A cannes-i fesztivál hangsúlyt fektet a személyes találkozókra, több mesterkurzust is szerveztek (Michael Douglas, Jane Fonda), de a show-t idén a Quinzaine des cinéastes, az a kéthetes rendezői esemény nyerte, amely magát Quentin Tarantinót szervezte le egy háromórás bulira: levetítik egyik kedvenc filmjét, és ebből kiindulva dumálnak vele egyet.
Nem csoda, hogy erre rekordgyorsasággal fogytak el a jegyek, egy tízperes elalvás elég volt ahhoz, hogy a megtelt felirat várjon az online foglalási rendszerben. De végül a Rendezők Kéthete sajtósai adtak egy analóg nyomtatott jegyet az eseményre. Jóságukért egy életen keresztül hálás leszek, mert abban van valami leírhatatlan bizsergés, amikor a JW Marriott hotel pincéjében lévő Théatre Croisette vetítőjében karnyújtásnyira tőlem vonult be a nagy Quentin a Ponyvaregény zenéjére, csaknem táncolva, bőre szabott farmerban és kopott fekete zakóban – kirobbanó formában és kedvvel érkezett. Paolo Moretti, a Rendezők Kéthete művészeti igazgatója első körben minden idők egyik legnagyobb bakiját szerette volna kiköszörülni ezzel az eseménnyel: 1992-ben a Rendezők Kéthete nem válogatta be Quentin Tarantino első egész estés művét, a Kutyaszorítóbant, így nem ők fedezték fel, mert a következő alkotása, a Ponyvaregény egyből a hivatalos versenyben kezdte. A rendező nem mellékesen Todd McCarthy dokumentumfilmjében még mesélt is a frusztrációjáról, hogy a Rendezők Kéthete miért nem hívta meg annak idején. „Most ezt a mulasztást megoldjuk” – húzta alá Moretti.
Quentin Tarantino egyik kedvenc filmje pedig az 1977-es Mennydörgés, melyet a rendező kérésére 35 mm-es kópiáról vetítettek. Hogy miért ezt? Ahogy Tarantino elmesélte, annak idején kivárt A sárkány közbelép megnézésével, és amikor elment rá a moziba, akkor csalódott is volt, mert úgy érezte, ugyanaz, mint a John Landis rendezte The Kentucky Fried Movie. De a negatív érzések azonnal elillantak, amikor még aznap beült a Mennydörgésre (ment ugyanabban a moziban), és ez volt az a film, ami miatt most szemben áll velünk a színpadon. Ami a bulihangulatot tovább fokozta, hogy kérte: legyünk grindhouse- közönség, azaz reagáljunk a filmre, merthogy velünk együtt nézi.
Angol nyelvű alkotások viszik Cannes dicsőségétA vetítést mintegy másfél órás beszélgetés követte, melyen elmondta, hogy ez egy olyan mű a forgatókönyvíró Paul Schrader részére, mint az ő életében a Született gyilkosok: megtagadja az abból készült filmet. Hogy miért? Megkérdezte magát, Paul Scradert: eltűntek a csodálatos dialógusai, illetve teljesen „kiherélték” a történetet. Mivel ő nem egy klasszikus, a hetvenes években divatos bosszúfilmet írt, hanem annak a kifordított, ironikus paródiáját: a hősök nem hősök, hanem őrültek, akik mindenkit lemészárolnak. Beidézte Schraderrel való beszélgetését, melyben elhangzott, hogy ez egy kritikája lett volna a fasiszta bosszúfilmeknek, erre lett belőle egy fasiszta bosszúfilm. „De azok közül a legjobb!” – kiabálta a nagyvilágba Tarantino.
Ezek után Tarantino beszélt nagyon sok régi kedvencről és egy gyűlölt alkotásról (Férfias játékok), arról, hogy miért szereti újraírni a múltat és hogyan jutott az eszébe, hogy a Becstelen brigantykban megölje Hitlert vagy hogy éppenséggel miért hagyta életben Sharon Tate-et a Volt egyszer egy Hollywoodban. Utolsónak szánt, tizedik mozifilmje kapcsán, mely egy filmkritikusról fog szólni, beszélt, de úgy, hogy nem árult el semmi részletet. Bár, ahogy fogalmazott, olyan jó közönség voltunk, hogy érzett erre némi kísértést, de erőt vett magán.
Cikkünk elkészítését a Francia Intézet támogatta.
