;

újságíró;Korea;média;konferencia;

A mosoda személyzete riporterekből állt, akik kiszolgálták a betérő helyieket, majd elbeszélgettek velük, ezekből születtek az újságcikkek és videók

- A médiára leselkedő kihívásokról szólt Dél-Koreában az Újságírói Világkonferencia, amelyen hazánkat a Népszava képviselhette

Riporterek drónon és mosodában.

A kormány a hirdetési piac leuralásával próbálja kivéreztetni a kritikus sajtót és nem egyértelműen megfogalmazott törvényeken keresztül próbálja öncenzúrára kényszeríteni az újságírókat. A média alulfinanszírozása miatt tehetséges tollú fiatalok hagyják el a szakmát jobban fizető állásokért. A magas infláció az utóbbi években jelentősen megnövelte a kiadókra nehezedő terheket. A közösségi médiában villámgyorsan terjedő híresztelések miatt a lassabban dolgozó professzionális orgánumok idejétmúltnak látszanak - sorolta a problémákat Mohamed Asmieu Bah, a nyugat-afrikai Sierra Leone közmédiájának a médiáért és közügyekért felelős igazgatója. Az újságíró ugyan kifejezetten hazája sajtóviszonyairól beszélt Szöulban, az 11. Újságírói Világkonferencia (WJC) nyitónapján, ám az általa megemlített gondok - különböző mértékben - szinte minden résztevő számára ismerősek lehettek.

A Koreai Újságíró Egyesület (JAK) múlt héten rendezte meg éves szakmai találkozóját, amelyre 50 ország médiájának munkatársait hívtak meg - Magyarországot a Népszava képviselhetette. A covid-járvány kitörése óta először, ismét személyesen megtartott, ötnapos eseményen a panelbeszélgetések, illetve az előadások fő témája ezúttal a digitális átalakulás és az újságírás jövője, valamint a sajtó regionális fejlődésben betöltött szerepe volt.

Kim Dong Hun, a JAK elnöke arra figyelmeztetett, hogy a rohamléptékű technológiai fejlődés közepette példátlan krízisekhez vezethet, ha az újságírók nem készülnek fel a jövőre. 

Több előadó a szerkesztőségen belüli- és nemzetközi együttműködés elmélyítésében látta a megoldást.

Thais Chaigne, a France24 (a francia közmédia többnyelvű hírcsatornája) újságírója például ennek jegyében mutatta be saját csapata, a The Observers működését. A párizsi irodából dolgozó “megfigyelők” felvételeket és személyes beszámolókat gyűjtenek be a világ minden tájáról, amelyeket aztán alaposan kielemeznek és feldolgoznak. A csapat ezekkel a módszerekkel számos hírértékű történetre bukkant. A helyiektől kapott fotók és nyílt forrású információ összevetésével bebizonyították, hogy kínai hajók illegális halászati tevékenységet végeznek a csendes-óceáni Galápagos-szigeteknél. Chaigne ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az effajta távújságírásnak is megvannak a maga kihívásai: a riporterek gyakran szembesülnek távolról különböző borzalmakkal - tömegmészárlásokkal, természeti katasztrófákkal -, amelyeket pszichológiailag nehéz feldolgozni. A helyzet őt azoknak az amerikai drónpilóták tapasztalataira emlékezteti, akik nappal távolról háborúznak, majd este hazatérnek magánéletük békéjébe - a France24 munkatársa szerint a két végletet nehéz összeegyeztetni.

Bizonyos esetekben azonban nem elég, ha az újságíró csak távolról követi a fejleményeket, sőt még az is kevés, ha többször ellátogat helyszínre. Az igazán bensőséges történetek megismeréséhez a helyiek bizalmára van szükség. A Puszan Ilbo című dél-koreai lap munkatársai - Kim Dzsun-jong és Li Szang-be - egy szokatlan, de annál kreatívabb kezdeményezésről számoltak be, amellyel sikerült egy közösségbe beágyazódniuk.

Céljuk az volt, hogy közelebb hozzák a 3,5 millió lakosú nyüzsgő metropolisz, Puszan múltját az olvasóikhoz. A koreai háború kezdetén - a közeli Tegun kívül - ez volt az egyetlen város, amelyet az északi hadsereg nem tudott bevenni, amikor a hirtelen megindított támadás során a félsziget majdnem teljes egészét lerohanta. A kommunista erők előrenyomulása elől menekülő koreaiak árasztották el a kikötővárost, és zsúfolódtak össze a dombok nyomornegyedeiben, az azt átszelő, 22 kilométeres Szanbok út (szó szerint Hegyvidéki út) mentén. Néhány évtizeddel később, a ‘70-es, ‘80-as évek rohamos iparosítása idején, gyári munkások tömegei gyarapodtak a városrészekben. Részben az ő szorgalmuknak köszönhető Dél-Korea felemelkedése, hogy az egykor szegény ország mára a világ legfejlettebb és gazdagabb állami közé tartozik. Az üzemek zöme azonban bezárt, a szép reményekkel teli fiatalok megőszültek, gyermekeik és unokáik többnyire elköltöztek. A környék egy ideje már hanyatlik, az infrastruktúra leromlott, kevés busz jár arrafelé, a csapokból néha rozsdás víz folyik.

A Szanbok út történelme ugyan nem volt ismeretlen, ám az újságíró mélyebbre kívántak ásni, megismerni az ottmaradt idősek személyes sorsát. Elhatározták ezért, hogy a közösség részévé válnak: valamiféle új szolgáltatóegységet nyitnak a környéken élők számára. Egy kávézó és egy közfürdő ötlete is felvetődött, végül egy ingyenesen használható mosodára esett a választás, miután egyiküknek eszébe jutott, hogy egy téli vizetje során látta, amint a nők hideg vízben mossák a szennyesüket.

A kiadó eleinte ugyan vonakodott, de a szerkesztőség végül kapott 20 millió dél-koreai vont (nagyjából 5 millió forintot), amelyből egy nagyjából tíz négyzetméteres helyiséget felújítottak és két-két mosó- illetve szárítógépet vásároltak.

A mosoda személyzete riporterekből állt, akik kiszolgálták a betérő helyieket, majd elbeszélgettek velük a mosóprogram idejéig vagy gyakran még azután is.

A Puszan Ilbo egyedi kezdeményezése hamar megtérült. A mosoda és az ott dolgozó újságírók a közösség részévé váltak, a helyiek fokozatosan megnyíltak és részletekben elmesélték nekik az élettörténetüket. Előfordult, hogy egy-egy visszatérő vendégről két-három hónapnyi társalgás után írtak cikket az újságírók. A projekt hat hónapja alatt 24 cikk és 37 videó született. A mosoda egyébként azóta is üzemel, miután a Puszan Ilbo átadta a helyiséget és a felszerelést a helyi önkormányzatnak.

2016-ban 100 ezer emberre 5,7 fentanil-túladagolás miatti halálozás történt, míg 2021-ben már 21,6.