Itt volt a hétvége, gondoltuk, megnézünk pár Karácsony-interjút a közmédia archívumából. Nem kellett sokáig keresgélni: négy év alatt egyetlen beszélgetést sikerült rögzíteniük vele, az is nagyrészt arról szólt, hogy miért kocsival érkezett a közösségi közlekedéssel csak kínkeservesen és irracionális időráfordítással megközelíthető, Óbuda-külsőn lévő tévéstúdióba, ahová a kiperelt számlák tanúsága szerint a stáb nagy része is taxival, vagy vállalati autóval jár. Találtunk viszont mást: megszámlálhatatlan Tarlós-interjút például. Az előző főpolgármester törzsvendég volt a Ma reggelben, ahol testes monológokban fejthette ki – közbekérdezés és ellenvetés nélkül – nagyívű gondolatait; a választási kampányban olyan szakértőkkel körítve, akik rendre számokkal is alátámasztották, milyen behozhatatlan előnnyel vezet (a meg nem hívott) Karácsony előtt.
Akkor legalább egy jó Márki-Zay interjú – gondoltuk, elvégre a világ összes civilizált országában bőven elegendő apropó lenne egy tartalmas beszélgetésre egy politikussal, ha ő az egyesült ellenzék közös kormányfő-jelöltje – mi lehet közszolgálatibb feladat egy miniszterelnök-aspiráns saját hangú bemutatásánál? És nem is kellett csalódnunk: rengeteg anyag készült vele – a választás után. A nagy megméretés előtt azonban csak egy: megkapta ő is a kötelező öt percet, amennyi nálunk az ellenzéknek jár.
Magyarország olyan hely, ahol a közpénzből, mindannyiunk adójából fenntartott tévében és rádióban nem az ellenzéki szereplők mondják el, hogy mit kínál az ellenzék, hanem a kormánypárt által a mi pénzünkön megfizetett fideszes megmondóemberek közlik – szigorúan közszolgálati alapon, a BBC-sztenderdek szerint -, hogy mit gondol erről a Fidesz. Így tudhattuk meg tavaly tavasszal, hogy ha győz a baloldal, vége a rezsicsökkentésnek, emelkedni fognak az adók, és a nyugdíjasok is megnézhetik magukat. (Ezek szerit tehát győztek?)
Komolyan, a boldogult pártállam párttévéjében több szót kapott a pár százalékra mért Fidesz, mint az utódcsatornán a komplett oppozíció. A magyar állam azért fizet a közmédián keresztül stabil apanázst az ellenzékből kikopott/kivásárolt figuráknak (akik aztán a fideszes kórussal együtt éneklik mindig azt, amit a hatalom épp hallatni akar), hogy úgy tűnjön, mintha lennének ellenzéki megszólalók is. A semmilyen politikai relevanciával nem rendelkező Fodor Gábornak például épp csak külön lakrésze nincs (?) a Kunigunda utcában (vajon hány nézőt érdekel, hogy mi a véleménye Fodornak az ellenzék aktuális mozgásairól, és hányan hallgatnák szívesebben ugyanerről mondjuk a már említett Karácsony Gergelyt, Donáth Annát vagy – csak a kihívás kedvéért – Kálmán Olgát)?
Segítünk: amit a papíron a közt szolgáló média az ellenzéki alternatíva bemutatása címén művel, az még a hatályos magyar jognak sem felel meg, és ezt nem pótolja semmilyen hazug statisztika a meghívott ellenzékiekről, akkor sem, ha az utóbbit tolják műsor helyett. Voltaképp ennyi a remény: hogy nem évül el a jogtiprás addig, míg egyszer el kell számolniuk róla.