Jó kis ramazurit hozott össze az egészségügyi kormányzat június 13-ra, a Magyar Védőnők Napjára. Ritka hangosan sikerül megünnepelni. A szakma átszervezése e pillanatban minden, csak nem siker. Huszonegy nappal az államosítás végső dátuma előtt a DK-s polgármesterek bejelentették, erre a zenére ők nem táncolnak. Mert a kormány csak kihirdet és végrehajt, nem is akar mást hallani, mint hogy "Igenis! Értettem!".
Ezen nincs mit egyeztetni. Nincs tehát együttműködési megállapodás, mert nem tudni, a jövőben ki kivel működik együtt, és ahhoz milyen dokumentáció kellene. Így minden vármegyei kórház más szerződést kötne, mert fogalma sincs senkinek, mit csináljon. Munkaszerződés nincs, majd utólag. A terv mégis az, hogy a védőnő 30-án, szombaton leszerel, és hétfőn, július 3-án belép az állami kórházhoz. Csak épp fogalma sincs, mit tartalmaz az Isten tudja hol készülő munkaszerződése.
De 3-án mindenkinek úgy kell készülnie, hogy átirányítják. Hiszen azokon a területeken is el kell látni a hazavitt újszülötteket, ahol felmondott az ott dolgozó védőnő. Az átirányított meg majd észreveszi, hogy rajta kívül nincs más erre a feladatra az országhatárig. Meg kellett volna indítani a szolgálathoz tartozó önkormányzati ingatlanok átvételét is: de nincs külön villanyóra, vízóra, gázóra, vagy hatósági engedély, eljárás az új óra felhelyezésére. Az átadás, átírás, a rezsifizetés átvállalása 21 nap alatt lehetetlen. Az Országos Kórházi Főigazgatóság talán azt gondolja, ha kérincsél, akkor talán mégis az önkormányzat fizeti a rezsit? Mondjuk a postaköltséget is? Esetleg az adatokat tartalmazó szerver díját? Most megjött a válasz: nem.
AZ OKFŐ illetékes vezetői eközben a médiában álmodoznak. A minap az egyik osztályvezető azt találta nyilatkozni: meglátása szerint "az lenne az ideális, ha a védőnői szolgálat önálló egység lenne a kórházakon belül.” Ideális esetben a védőnők a vármegyei ispotályából rajzanának ki. A területi gyermekorvosok meg persze maradnak az önkormányzatnál. Az együttdolgozásnak, a napi kapcsolattartásnak, a közös dokumentációnak ezzel annyi. Eközben a területről elkezdtek elvándorolni a védőnők. Az OKFŐ vezetői úgy gondolják, majd „kivezényléssel” megoldják a gondokat.
Ez a történet emberekről szól. Gyermeket váró fiatal anyákról, akik szeretnék tudni, miképpen lehet a csecsemőt helyesen gondozni. Iskolákról, ahol egyre több a probléma: a drog, az alkohol, a bántalmazás, az öngyilkosság. Falusi és városi közösségekről, ahol generációk növekedtek fel a védőnők keze alatt. Ahol érezhető az elszegényedés, és a C-vitamin-hiány miatt újra megjelenik a skorbut.
Óriási zárzavar van az OKFŐ vezetőinek fejében: a védőnői hivatásnak köze nincs a kórházi ellátáshoz. A kórház szervezeti kultúrája és a közösség mint a védőnő munkahelyi területe más és más. Az egyiknek a szakirodalomban klinikai ellátás a neve, a másiké közösségi ellátás. Minden normális ország normálisan működő szervezeti kultúrája elkülöníti ezt a kettőt. A kórház, a klinikai ellátás a gyors beavatkozások színhelye. A védőnő folyamatos gondozást biztosít.
A kórházban a szolgáltatásnak vannak specifikumai és időhatárai. Ez erősen személyre szabott, nem véletlen, hogy az ellátott személyt betegnek nevezik. Itt speciális szakmai egységekben folyik az ellátás, van külön intenzív osztály, belgyógyászat, sebészet. A kórházban a betegeknek 24 órán keresztül közvetlen fizikai felügyeletet kell biztosítani. Az ott dolgozó ápolók és orvosok együttműködése biztosítja, hogy az ápoló azonnali utasítást kap, de véleményt is kérhet az orvostól. A beteg ellátása a kórházban koordinált protokoll szerint történik. Ez nem a védőnők világa!
A gondozás, amit a védőnő végez, folyamatos, kísérő, segítő, egészséget megtartó, állandó fejlődést célzó tevékenység. Ez egy éveken át tartó folyamat. És ne rejtsük véka alá: miközben a kórházi ellátásnak egyes esetekben sajnos a patológia a végállomása, a védőnői munkának az egészséges és boldog mentális és fizikai állapot az elvárt eredménye. Mindez olyan messze van a politikától és a hatalomtól, amennyire csak lehet.
Az OKFŐ vezérkara csepegteti az információkat. Ezek egyik részét a médiából lehet megtudni, a másik részét a tájékoztatás zűrzavarából kell kihalászni. A sokszor tájékozatlan média ebben a felfordulásban csak fokozza a zűrzavart. Június 6-án egy reggeli bulvárműsorban nyilatkozott az OKFŐ főigazgató-helyettese. A riporter a következő kérdést tette fel neki: „Mit jelent az, hogy a gondozottak biztonságát garantáló hatósági eljárásokat alkalmazzanak a védőnők?” Hozzátette: „Ez lesz majd a fő cél.”
Így került a csizma az asztalra! Mit keresnek a hatósági eljárások mint fő cél a védőnői tevékenységben? Megjelentek a retorikában az 1950-es, 60-as évek, amikor megesett, hogy a „monori cigánytelep lakóit a járási egészségügyi szervek rendőri karhatalom segítségével fürdetni és fertőtleníteni akarták". Mindez a megyei „KÖJÁL jóváhagyásával történt. Az indíték az volt, hogy a védőnők közül valaki tetűt kapott.” Mivel sok munka lett volna egyenként átvizsgálni az embereket, így kívánták fertőtleníteni a telep valamennyi lakóját - tudható meg a Roma Sajtóközpont a kényszermosdatásokról szóló anyagából.
A fenti kérdéssel szembesülő főigazgató-helyettes válaszában erősen terelt a minőségbiztosítás felé. Ám hogy a védőnői minőségbiztosításnak mi köze a hatósághoz, arról egyetlen szakkönyv sem ír. Mi történt? Indul a lakosság és a védőnők megfélemlítése? Lesz itt rend, ha belepusztulunk is. Pedig az OKFŐ illetékese akár releváns választ is adhatott volna. Eddig is volt rendelkezés arra, hogy mit és mikor kell a védőnőnek jelezni a Gyermekjóléti Szolgálatnak. Egyértelmű, hogy csak rendkívüli helyzetben kell hatósági eljárást kezdeményezni. Működött a rendszer, az iskola, az önkormányzat, a közösség, a gyerekorvos, a pszichológus részvételével, azokkal, akiket a védőnő jónak látott bevonni.
Mire gondolt a volt védőnő, a Fidesz politikusa, amikor nem volt képes a kérdésre egyenes választ adni? Igaz lenne, hogy a védőnői ellátás legfőbb célja a hatósági eljárások alkalmazása lesz? Ha igen, akkor a védőnők által kivívott bizalom teljesen elvész a társadalomban.
Ezt ismerték fel az önkormányzatok, meg azt, hogy felelősek a területükön működő védőnői szolgálatért. Amit a kormánytól látnak, az csak hozzá nem értő kapkodás, erőfitogtatás. Ez a terv szakmailag és erkölcsileg megbukott.