Változnak az idők. Kik régi szép ifjúkorukban lelkes és jogvégzett politikusként még harcosan kiálltak a demokrácia, a népfelség, az önkormányzatiság elvei mellett, mára elfelejtették ezeket. A hatalom gyakorlásában már nem az elv, sokkal inkább a praktikum számít.
Márpedig ha a sokat hivatkozott nép közvetlenül hallatja hangját, az nagyon nem praktikus.
Láttuk a debreceni közmeghallgatásokon, milyen indulatos tud lenni, amikor azt látja, hogy az általa megválasztott polgármester, képviselő úgy ül előtte a pulpituson, mintha a fogát húznák, alig várja, hogy végre ledarálhassa a kötelezően előírt aktust, szemében villog a megvetés és a visszafojtott indulat, utálja az egész „hajcihőt”, csak azt várja, hogy végre hazamehessen.
A jog betűit virtuóz módon hajlítgató hajdani ifjaknak már ez az évi egy nap is túl sok. Nem akarnak szembenézni azokkal, akiktől ugyan a hatalmukat kapták, de köszönik szépen, az a választás másnapjától már nem lényeges, a „közre” addig van szükség, amíg behúzza a voksát, aztán lehet továbbpendlizni.
Most újabb tollvonással csúfították tovább a magyar törvénykezés fogalmát, lehetővé téve, hogy az eddig személyes jelenlétet igénylő közmeghallgatást elektronikusan, papíron, egyfajta online közigazgatási kérdés-felelet formájában le lehessen zavarni.
Már csak egy apró akadályt kéne elgörgetniük, hogy végleg zavartalanul gyakorolhassák a hőn szeretett hatalmat. Magát a „népet” kéne kiírni a rendszerből, a „hűséges alattvaló” sokkal jobban illene az országimázsba, ami felé hűbéruraink haladnak.