Az országgyűlés kormánypárti többsége november 25-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet, így, bár lehet, hogy sokaknak már fel sem tűnik, de már három és fél éve permanens vészhelyzetben él az ország. A 2020 március közepe óta létező rendeleti kormányzásra elvileg előbb a koronavírus-járvány elleni harc, majd a pandémia csitulását követően az északkeleti szomszédnál kitört háború miatt kapott felhatalmazást a kabinet, mely azonban, ahogyan arra civil jogvédők többször is felhívták a figyelmet, a túlhatalmat nem veszélyelhárításra, sokkal inkább saját érdekeinek érvényesítésére használta. A világjárvány miatti veszélyhelyzet alatt – ahogyan arról lapunk beszámolt anno – a több, mint másfélezer (!!!) kormányrendelet alig harmada kapcsolódott a Covidhoz, s az azóta eltelt, immár háborús vészhelyzeti időszakhoz kapcsolódó döntéseknek nagyobb része is politikai célokat szolgált.
Nem véletlen, hogy a jogvédők bő hónapja jelezték, a veszélyhelyzet fenntartása helyett inkább a szabályok átalakítására és a kormány indokolatlan túlhatalmának megszüntetésére lenne szükség, és David Pressman amerikai nagykövet is demokratikus deficitről beszélt Magyarország kapcsán, jelezve, a különböző veszélyhelyzetek már több mint két és félezer napja érvényben vannak. Utóbbi első blikkre túlzottnak tűnhet, ám a törvényeket böngészve kiderül, a kabinetnek szintén különleges jogokat biztosító tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet már hét és fél éve, 2015. szeptember 15. óta érvényes, s félévente, általában a Bakondi-Spöttle-Nógrádi trió látomásos agymenése után simán újra hosszabbítják.
Ugyanilyen természetességgel nyomja az igen gombot az immár 135 bátor bólogatójános a leginkább tehát belpolitikai és zabrálási célok szentesítésére használt, a parlamentáris demokráciát háttérbe szorító jogokat biztosító veszélyhelyzet prolongálása kapcsán is. Ami persze valósnak mondható, csak az indok hibádzik. A háború helyett hivatkozzanak az oktatás, az egészségügy vagy a gazdaság helyzetére, az uniós csúcsot jelentő inflációra, a zsákutcába jutott nyugati kapcsolatokra, s azonnal egyhangúlag bólintana rá nemcsak a T. Ház, de az egész ország. Legalábbis a gondolkodó része bizonyosan értékelne egy ilyesféle őszinteségi rohamot.