A Vodafone-felvásárlásról két fontos dolgot már biztosan tudunk. Egyrészt veszteséges projektet vettünk (mármint mi, magyar adófizetők), vagyis a biznisznek garantáltan nem az volt az indoka, amit a kormány állít, hogy ti. majd a nyereségből költenek erre-arra, például a pedagógusok béremelésére. (Szerintünk a minisztériumi vezetők béremelését folyósítsák innen, de mindenképpen várják meg vele, amíg összegyűlik annyi profit.) Másrészt azoknak, akik forma szerint vásároltak – vagyis az államnak és a 4iG-nek –, nem volt rá pénzük, ezért a vétel hitelből történt: kínai bankhitelből, mint utóbb kiderült, ráadásul a magáncég hitele mögött is a magyar adófizetők állnak.
Van az a mondás, hogy a bolondnak is megéri – ebben a színműben a bolond szerepét a magyar állam játssza. Ezen a ponton azonban újabb, kifejezetten súlyos kérdések támadnak. Kína nem arról híres, hogy baráti feltételekkel hitelezne meg akár számára fontos kereskedelmi ügyleteket. Mindig megoldja, hogy minden körülmények között a pénzénél maradjon: nagy értékű állami vagyontárgy(ak)ra kell zálogot tenni a hitel fejében.
Az első kérdés tehát, hogy az állam mely tulajdonára került kínai zálogjog annak érdekében, hogy egy NER-közeli magánvállalat résztulajdonos lehessen a Vofadone-ban.
Ez az, amit a kormány, törvényellenes módon, a parlamentnek sem volt hajlandó elárulni egy másik nagyszerű üzlet, a Budapest-Belgrád vasút kínai hitele kapcsán. Érdekes természetesen a többi hitelfeltétel is – nyilván majd az előzővel együtt fogjuk megismerni –, de talán még izgalmasabb a második kérdés: hogy milyen további érdekeltsége van még Kínának a buliban. Azaz milyen ígéreteket kellett tenni kínai hardver- és szoftverelemek beszerzésére, a hálózathoz történő hozzáengedésre annak érdekében, hogy az amúgy sem olcsó, és nem is kockázatmentes hitelt megkapjuk.
Ezt mind tudnunk kellene annak megítéléséhez, hogy jó boltot kötött-e a nevünkben a kormányunk. Azzal, hogy nem árulják el, a nemleges választ teszik fölöttébb valószínűvé.