találja meg a falu szélén. Vasea-vel, az egykori afganisztáni háborús hőssel útra kelnek, hogy valahol végtisztességet adjanak a szerencsétlen léleknek. De hogy pontosan ki a halott? Nos, épp ez a film legnagyobb konfliktusa, melyet ritkán látott intelligens humorral kezel. És persze bemutatja, hogy nem csak nálunk abszurd a mindennapi élet és a túlélés. Nem véletlen, hogy ez a mű lett a közönségdíjas.
Érdekes darab a Magyar nap keretében bemutatott, Szlovákiában élő Prikler Mátyás rendezte Hatalom című politikai krimi, melynek igen izgalmas a témafelvetése. Adott a jó politikus, aki azért ennek ellenére szeret vadászni. El is megy egy elit összejövetelre, ahol azonban a lehető legvéletlenebb módon lelő egy falusi kisembert, aki rossz időben rossz helyen volt. Mivel tényleg egy olyan döntéshozóról van szó, aki az ország sorsának jobbra fordításán dolgozik, valahogy el kell tussolni a dolgot. Izgalmas fordulat, hogy a feladattal megbízott titkosszolgálati embert Hajdu Szabolcs alakítja, akiről már rég mondom, hogy ő A magyar filmszínész.
További magyar vonatkozású mű a fesztiváligazgató Tudor Giurgiu új filmje, a Szabadság, mely az 1989-es nagyszebeni eseményeket mutatja be elementáris erővel. Mivel ez csak „hazai” bemutató volt, eleget kell tennem a rendezvény kérésének: később lesz a nagy nemzetközi fesztivál világpremier, elemző kritikát nem lehet még írni. Így most csak azt mondom, hogy mindenki nagy várakozással nézzen elébe ennek a történelmi filmnek, mely sikerrel próbálkozik a lehetetlennel: bemutatni a forradalmi káoszt. Külön gratuláció, hogy Berger József személyében magyar koproducere is van a műnek, a vágója pedig Lemhényi Réka. Ha megengedhetek ennyit: a Nemzeti Filmintézet legjobb döntései közé tartozik, hogy beszálltak a Szabadságba.
