A Blokád egy szörnyű film. Egy ócska kurzus-mozi, amely nyilvánvaló politikai megrendelésnek akart megfelelni. Hogy az aktuális hatalom szeret ilyeneket látni – és dotálni –, az nem meglepő. Talán az sem, hogy mindig akadnak, akik ezt a hatalmat nem pusztán hajlandóak kiszolgálni, örömmel is teszik. Pénzért, vagy meggyőződésből? Nehéz eldönteni, bár azért annyira nem.
Tősér Ádámot, a Blokád című film rendezőjét nem ismerem, de most már nem is biztos, hogy meg akarom ismerni. Tősérnek ugyanis pontosan tudnia kell, ha valóban alkotónak hiszi magát, hogy amit összetákolt, nem több egy propagandisztikus torzónál, a valódi tényeket a jelenlegi kormány igényeinek megfelelni vágyó buhera. Hogy ezért még díjat is kap, hát csak egy újabb adaléka a rezsim gátlástalanságának, vagy ahogy Tamás Ervin írta közösségi oldalán: „szemérmetlenül pártos minden kiosztott díj, s egyre pofátlanabb a támogatások szelekciója. Nincs szégyenérzet.”
Vagy mégis van?
Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Tősér felhívta kollégánkat, Csákvári Gézát és elnézést kért tőle. Tudják, azért, mert két nappal korábban, a filmszemle hivatalos partyján fellökte, és lenácizta őt. Mindezt azért, mert Csákvári a Népszava hasábjain bírálni merte a filmjét. Hogy megírta: rossz film, ráadásul némi antiszemita beütéssel. Ezért a rendező garázdálkodott. Majd, a tettlegessége után, boldog arccal átvette a zsűri díját. Szégyenérzet nélkül. Abban a biztos tudatban, hogy őt a hatalom megvédi. És, sajnos, ez így igaz. De nem csak a hatalom, az azon kívüliek is. Jobb hallgatni, jobb elfordítani a fejet, jobb asszisztálni a dicstelen performanszhoz. Nálunk egy ilyen atrocitás, ha azt a kurzusnak kedves szereplő követi el, nem számít bűnnek, mi több még vállon veregetés, netán újabb díjak járnak érte.
Hihetnénk azt is, hogy ezúttal azonban egy jobb forgatókönyv érvényesült, hiszen Tősér végül bocsánatot kért. Persze nem nyilvánosan, csak úgy telefonon. Majd, gondolom, elindult, hogy leforgassa az újabb Blokád-színvonalú filmjét. Vagy a pénztárhoz. Mert biztos benne, hogy neki fizetnek, és nem ő fog fizetni.
Talán egyszer...