A két emblematikus dátum, 1848 és 1867 a modernkori magyar történelem igen fontos és sokat emlegetett sarkköve. Össze is tartoznak és élesen ellentétesek is egymással.
Az első, 1848, a forradalom, majd szabadságharc a legnagyobb dicsőség és büszkeség lapja az ország történelmében. Centenáris évfordulóján, 18 évesen én is részt vettem a március 15-i ünnepi fáklyás felvonuláson. Azóta ezen a napon minden évben lelkes, gyújtó hangú beszédek hangzanak el. Magyarország miniszterelnöke 2016. március idusán is Petőfit idézve tette fel a kérdést hallgatóságához fordulva: „rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!” Ez akkor az Európai Unió „rabigája” ellen hívott harcba. „A forradalmi hagyomány szívverése mozgatja és irányítja ma is – mondta a miniszterelnök – a nemzet (…) életét”.
Március 15. mindig arra emlékeztet, hogy szabadságharcos nemzet vagyunk. A szabadságharcot azonban leverték. A forradalom legfontosabb vívmányai viszont fennmaradtak: a feudális viszonyok felszámolása, a jobbágyság felszabadítása, a nemesi kiváltságok megszüntetése és a polgári jogegyenlőség bevezetése új feltételeket teremtett. Ezek kiaknázására azonban a forradalom leverését követően nem kerülhetett sor. Az országban halálos csend uralkodott. Érdemi változások nem történtek. Mindezen 1867 változtatott.
Erről az évről, 1867-ről azonban nem szoktunk megemlékezni. Ez az év úgyszólván a megadás szimbóluma, amikor a magyarság megegyezett forradalma leverőjével, és szégyenletesen hamar szerető atyaként tekintett az 1848-at vérbefojtó és Magyarországot a Habsburg uralom alá visszaszoritó Ferenc József osztrák császárra. Az sem feledhető azonban, hogy az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés magyar kiharcolója és kivitelezője, Deák Ferenc a „haza bölcse” megtisztelő elnevezést nyerte el. Vajon mi az igazi helye 1867-nek és az ez évtől fél évszázadon át tartó dualizmus rendszerének a magyar történelemben?
A megelőző három és fél évszázad alávetettsége után, amikor Magyarország a Habsburg birodalom elmaradottabb perifériája volt, formailag egyenlő partnerré vált egy dualista Monarchiában. A forradalom leverését követő hosszú bénultság megszűnt. Megkezdődött az ország modernizációja. A dualizmus kora az ország társadalmi átalakulásának, a modern oktatási rendszer kiépítésének, az iparosításnak, a modern bankrendszer létrejöttének, a közlekedési rendszer kiépítésének és a sikeres polgárosodásnak az időszakává vált.
A korábbi feudális társadalmi szerkezet átalakulásnak indult. Ebben nagy szerepet játszott a jobbágyság 1848-ban történt felszabadítása és a nemesi előjogok felszámolása. A társadalmi megrögződések, a nemesi társadalom szellemisége és erős maradványainak gyakorlati fenntartása következtében azonban a parasztság soraiból továbbra is nehezen lehetett kiemelkedni és a polgárosodás útjára lépni. A gazdag paraszt is csak paraszt maradt, aki megemelte kalapját az urak előtt.
A polgárosodás fontos lépéseként 1867-ben megvalósult a zsidók emancipációja. Ez utóbbiról Andrássy Gyula miniszterelnök nyújtotta be a javaslatot, amit a képviselőház egyhangúlag elfogadott. Ez a lépés, az ország lakosságának öt százalékát kitevő zsidóság egyenjogúsítása jócskán segítette a polgárosodás folyamatát, amit viszont erősen hátráltatott a nemesi társadalmi szerkezet konzervalódása, a kereskedés és a polgári pályák lenézése és elutasítása, a birtok-vesztett kis- és középnemesség megkapaszkodása az állami és megyei bürokráciában. Szekfű Gyula, a két világháború közötti Magyarország vezető történésze egyenesen a „magyarság antikapitalista karakteréről” beszélt.
Az ország jövőjét illetően meghatározó jelentőségű volt a modern oktatási rendszer bevezetése. Ez úgyszólván azonnal követte a kiegyezést, Eötvös József minisztersége idején. Az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk előírta az általános tankötelezettséget 6-tól 12 éves korig. Több mint 16 ezer iskolát építettek az országban. 1880-ra már a lakosság közel fele írástudóvá vált, majd a korszak végére az iskolaköteles generációk 70 százaléka tudott írni-olvasni. Igaz, a középiskolai végzettség a háború előtt csak a megfelelő generációk öt százalékára volt jellemző. Az egyetemi végzettség pedig ritka kivétel maradt, és a diplomások majd 60 százaléka jogi és teológiai végzettséggel rendelkezett.
A kiegyezés idején, 1867 körül Magyarország elmaradott agrárország volt, melynek nemzeti jövedelmét zömében (60 százalékban) a mezőgazdaság állította elő, s az agrár termékeket feldolgozatlan állapotban értékesítette az osztrák piacon. A dualista korszak végére az agrár szektor részesedése 40 százalékra esett vissza, de a mezőgazdaság modern átalakulása és a dualizmus korában évi 2,2 százalékos – úgyszólván ipari tempójú – növekedése a mezőgazdasági termelés értékét több mint megkétszerezte.
1867-ben Magyarországon nem létezett még modern gyáripar, mindössze néhány száz kézi munkára alapozott manufaktúra és a kisipar működött. Ezt követően azonban Magyarország agrár-ipari országgá vált. Az ipari munkások száma fél-millióról egymillióra nőtt, miközben a gyáriparban dolgozók aránya egyharmadról az összes több mint felére emelkedett. Magasan fejlett élelmiszer-, malom- és cukoripar épült ki és dolgozta fel az agrártermékek nagy részét.
Megindult Magyarországra az osztrák, német és francia tőke beáramlása. A modern magyar gazdaság kialakulása jórészt az osztrák és más külföldi beruházások következménye volt. A dualista korszak első éveiben a befektetések 60 százaléka külföldről jött, de a korszak egészében is a Magyarországon befektetett tőke 40 százaléka osztrák-nyugati beruházásból származott. Ez hozta létre – 56 százalékos befektetési részarányban – az ország modern bankrendszerét. 1867 előtt mintegy száz kicsiny takarékpénztár működött csak, de egycsapásra létrejöttek a nagybankok, és már 1873-ban több mint hatszáz pénzintézet látta el hitellel a gazdaságot.
Ugyancsak kiépült a modern vasúthálózat. Bár az első kis vonalszakaszt Pest és Vác között 1846-ban nyitották meg, az építés valójában 1867 után vett hatalmas lendületet, elsősorban külföldi befektetések által, melyek a vasutakba fektetett tőke 70 százalékát tették ki. 1867 és 1913 között a vasúthálózat hossza 2,3 ezerről 22 ezer kilométerre növekedett. Ezzel is kapcsolatban állt a modern vas- és acélipar, valamint a gépgyártás versenyképes ágazatainak kiépülése, s azon belül az európai színvonalú mozdonygyártás. Az első gőzmozdony 1873-ban készült el. Az iparban alkalmazott gőzgéppark lóerőteljesítménye megnyolcszorozódott.
A kiépült magyarországi iparba befektetett tőke is jórészt Ausztriából és nyugatról jött: 42 százalékban kizárólagosan és további 18 százalékban magyar vállalkozókkal való társulás formájában. 1870 és 1913 között Magyarország nemzeti jövedelme kétharmaddal növekedett, jóval gyorsabban, mint a kelet- és dél-európai országok átlagosan csak másfélszeresre nőtt jövedelme. Ez az ütem megközelítette a nyugat-európai országok dinamizmusát.
A dualizmus korában emelkedett világvárosi szintre Budapest. A három, összesen 270 ezer lakosú kisváros, Pest, Buda és Óbuda 1873-ban megvalósult egyesüléséből létrejött Budapest, megszülettek meghatározó épületei, a Parlament, az Operaház, a Halászbástya, a Margit, a Ferenc József és az Erzsébet híd. Megnyíltak körútjai és sugárútjai, 1887-ben elindult az első villamos, sőt 1896-ban a kontinentális Európa első földalatti vasútja is. A korszak végére a főváros egymilliós világvárossá növekedett.
1867 tehát a modern Magyarország kibontakozásának kiinduló éve volt, és az utána következő fél évszázad, a dualizmus kora a magyar társadalmi-gazdasági fejlődés egész történetének talán legjelentősebb időszaka.
Vitathatatlan tény, hogy 1848 nélkül nem következhetett volna be 1867 sem. Ez utóbbi azonban nem volt melldöngetően hősies vállalkozás, évfordulóin nem hangzanak el beszédek; de valóban a haza bölcse volt, aki ezt a jó kompromisszumot kikovácsolta, mely a körülmények és a földrajzi, gazdasági környezet reális felismerésén, a szükséges megegyezések megkötésén és az ország gazdaságát és fejlődését elősegítő források felkutatásán, nem pedig dogmatikus ideológiák hangos követésén alapult.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.