Csehországba 2023 első negyedévében egyáltalán nem érkezett földgáz Oroszországból, az ország szükségleteit norvég földgázzal, valamint Hollandiából és Belgiumból származó cseppfolyósított földgázzal (LNG) elégítette ki – közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium pénteken.
A közlemény szerint az orosz földgáz a korábbi években a cseh fogyasztás mintegy 97 százalékát fedezte.
– Csehország modernkori történelmében most történt meg először, hogy az év első negyedében nem volt szükségünk orosz földgázra. Ez hatalmas siker
– jelentette ki Jozef Síkela ipari és kereskedelmi miniszter. Hozzátette: nem tud más olyan országról, amely egy év alatt majdnem száz százalékban megszabadult volna az orosz földgáztól való függéstől.
A miniszter megjegyezte: mindezek ellenére a helyzet még nem egészen biztonságos. – Európának a következő tél előtt az orosz források nélkül kevesebb földgáz áll majd a rendelkezésére, mint az előző évben, ezért továbbra is felelős gazdálkodásra van szükség – figyelmeztetett.
Csehország a csütörtöki jelentés szerint 1,66 milliárd köbméter földgáztartalékkal rendelkezik, amely a gáztartályok 48 százalékos töltöttségének felel meg. Az első negyedév folyamán a cseh földgáztartalékok 1,28 milliárd köbméterrel csökkentek. Az utóbbi nyolc évben a csökkenés mértéke átlagban 1,45 milliárd volt. A téli földgáz-megtakarítás nagymértékben az enyhe időjárásnak köszönhető. Az elmúlt tél 0,7 Celsius-fokkal volt melegebb az utóbbi három év átlagánál.
Magyarország még jelentős mértékben függ az orosz földgáztól, és Szijjártó Péter legutóbbi moszkvai útjának a tanúsága szerint nem is akar leválni róla.
Szijjártó Péter újra elutazott Moszkvába, miközben az amerikaiak már szankciókon gondolkodnak az Orbán-kormány ellen