Adott egy 157 éves, csodás állatkert. Történetesen a miénk. Mindenkié. Közkincs. Közgyűjtemény. A tudományos munka, szórakozás, ismeretterjesztés, fenntartható fejlődés, példamutatás otthona. Idősebb, mint Budapest. A Lánchídhoz hasonlóan megelőzte a városegyesítést, és olyan kulturális-társadalmi térbe repítette Pestet, ahová való: Európába.
A Fővárosi Állat- és Növénykert sok krízist átélt már. Volt, hogy csődöt, máskor világháborút, rendszerváltás okozta új kihívásokat, megint máskor területei egy részének elvesztését szenvedte el. Mindegyikből megerősödve jött ki. Most politikai csatározások és az egész világra kiterjedő gazdasági válságok tépázzák, de nem hagyja magát: tavaly egymilliónál több látogatót fogadott - közülük minden negyedik külföldi -, bevételei sosem voltak ilyen magasságokban. Számos közszereplő mégis játékszernek használja.
A budapesti Állatkert egyedi helyzetben van: csak a Városliget rovására volna lehetősége bővülni. A biodóm páratlan szakmai és kulturális lehetőségeket rejt magában a kert és a látogatók szempontjából is. Megkönnyítené a FÁNK fajmentő és egyéb – nemzetközi kapcsolataiból eredő – feladatainak ellátását, a történelmi területeken túli, mai állattartási szabályoknak megfelelő kifutók bővítését, az európai és világméretű természetvédelmi törekvésekhez kapcsolódó, magasabb hozzáadott értékű munkát. Csoda, hogy a szakmai vezetés ragaszkodik az eredeti elképzeléshez, és megtartaná a biodómot? Dehogy!
Cirkusz? Modern kiállítóterem? Koncerttér? Akkor inkább ideiglenes növényház, és végül az állatok beköltözése. A pálmaház rekonstrukciójakor, a 90-es években is volt egy időpillanat, amikor elfogyott a pénz az építésére. Késve ugyan, de befejezték. A biodóm a hét bő esztendőben, időben befejezhető lett volna. Ha valakinek, akkor a keresztény értékekre támaszkodó kormánynak tudnia kéne a bibliai történetből, hogy minden ilyennek vége szakad egyszer, és a hét szűk esztendő elkerülhetetlen. Nem sorscsapás persze: az elherdált lehetőséghalmaz üt vissza. A kabinetet hosszú éveken át tartó, 4 százalék fölötti GDP-növekedés után utolérték a gazdasági krízisek, kiürültek a zsebei, most pedig a fővárosra mutogat a félkész biodóm láttán, nagyvonalúan (pardon, kisstílűen) elnézve afelett, hogy egy nagymúltú állatkert, a szakma és a látogatók is feszült figyelemmel várják, mikor készül el.
A volt kulturális államtitkár, bár az Állatkert szomszédságában vezetett korábban intézményt, valószínűleg mégsem tudja, hogy a cirkuszok és állatkertek világa mára már nemcsak élesen elkülönül egymástól, de az együttes működés egyszerűen kizárt. Az EAZA (Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége) megbecsült tagja a budapesti Állatkert, de bármilyen cirkuszi kapcsolódás a szervezetből való kizárásához vezetne, ami beláthatatlan következményekkel – többek között a fajmentő programokból való kitiltással – járna.
Ha egy kormányzat egy óvodára vagy bölcsődére politikai játékszerként tekint, mindenki azonnal felkapja a fejét és hevesen tiltakozik. Az óvodások és bölcsődések egyszer majd jogképesek lesznek, és ki tudnak állni magukért. Az állatkerti állatok azonban ránk, emberekre vannak utalva, de ahelyett, hogy a közélet mélyen meghajolna azok előtt, akik évek óta az állatok, növények jóllétéért és a látogatók élményszerzéséért róják a köreiket, újabb és újabb pofonok érik őket.
Mintegy kétszázötven fős legénysége nap mint nap mérhetetlen alázattal viseli a kert hányatott sorsát, amely részben a lomha gazdasági ügyintézésből adódik: a FÁNK – szemben a vidéki állatkertekkel – még mindig költségvetési intézmény. Gazdasági társaságként még gyarapíthatná is közvagyont, megtartva az önkormányzati fenntartás biztonságát és stabilitását, ötvözve a piaci működés előnyeivel. Elindult ezen az úton, és jó lenne, ha a munkára, és nem az egyre hajmeresztőbb ötletekre kéne figyelnie.
A minap újabb jó hírt közölt az Állatkert – szoros összhangban a Főváros költségvetési túlélőcsomagjával. Egy új jegyárképzési stratégiával két legyet üt egy csapásra. Mivel a bérletek árait közel felével csökkentik, a jegyárakat pedig csak olyan mértékben növelik, hogy még így is hazánk egyik legolcsóbb állatkertjeként üzemelnek, családokra szabott kedvezményrendszert hoztak létre – gondolva az egyszülős családokra és a nagycsaládosokra is. Mindez megelőlegezheti a gazdasági társasági formában való működés valószínűsíthető rentábilis mivoltát.
Ha a kormány most ezen is átgázol, nem az elmúlt évtized, hanem az elmúlt bő másfél évszázad munkáját teszi tönkre. Az eddigi krízisek olykor külső okokból fakadtak, máskor a rossz belső működésből eredtek. De hogy a saját kormányunk hozzon bajt az Állatkertre úgy, hogy a hosszú ideje vágyott bővülés álma azelőtt foszlik szerte, hogy egy percre is realitássá válna, vérlázító. Hiszen ez a kormány a saját barátai és üzletfelei számára kész akár 3000 milliárd forintról egyetlen tollvonással dönteni - a biodóm befejezésének ehhez képest eltörpülő költségeit viszont túl magasnak tartja.
Bödőcs Tibor szavai visszhangzanak bennem ilyenkor, melyek a „városligeti nyugdíjasviadal örökrangadóján” keresztül írják le szörnyűséges közéleti viszonyainkat: „példaértékű a magyar széthúzás (…), ha nekünk lenne atombombánk, önmagunkra dobnánk”.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.