Stefano Mancuso a Firenzei Egyetem professzora az egyik úttörő képviselője annak az irányzatnak, miszerint a növények intelligensen viselkednek. A növényi idegtudomány alapítója a témában már öt bestseller könyvet is írt, a legutóbbi pár napja jelent meg angolul, címe Fa történetek (Tree stories). Mancuso nem azt állítja, hogy van agyuk, vagy érzelmi életük a növényeknek, de ami tény, azt az akadémiai körökben egykor nevetségesnek tartott nézetet képviseli, hogy a növényeket tisztelni kell tudatosságuk és intelligenciájuk miatt.
Mancuso 2005-ben állította fel Firenzében a Nemzetközi Növényi Neurobiológia tanszéket, ahol, ahogy a Guardiennek nyilatkozta -akadémiailag “majdnemhogy tiltott dologgal” kezdett foglalkozni: nevezetesen azzal, hogyan oldanak meg a növények problémákat, hogyan memorizálnak, hogyan élnek társas életet, és így tovább. Kísérleteikből kiderült például, hogy a mimózák megtanulják, hogy a víz ártalmatlan: egy idő után nem csukják össze leveleiket, ha vízcseppek “ütik meg” őket. Végzetes tévedés volna - mondja -, ha azt gondolnánk, lenne agyuk a növényeknek. Viszont képesek arra, hogy életfunkcióikat szétterítsék az egész szervezetükben. Ez azt jelenti, hogy egy növény 90 százalékát letörhetjük, de ezután is életben marad. A növények a földi élet 87 százalékát képviselik, és évmilliárdok óta jelen vannak, hatékonyan laknak be minden rejtett zugot. Úgy képzeljük el a növényt, mint egy - a fák esetében akár - hatalmas agyat, ami nem olyan hatékony, mint egy állaté, de mindenütt jelen van. Az állati idegsejt olyan, mint a többi, csak képes elektromos jelek kibocsátására, a növényeknél majdnem mindegyik sejt képes erre. De a növények nem is úgy oldják meg a problémákat, mint az állatok vagy akár az ember. Mi valójában elkerüljük a nehéz helyzeteket azzal, hogy odébbállunk. A növények ezt nem tehetik: ha nincs vizük, tápanyaguk, meg kellene védeniük magukat, vagy kommunikálniuk kellene társaikkal, de nem képesek elmozdulni helyükről.
Felmerül a legvitatottabb kérdés, van-e öntudatuk a növényeknek. Azt még az emberek esetében is nehéz meghatározni, mit nevezünk öntudatnak. Mancuso a növények esetében egyébként is inkább a tudatosság szót ajánlja, szerinte a növények teljességgel tudatában vannak létezésüknek. Például, amikor egy fa beárnyékol egy másikat, az gyorsabban kezd el növekedni, hogy a fényre érjen. De ha egy fa koronáját önmagában nézzük, azt látjuk, hogy azon belül a hajtások nem nőnek gyorsabban, mert tudják, a sajátjuk része az, ami árnyékolja őket. Pontos képüknek kell ezek szerint lenni magukról és a külvilágról.
A kérdés akkor tehát az, mi az, amit a növények neurológiailag értékelhető módon tényleg tudnak, ami úgy interpretálható, éreznek, kommunikálnak?
Az egyik, hogy sokkal több mindent érzékelnek környezetükből, mint az állatok. Egy egyszerű gyökércsúcs húszféle kémiai és fizikai paramétert képes érzékelni, a legtöbbjéről nekünk fogalmunk sem lehet. Több tonna nikkel vagy kobalt lehet a talpunk alatt anélkül, hogy tudnánk róla, a növények néhány milligrammot is érzékelnek. Nem passzívak vagy csöndesek, kommunikálnak egymással a föld alatt és a föld felett is, gyökereiken vagy gombák hálózatán keresztül, de bizonyos vegyi anyagok leveleiken keresztüli kibocsátása révén is. Minden egyes molekula jelent valamit, és a molekulák összetétele szerint az üzenetek nagyon specifikusak lehetnek. Arról, hogy a növények gyökereiken keresztül kibocsátott kemikáliák segítségével beszélgetnek a Mezőgazdasági Tudományok Svéd Egyetemének kutatói jelentettek meg tanulmányt. Az derül ki belőle, hogy a sűrűn tenyésző növények nem csak összeérő leveleik által érzékelik, hogy más módon kell növekedniük, hanem a talajban terjesztett vegyületek által is. Az Aberdeeni Egyetem kutatói szerint pedig azt is képesek egymással közölni a talajban tenyésző gombahálózatokon keresztül, ha levéltetűtámadás éri őket, így figyelmeztetik társaikat a tevek elleni kémiai védekezőanyagokkal való felkészülésre. A Dealware-i Egyetem kutatói szerint pedig azt is felismerik a növények, hogy fajtársaik, vagy idegen fajok nőnek-e a közelükben, ez olyankor lehet fontos, ha olyan vegyi anyagokat bocsátanak ki, amelyek akadályozzák más fajok növekedését.
A növényi tudatosság elméletének azonban vannak továbbra is komoly ellenzői. A Springer tudományos oldalán megjelent tanulmány szerzői 12 pontban részletesen cáfolják az állításokat, összefoglalva három fő okot sorolnak fel. Egy, hogy a növények nem mutatnak megelőző, figyelmeztető viselkedést, csak érzékelnek, és válaszokat adnak az őket ért hatásokra. (A fenti példák egyikéből is kiderül, nem előre figyelmeztetik a tetvekről társaikat a növények, hanem miután a tevesek lettek, azok ennek jeleit érzékelik, és valamilyen választ adnak rá.) Másrészt a növények sejtjeinek elektromos jelei sokkal inkább azonnali fiziológiai funkciót szolgálnak, nem pedig olyasféle integrált információs folyamatot, mint az állatok idegrendszerében, nem sok közük van a tudatossághoz. Harmadszor, az olyan, tanulásra utaló jelek, mint amit mimózáknál mutattak ki a tudósok, még ha igazak is, pavlovi reflex-szerű jelenségek, egyáltalán nem kívánnak tudatosságot.
A cáfolatokon túl a szerzők két feltételezéssel élnek. Ezek szerint, ha van érzelmi tudatosság egy élő szervezetben, azt fejlett - az egész szervezetre kiterjedő - “magas-kapacitásnak” is jeleznie kell a működőképes tanulásra való képességről a jutalmakról és a büntetésekről. A második, hogy kell, hogy legyenek a külső világról képeken alapuló tudatos tapasztalatok a testen belül. Ilyenek már a rovaroknál vagy a puhatestűeknél is megfigyelhetők, az ezeken alapuló tudatos válaszok felette állnak az érzelmi tudatosságnak. A növények ezek közül egyik jelét sem mutatják.
