Még hogy nincs hazánkban demokrácia, nincs átláthatóság! Van, mégpedig példa értékű. Nem is olyan messze tőlük, keletre, észak-keletre, de máshol is az olyan izgága természetű alakokat, akik - ugyan a saját stílusukban, de - megpróbálják a pályázati füllentéseket, érdekességeket felderíteni, azokat nyilvánosságra hozni, ezzel valamit elérni, nos, ők hamar az állami gondoskodás óvó-féltő karjai közt találják magukat, évekre ellátva ruhával, koszttal, kvártéllyal.
Nem úgy itthon. Ez egy szabad ország, szabaddá lett úgy harminc évvel ezelőtt, és akik hatalmon voltak, mindent elkövettek, hogy szabad is maradjon. Hogy kiknek szabad és mit szabad? Ez egy erősen politológiai, szociológiai jellegű kérdés, de a nép letette a voksát immár vagy másfél évtizede egyfajta magyar szabadság mellett. Hangsúly az egyfajta szón van. Azonban egyre inkább úgy tűnik, kissé drága, egyre drágább ez az egyfajta szabadság. (Azért tegyük hozzá, már csak a tisztesség kedvéért, hogy a másik oldal sem büszkélkedhet az irigylésre méltó teljesítményével, eredményeivel.)
Csak néhány példa. Másfél milliárd a roma felzárkóztatásra, híd építésére. Hol a híd? Hol a pénz? Most kezdenek kapirgálni, csak véletlenül nehogy elévüljön, mert akkor pénz az ablakban. Kinek az ablakában? Azután kicsit zavarossá vált az oktatás, a nemzet lámpásai, napszámosai, lassan belefásulnak. Ugyanígy a gyógyítók is, tisztelet a kivételeknek. Munka alapú társadalmat építünk. Segédmunka alapút?
Sportőrületben úszunk, csak kicsit kevés az eredmény és sok a beton. Aránytalannak tűnik, nekem legalábbis. Bizonyára a nevelést szolgálják azok a törpenövésű kilátók, a jelenleg lombkorona nélküli sétányok és ki tudja, mik még, amikre sikeres pályázatot nyújtottak be. Fura hír jelent meg a budapesti szuperkórházról is. Kifogások halmazába csomagolva tűnnek el a milliárdok a semmire. Biztos nem értek hozzá, de nem értem, bár nem kell mindenhez érteni. No meg hely sincs mindent felsorolni.
Szóval a megnyert pályázatokat vizsgálva meg kell állapítani, hogy ezekben az ügyekben is teljes a demokrácia, ugyanis a teljes nyilvánosság előtt, bátran, szemrebbenés nélkül, büszkén zajlanak az események, amiket néhányan, az izgágák, nem átallanak mutyinak nevezni. Ugyan kérem! Van, aki azt állítja, hogy ez nem is korrupció, csak tőkekoncentráció. Ámen.
Egy szó mint száz: egy pályázatot meghirdetnek, benyújtanak, azt valakik elbírálják, valakik jóváhagyják, megint valakik ellenőrzik, és a jelentést továbbítják. Oda, ahol a valakik döntenek. Döntenek? Döntenek. Látjuk, fizetjük. Csakhogy az államnak nincs pénze. Amiből gazdálkodnak, az az adófizetők pénze, a mi pénzünk. Tananyag. Még.
Féltem az izgága emberek egészségét.