A kivándorlás témája nagyon ismerős a magyar olvasónak. Egy évtizede erről hall legtöbbet a politikusoktól és a sajtóból. Migránsok betelepítésével – hallhattuk – akarták holmi gazok lecserélni a magyar népet. Napjainkban pedig arról olvashatunk, hogy ázsiai vendégmunkásokat kell betelepíteni a sorsdöntő akkumulátorgyártási program megvalósításához.
A migráció világjelenség. Közismert, hogy mindig volt, mióta ember él a Földön. Afrikából Európába, Ázsiából Európába, majd Ázsiából és Európából Amerikába. Zsidók áramlottak a Közel-Keletről Európába, oroszok menekültek tömegesen a rendszerváltások elől. Az ismert magyar történelem a magyarok migrálásával kezdődött az őshazából Európába. A XIX-XX. század fordulóján “kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”, most pedig a lakosság öt százaléka Nyugatra ment. A migrációban semmi új nincs. Vagy mégis?
A jelenség annyiban nagyon is újnak tekinthető, hogy az elmúlt fél évszázadban a migráció hihetetlenül tömegessé vált. 1960-ban, amikor a világ össznépessége 3 milliárdot tett ki, a migránsok létszáma 77 millióra rúgott. Hatvan évvel később, 2020-ban viszont, amikor a világ lakossága 8 milliárd, már 281 millióra, vagyis a népességnek annak idején csak 2,5, ma pedig, az időközben jócskán megnövekedett lélekszám 4 százalékát teszik ki. Ha a migránsok nem más országokba vándorolnának, hanem egy saját, új országot hoznának létre, ez ma a világ negyedik legnépesebb országa lenne Kína, India és az Egyesült Államok után.
Igazán érdekes, hogy míg a világ számos országának meglehetősen stabil a lakossága, nem vándorol el, addig maroknyi ország ontja a kivándorlókat. Ezek között első helyen India áll, ahol a mostani évtizedig 18 millió ember vette a vándorbotot. Ezt elég szorosan követi Kína, Mexikó és Oroszország, melyeket 11-11-11 millió ember hagyott el. A háború dúlta Szíria közel 9 millió embert bocsátott útjára, míg a rendszerváltás utáni Közép-Európa országaiból 20 millióan távoztak. Ebből a régióból néhány ország - például Albánia vagy Moldova - lakosságának a felét elveszítette.
A migrációval foglalkozó szakirodalom két meghatározó tényezőt emel ki a folyamat okaként: az úgynevezett “push”, kilökő, és “pull”, azaz behúzó effektusokat. Az első azt jelenti, hogy egy-egy ország közállapotai olyan kedvezőtlenek, sőt esetenként elviselhetetlenek - nyomor, üldözés, a megélhetés lehetetlensége, háborús konfliktusok -, hogy tömegek kényszerülnek menekülésre. A második pedig arra a vonzó-csábító hatásra vonatkozik, amely egyes országokban sokkal jobb életlehetőséget ígér, mert ott nincs üldözés, földhöz és munkához lehet jutni, és jók az életkörülmények.
Indiában, Mexikóban, Kínában és Oroszországban, valamint a rendszerváltás és átalakulás kínjait átélő közép- és kelet-európai országokban a kitaszító körülmények okozzák a nagy arányú kivándorlást. Ugyanakkor néhány nyugati ország, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok, de Németország, a skandináv és általában a nyugat-európai országok, bizonyos gazdag arab országok a Perzsa-öbölben és Szaúd-Arábia vonzó, jobb életlehetőséget ígérő helyzete valóban "húzó" hatást gyakorol az emberekre. Ezek a körülmények határozzák meg a nemzetközi migráció koordinátáit.
A migrációs számok alapján egyértelmű Kína és India különleges kilökő hatása. Ami engem illet, ez a legkevésbé sem lep meg: kétszer jártam Kínában és Indiában is, és ami a legmaradandóbb élményem maradt, az a középkori állapotok között élő kínai falvak látványa és a különleges, máshol nem látott indiai nyomor, az utcán lakó és koldulásból élő tömeg. A világ ma két legnépesebb, egyenként mintegy 1,4 milliárd lakosú országából hagyományosan tömeges az elvándorlás.
Kína hatalmas és jelentős részben nyomorban élő lakosságából több mint egy évszázada tömegek mentek külföldre. Jól ismert, hogy kínai kulikat vittek Amerikába a vasútépítések nehéz földmunkáihoz. Kína ugyanakkor, hagyományos kereskedő nép lévén, ugyancsak nagy tömegeket veszített a szomszédos országokba történő áttelepülések révén. Kínaiak teszik ki Szingapúr lakosságának háromnegyedét, de Malajzia és Thaiföld népességének 22, illetve 14 százalékát is. Kínai kereskedők működnek Afrika számos országában. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Angliában együttesen több mint 6 millió kínai él. Bár a számok sok bizonytalanságot mutatnak, úgy tűnik, napjainkban közel 50 millió kínai és leszármazottja él Kínán kívül.
Indiában annak ellenére, hogy a helyzet sokat javult, most is mintegy 180 millió ember mélyen a nyomorszint alatt tengődik. Mégsem ők hagyják el az országot, hanem a tehetséges, képzett fiatalabbak, akik jobb érvényesülési lehetőségre vágyódnak. Úgyszólván jelképesnek tekinthető, hogy ma mind Anglia, mind pedig Skócia miniszterelnöke indiai bevándorló gyermeke. Az Egyesült Államokban 4,5 millió indiai bevándorló és leszármazottaik élnek. Az USA az indiai migránsok számára a legvonzóbb ország. Egyben ők az ország legsikeresebb bevándorlói: az amerikai high-tech vállalatok alapítóinak 8 százaléka indiai, közöttük a Google és Microsoft vezetői.
A másik legvonzóbb bevándorlási célpont számukra a Perzsa-öböl arab országainak világa: az Egyesült Arab Emirátus, amely 3,1 millió, illetve Szaúd-Arábia, mely 8 millió indiainak adott új otthont. A világon 10 olyan ország van, ahol több mint egymillió indiai bevándorló él. Úgyszólván hagyományos az indiai kereskedők áttelepülése, sőt kereskedő telepek létrehozása egyes helyeken, hiszen már a XVI. században tudunk indiai kolóniák létrehozásáról Oroszországban. Manapság Afrika számos országába telepednek át indiai kereskedők. Ma már évente 2,5 millió indiai vándorol ki, ez a legjelentősebb migráció, amely egy adott országból indul ki. Végülis nem kevesebb, mint 32 millió indiai migráns és leszármazottaik élnek szétszórva a világban. Ez a világ egyik legnépesebb diaszpórája.
Mexikó is jelentős kibocsátó ország, ami részben nagy tömegek súlyos szegénységének, a különlegesen leromlott közbiztonságnak és a bűnözésnek a következménye. De ez esetben az ország földrajzi fekvése is döntő, hiszen a világ legnagyobb befogadó országával, az Egyesült Államokkal határos, és onnan úgyszólván át lehet sétálni a “korlátlan lehetőségek földjének” tekintett USA-ba. 2007-ig már 13 millió mexikói telepedett át.
Oroszország ugyancsak tömegével taszítja ki polgárait. Ebben nem kis szerepet játszik az ország gyakran viharos történelme, benne a bolsevik forradalommal és a soknemzetiségű birodalom 1991-es széthullásával. Ez utóbbi fordulat önmagában 9 millió ember emigrálásához vezetett.
Közép-Európában ugyancsak a viharos történelem, a kirekesztő nemesi társadalmak, a földtelenség, gyakori idegen megszállás késztetett milliós tömegeket kivándorlásra. Ebből a szempontból Lengyelország egészen tragikus képet mutat: a lengyel külügyminisztérium szerint 18-20 millió lengyel származású ember él külföldön, ebből 12 millió Észak- és Dél Amerikában és 4 millió Nyugat Európában. A Nyugaton élő magyar származásúak száma 3 milliót tesz ki. A romániai kivándorlás a századvégi rendszerváltás után öltött tragikus méreteket. Ma 9 millióra becsülik a külföldön élő románok számát, ebből csak a 2020-as években 2,3 millióan vándoroltak el. Albániából és Moldovából pedig a lakosság fele külföldre, nagy tömegekben Olaszországba ment. Bejárta a világot a hír egy moldovai faluról, ahol egyetlen ember maradt: még a felesége is kivándorolt.
Külön meg kell említeni a nem véglegesen áttelepült, hanem ideiglenesen külföldön dolgozó vendégmunkásokat. Az ő számukat az International Labor Organization 170 millióra becsüli. Bár egy részük feltehetően valóban csak ideiglenesen dolgozik külföldön, jó néhányan később véglegesen is letelepedhetnek. Ezt a jelenség látványosan mutatkozott meg Németországban, az "átmenetileg" ott dolgozó török vendégmunkások esetében.
A gazdag országokba bevándorolt migránsok keresetük egy részét hazaküldik a hátramaradt családtagjaik támogatására. Ezek a pénzátutalások a szegény kivándorló országok számára igen fontos jövedelmet jelentenek. 2020-ban Szaúd-Arábiából 35, Svájcból 28, Németországból 22 milliárd dollárt küldtek haza az ott dolgozó migránsok. India, Kína. Mexikó, Egyiptom és a Fülöp-szigetek 250 milliárd dollár összegű hazautalást kapott.
Ha napjaink migrációjáról beszélünk, kiemelten kell szólni Afrikáról. A gyarmati sorból csak 1960-ra felszabadult kontinens mesterségesen megvont országhatáraival, tragikus méretű analfabetizmusával és hagyományos törzsi konfliktusaival, számos ország kirívó szegénységével, megállíthatatlan polgárháborúival és háborúival különleges kibocsátó kontinenssé vált. Ezt döntő mértékben erősítette fel az egyedülálló éghajlati adottság, számos ország trópusi fekvése és a klímaváltozás okozta szélsőséges szárazság, amely milliókat fosztott meg a megélhetés elemi feltételeitől. Az elmúlt fél évszázadban mindennek nyomán évente közel félmillió ember menekült el Afrikából. Már több mint 11 millió afrikai migráns menekült át Európába, 5 millió a Közel-Kelet országaiba és 3 millió Észak-Amerikába. De ugyanakkor további 5 millióan főként észak-afrikai országokba - Marokkóba, Algériába és Tunéziába - települtek át. Ha figyelembe vesszük a Nigériába, Dél-Afrikába és Egyiptomba vándoroltakat is, azt látjuk, hogy több mint 20 millió afrikai migrált a kontinensen belül.
Ezek a számok a migráció talán legtragikusabb fejezetére utalnak. S a folyamat valójában csak az elmúlt években lendült igazán neki. A Világbank előrejelzése 80-90 millió afrikai – ahogy nevezik - klímaváltozási menekült elvándorlását jövendöli 2050-ig. Ez az ijesztő szám reálisnak tűnik, ha figyelembe vesszük azokat a közvéleménykutatási eredményeket, melyek szerint a fiatal, 18-25 éves afrikaiak közel fele szeretne vagy tervez elvándorolni.
2010 óta a világ tíz leggyorsabban növekvő elvándorlással sújtott országa közül nyolc a Szahara alatti Afrikában van. Csupán 2010 és 2020 között már másfélszeresre növekedett az onnan elvándorlók száma - miközben világméretekben ez a növekedés 17 százalékot tett ki.
Félelmetes mozgásba lendült a világ. Tömegesen áramlanak a menekültek Ázsiából és Afrikából Amerika és Európa felé. Mindannyiuk befogadása nyilvánvalóan lehetetlenné vált. A mexikói-amerikai határ és a Földközi-tenger borzalmas sors-tragédiák sorozatos színtere lett. A jövő ma beláthatatlan, és egyelőre reménytelennek tűnik a migrációs folyamat okainak megoldása. A migránsok tízmillióit kivető országok állapotának javítása nem, vagy csak igen lassan halad. A gazdag országok befogadóképessége a végső határához érkezik. Az emberi tragédiák tömegének lesz tanúja a világ.
A migrációval foglalkozó esszé második részét jövő szerdán, június 28-án közöljük.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.