Edződünk. Lassan, de biztosan alakul a magyar népben a pavlovi reflex, hogy ha valami öltönyös alak szépen, tagoltan, minden sarkon olyan fennkölt dolgokról szónokol, mint isten, haza, nemzet meg család, akkor jó eséllyel súlyos pszichopata. Az érzület kimunkálásában alighanem óriási szerepe lesz a mindig jóságos mosolyú Völner Pálnak. Aki 2019-ben a Hír Tv egyik műsorában háromnegyed órán keresztül rebegett kenetes hangon az ő mélységes keresztény hitéről, úgy, hogy a NVSZ és az ügyészség szerint akkor már javában tömködte a zsebét a végrehajtó klán feje a nyomorult adósokból kivasalt milliókkal.
Ok, ez egyelőre csak gyanú, az ártatlanság vélelme meg szent dolog. Az viszont tény, hogy Völner kedden a bíróság előtt előbb csuklás nélkül húsz percen át úgy dicsérte önmagát, hogy annál szebben még Mahatma Gandhiról sem beszéltek, majd szemrebbenés nélkül arról értekezett, hogy az ügyészség „koncepciós pert” folytat ellene, a rendőrség módszerei pedig az „ötvenes éveket idézik”. És tudta fokozni is. Feltette a nagy kérdést: ha őt mentelmi joga ellenére lehallgathatták, akkor a tisztelt sajtó mit szólna ahhoz, ha ellenzékieket, újságírókat is lehallgatnának?
Tényszerűen: 2021-ig Völner volt az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára. Épp ő engedélyezte éveken át a nemzetbiztonsági célú lehallgatásokat, azokat is, amelyekről ma már tudható, hogy célpontjai ellenzékiek és újságírók voltak. Az ember pedig csak nézi a rezzenéstelen arcot. Vár valamire, ami mutatná, hogy az öltöny alatt pislákol némi empátia, lelkiismeret, felelősségvállalás-szerűség. Semmi.
Hogy minek a bizonysága Völner? Nos, annak, hogy milyen figurák az ország vezetői, hogy milyen pszichéket termel az a rendszer, amely napi rutint csinált abból, hogy másokat vádoljon meg azzal, amit saját maga elkövetett.