– Nincs ember, nincs ápoló – ezt mondta az egyik fogyatékosokat gondozó intézmény igazgatója nemrég a szülőknek. Lapunknak egy édesanya mesélt erről, akinek 46 éves gyermeke ebben a főváros melletti, 150 halmozottan fogyatékkal élő embert ellátó intézményben él.
Mint mondta, saját, és az intézet nevét nem meri elárulni, de úgy érzi, nem hallgathat tovább. Megtudta, hogy a szükséges dolgozói létszám egyharmada, mintegy 24 ember hiányzik.
Olyan súlyos a munkaerőhiány – mondta –, hogy május végére elfogyott a dolgozók túlórakerete. És még így is egyetlen gondozóra 12 súlyosan fogyatékos lakó jut.
Ahogy mesélte, az intézetben lakók jelentős része súlyosan és halmozott fogyatékos, vannak, akik évek, évtizedek óta csak ágyban fekszenek. Több gondozottat szondával kell táplálni, emellett a gondozók pelenkáznak, etetnek, öltöztetnek, fürdetnek. Most már azok is gondozói feladatot látnak el, akiknek a foglalkoztatás, a szabadidős programok vezetése lenne a feladatuk. Ahhoz, hogy estig végezzenek az összes ellátottal,
már délután 3-kor elkezdik az éjszakai alvásra felkészítést, délután 5 órakor még vacsoráztatnak, utána másnap reggelig ágyban vannak a súlyosabban beteg lakók.
Többüknek igénye lenne a foglalkoztatásra, arra, hogy saját szintjéhez mérten hasznosan töltse el a napját, de a dolgozók túlterheltsége miatt erre nincs lehetőség. – A szórakozást többnyire a tévé jelenti – mondta. Egyetlen gyógytornászt sikerült találni, rá óriási teher hárul. Így akik egész nap kerekes székben ülnek, azoknak elsorvadnak az izmai, akik segítséggel ugyan, de önálló mozgásra még képesek.
– A gondozók mindent megtesznek a lakókért – fogalmazott az anyuka –, de rövid idő alatt ők is leépülnek. Gerinc-derék-, és csuklókárosodást szenvednek, és mindezért havi 200-250 ezer forint fizetést kapnak.
„Úgy élünk, mi szülők, hogy a legtöbben azért imádkozunk, mi temessük el a gyerekünket. Én is rettegek attól, mi lesz, ha már nem élek. Ki fog vele törődni? Most hetente látogatom, gyakran hazahozom hétvégére, az ünnepekre. Látom, hogy azok, akiknek már nem élnek a szülei, hogyan mennek tönkre, sorvadnak el.”
Az édesanya beszámolóját megerősítette Kozma Judit is. A Szociális Szakmai Szövetség ügyvivője azt mondta, ez az anyuka ugyan egy konkrét intézményről beszélt, de a probléma országos szintű, sőt, van, ahol még rosszabb a helyzet. Tudomása van olyan intézetről,
ahol műszakonként 50 gondozottra jut 2 gondozó. A többségében 50 éves, vagy idősebb alkalmazottak nők, akik minimálbérért emelgetnek naponta tonnákat.
A betegeknek pedig egyéni foglalkozásokra, fejlesztésekre lenne szükségük ahhoz, hogy ne váljanak teljesen magatehetetlenné, de erre már egyáltalán nincs ember és pénz. Mivel fizikailag és szellemileg sincsenek lekötve a betegek, többen agresszívek lettek.
Kerestük a témában a Belügyminisztériumot, rákérdeztünk a támogatott lakhatásra is, de választ nem kaptunk.
Pedig ez a kérdés is aktuális, hiszen a múlt héten az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának ülésére meghívást kaptak azok az érintett szülők, akik nemrég pert vesztett a Kúrián az állammal szemben. A legfőbb bírósági fórum kimondta,
az állami szervezetek nem vonhatók felelősségre azért a jogsértésért, hogy nem biztosítanak támogatott lakhatást a fogyatékos embereknek.
Tavaly egyébként ezzel ellentétes jogerős ítélet született, a Kúriához a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, illetve a Belügyminisztérium fordult jogorvoslatért.
A szülőket most a bizottság DK-s elnöke, Varga Zoltán hívta meg a fogyatékossággal élő emberek lakhatási problémájával foglalkozó ülésre. Schilling Magdolna, aki 40 éve ápolja súlyosan mozgás- és értelmi fogyatékos gyermekét, egy rövid beszéddel készült, azonban a bizottság fideszes tagjai leszavazták, hogy az édesanya megszólalhasson.
Schilling Magdolna úgy fogalmazott:
leforrázva érezte magát. Azt remélte, hogy ebben a bizottságban olyan emberek ülnek, akik érzékenyek és fogékonyak erre a témára, és emellett szülőként is érzik, milyen égető ez a probléma.
De nem így lett, a szülőknek így csak ahhoz volt joguk, hogy meghallgassák Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár beszámolóját arról, mi mindent tett a kormány a fogyatékossággal élő emberek lakhatásáért.
Schilling Magdolna úgy fogalmazott: 2017 óta pereskednek, elfáradtak, de nem adják fel. Mennek tovább az Alkotmánybíróságra, és, ha ott sem pozitív ítélet születik, akkor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. Úgy fogalmazott: lehet, hogy az eredményt ők és a gyerekeik már nem fogják élvezni, de abban bízik, hogy lesznek követőik, és a most még fiatal fogyatékosok és szüleik már könnyebb helyzetben lesznek.
Döntött a Kúria a hat, halmozottan fogyatékos ember évek óta húzódó lakhatási és kártérítési ügyébenBoros Ilona, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza volt az, aki a hat szülő ügyét éveken át képviselte a bíróságon. Ő is ott volt a Népjóléti Bizottság ülésén, de szót ő sem kapott. Azt mondta, nagyon nehéz volt így végighallgatni azt a csúsztatást, amit az államtitkár mondott a témában. Fülöp Attila ugyanis arról számolt be, hogy a kormány sok milliárd forintot költ támogatott lakhatásra, és több ezer férőhely jött így létre. Boros Ilona megjegyezte:
a valóság ezzel szemben az, hogy 23 ezer fogyatékos ember él intézetben, és ebből mindössze 3000 ember számára jött létre férőhely, akiknek egy része még ki sem költözhetett.
Ráadásul ezek egy része valójában nem támogatott lakhatás, hanem mini intézmény, ami éppúgy sérti a fogyatékos emberek jogait.
Ám egyetlen olyan érintettnek sem biztosítottak férőhelyet, akit otthon, a családja gondoz. Emlékeztetett: az ENSZ 2007-ben ratifikált Fogyatékosügyi Egyezményének megfelelően az állami szervek kötelesek lennének megfelelő támogatott lakhatást biztosítani, ahol a felnőtt fogyatékos emberek az önálló életükhöz kapnak segítséget. A Kúriát megelőzően első- és másodfokon is kimondta a magyar bíróság:
az állam sérti a fogyatékossággal élő emberek és az őket otthon gondozó szüleik személyiségi jogait azzal, hogy nincs olyan lakás, amelyben a felnőtt fogyatékos emberek támogatással élhetnének.
