;

birkanyírás;

- Birkanyírás

Tüzes ló

Épp a szabadság hangját hallgattam. Az új vezérkari főnök szerint annak kell tekinteni, ha Gripenek húznak el falusi házunk fölött, bár megőrülnek a kutyák, összeszaladnak a tyúkok, de sajnos nem vagyok képes mindegyiknek egyenként elmagyarázni, hogy ennek a hangnak örülni kell. Azt sem tudom, milyen, ha Leopárd lő éjszaka Szomódon, nálunk csak a vadászok lőnek, május elsejével elindult a szezon, hajnalonta fel-feldörren itt-ott egy kis puskalövés, de az is nagyot szól, amikor a fenti dombon váltanak épp sebességet az őrülten száguldozó cross-­motorosok.

Néztem a Gripeneket, errefelé szoktak nagy kanyart venni. Szeretem nézni őket, még ha nem is a szabadság jut róluk mindjárt eszembe. Arra gondoltam, remélem késő délután már nem repülnek, épp elég lesz az izgalom a hátsó udvarban, nem kell extra zajhatás, állatokat ingerlő robaj.

Vilmáról kellett levágni a téli bundát, gyimesi racka a szentem, és olyan félénk, mint valami borsószem királykisasszony. Gyanúsan nézeget minden idegent, már messziről kiszúrja, ha nem a mi autónk parkol a ház előtt, s onnantól sanda pillantásokkal követ minden hozzánk látogatót, vajon mi’ szándékkal érkeznek, őt akarják elvinni, vagy a kecskékért jöttek?

Egyszer már volt itt az idős úr, aki a birkanyíráshoz jól ért, de csak a fiatal jerkét tudta megszabadítani vastag téli bundájától. Az anyja messze szaladt, és bármikor közelítettünk hozzá, métereseket ugrott. Tekintélyes szarva van, s ahogy száguld az ember felé, nem szívesen állna senki az útjába – mondanám ezt most azoknak, akik szerint egy állatot megfogni gyerekjáték.

Egy héttel később újra jött hát a szakértő, segítségünk is akadt, egy váratlanul betoppanó alföldi barát, aki szemérmesen bevallotta, hogy egy lakótelepi társasház negyedik emeletén nőtt fel, és legfeljebb a munka azon részét tudja elvállalni, hogy határozottan tart maga előtt egy karót, hátha az visszariasztja a felé rohanó állatot. Kötelek, megállásra csábító kukoricás vödrök kerültek aztán elő, de az anyajuh megint csak úgy nyargalt át a csalán­bokrok felett, mintha effajta cirkuszi mutatványra készülne valahol. 

Váratlanul kaptuk el, valahogy egyszer csak kézre állt a szarva, megtorpant egy pillanatra, mintha erőt gyűjtene, és ezzel épp össz­hangba került az emberi erő az állati fáradtsággal. Fél oldalára fordítottuk először, aztán a hátára fektettük, kényelmetlen pozíció egy állatnak, amelyik mindig négy lábon áll és sosem fekszik hanyatt. Izmai ernyedtek, makacssága enyhült, a motoros „hajnyírót” ebben a pozícióban tűri leginkább.

Többkilónyi tehertől megszabadítva, körmét is fitosra nyírva engedtük el aztán. Egy darabig csak állt, nézett méltatlankodva, mintha nem tudná eldönteni, hálás legyen-e azért, hogy hosszas procedúra után végül mégiscsak jobban érzi magát a melegben. Önérzete végül arra sarkallta, hogy enyhén megvető pillantásokkal a másik udvarrészbe vonuljon, ahol már együttérzően várta őt a többi négylábú.