;

József Attila;A költészet napja;

- Balla Zsófia: „Levegőt!”, avagy József Attila népe

Most, hogy egyre több megaláztatás, félelem, erőszak és bizonytalanság lebeg a nemzetközi térben, a szomszédunkban és saját országunkban is, úgy érzem, József Attila művészete, tanúságtétele, felhívásai, eszmei világrendje és tanácsai egyre aktuálisabbak, fontosabbak és nélkülözhetetlenek.

Történelmi korszakokat nem szokás, nem illik összehasonlítani. De a békés Európában több mint egy éve kirobbantott háború gátlástalansága és a megegyezésre való kölcsönös hajlíthatatlanság mégis emlékeztet a második világháború előtti eseményekre – a mai aggodalmak jogosak, a pusztítás, a halottak és a romok láttán elszorul az ember szíve.

József Attila kora ifjúkorától kezdve a társadalom, a magányos egyén, általában az emberi létezés földrengéseinek élő szeizmográfja volt. Tehetsége és tudásszomja olyan nagy költővé tette, amelynek alig akad párja a magyar irodalomban. Csak a világirodalom legnagyobbjaival hasonlítható össze példátlan érzékenysége és kifejezőerejének irodalmi értéke, árnyalati finomságai, és szókimondásának bátorsága. József Attila a szenvedés és a megalázottság nagy művésze volt. Nem a panasz, hanem a számonkérés prófétai hangú, ugyanakkor gyermeki finomságú, angyali érzékenységű poétája.

Levegőt! című versét akár ma is írhatta volna! A telefonbeszélgetéseink lehallgatását, a törvénykezés és a polgári számonkérés lehetetlenné válását, a jogrendszer kényre-kedvre történő, mindenfajta társadalmi ellenőrzést mellőző átalakítását, az elektromos levelezésünk, mailjeink láthatatlan és titkos elolvasását, és sorolhatnám a jogállam érzékelhető és cinikusan nyílt gyakorlati felszámolását célzó intézkedéseket: mindezt megtapasztalhatjuk. A közvagyon eltulajdonítását, közkincseink kirablóinak szabad elvonulását is rejtegető, mi több, cinikusan kérkedő és a különféle rendőri megfigyeléseknek kitett világban József Attila tiltakozó hangja a mi legerősebb hangunk, kiáltásunk lehet. A vidék sajtója és a kormány televíziója is azokat szolgálja, akik szellemi vakságra és teljes tájékozatlanságra kárhoztatják saját népüket.

Levegőt! József Attila értünk is kiált. „Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor, miért, kinek. / Aktába írják, miről álmodoztam / s azt is, ki érti meg. / És nem sejthetem, mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot, / mely jogom sérti meg. // És az országban a törékeny falvak / - anyám ott született -, / az eleven jog fájáról lehulltak, / mint itt e levelek…”

Levegőt! Mert nem ilyen rendet, nem ilyen rendszert akartunk! „Óh, én nem így képzeltem el a rendet. / Lelkem nem ily honos. / Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, / aki alattomos. / Sem népet, amely retteg, hogyha választ, / szemét lesütve fontol sanda választ / és vidul, ha toroz.”

Levegőt! Mert jogunk van! Mert a mi vezérünk bensőnkből vezérel: „De jogom van / és lélek vagy agyag / még nem vagyok s nem oly becses az irhám, / hogy érett fővel szótlanul kibírnám, / ha nem vagyok szabad! // Az én vezérem bensőmből vezérel! / Emberek, nem vadak - / elmék vagyunk! Szívünk míg vágyat érlel, / nem kartoték-adat. / Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet…”

A történelem, az a történelem, amelynek nem csak tanúi, hanem cselekvői és elszenvedői is vagyunk, arra tanít, hogy nem engedhetjük át – egy jogállamban semmiképp – sorsunk, életünk, jövőnk alakítását oly módon, hogy többé ne szólhassunk bele!

Minden verse, képe, kiáltása az emberért történik, mindannyiunkért!

Bátorít, tanít, biztat, vigasztal. József Attila költeménye megrendítő erővel fejezi ki a művésznek azt a szorongását, amelyet egy zsarnoki rendszer „levegőtlen prés”-e (hogy Pilinszky János egyik sorát idézzem) hív elő az emberben. Amikről beszélünk, nem elvont dolgok, hanem az igazságtalan politikai rendszerekből fakadó fájdalmak és torzulások miatt feltoluló panasz és tiltakozás jelei.

A költészet napja azért került József Attila születésnapjára, mert a tanulás, a művészet, a költészet egésze az emberi és állampolgári méltóság megóvásának, a védekezésnek és az öntudatos életnek a záloga. Minél kevesebb propagandafilmet nézünk, minél több könyvet, irodalmat, József Attila-verset olvasunk, minél több nyelvet tudunk, annál több bátorságra, hitre, erőre teszünk szert. Szükség van most a bátorságra is és az örömre való készségre is.

Emberek, nem vadak – elmék vagyunk! – mondja a költő. Sose legyünk fáradtak, ha másokon segíteni kell, és szólni kell mindannyiunk jogaiért!

József Attila a mi legérvényesebb örökségünk. A Biblia a világ egyik legnagyobb művészi alkotása is, és mai vallási sokféleségünknek is közös reményt adó kiindulópontja. Ennek a könyvnek ereje, sok képe és megváltásreménye is benne van József Attila költészetében. Mindannyiunk közös tudása az a történet, amelyben az elszántság és a bátorság kivezet a rabszolgaságból, Egyiptomból, és harmadnapon feltámasztja a világ reménységét. Nem csak a hívők értik a képes beszédet. Mindenki erőt meríthet ahhoz, hogy bátor és szabad legyen. József Attila ma már számunkra szinte mitologikus erővel sugározza azt az erkölcsöt, amely bármely történelmi helyzetben csak az igazsággal jegyezte el egyetemes költészetét.

Április 11-én volt József Attila születésnapja. És a költészet napján, amely mindannyiunk ünnepe, hajtsuk meg fejünket halhatatlan sorai és emléke előtt.

A nemzetek történetében mindig vannak olyan történeti pillanatok, amikor lelkiismeretük szerkezete próbatételnek van kitéve.