Ez itt a sorozat 150. darabja, az első rész fél évvel a Népszabadság letarolása után, 2017. március 31-én jelent meg, azóta 224 előadó szerepelt benne az Abbától Zoránig.
A jubileumi epizód legyen a felejthetetlen Vándor Kálmáné, aki évtizedeken át a Népszava sportrovatvezetője volt, „másodállásban” pedig slágerszövegek seregét gyártotta. Nicola Di Bari, valamint a Franco Migliacci, Claudio Mattone szerző páros 1971-ben alkalmat teremtett számára, hogy a San Remó-i fesztiválgyőztes Il cuore è uno zingaro magyarra ültetésével megírja önmagát – „Szívem egy vándorcigány” –, ám nem ez volt egyetlen önéletrajzi adaptációja, mert 1990-ben előállt Albert Hammond másfél évtizeddel korábbi dalának vándori változatával, Az életem egy szép regénnyel.
Hogy miért késett tizenöt esztendőt? Mert nem Hammondtól ismerte meg a számot. A To All the Girls I've Loved Before a nyolcvanas évek közepén hódított igazán, miután közösen lemezre énekelte Julio Iglesias és Willie Nelson. A felvétel úgy született, hogy a country legendás alakja Nagy-Britanniában turnézott, és a taxiban meghallott egy hangot.
– Kié ez? – érdeklődött a sofőrtől.
– A spanyol Julio Iglesiasé – szólt a válasz –, hamarosan ő lesz lesz a világ legnépszerűbb énekese!
– Hogyan lehetne az, amikor még nem énekelt duettet velem?
Nemsokára az öntudatos Nelson felvette a kapcsolatot Iglesiasszal, a spanyol kollégával elénekelte a To All the Girlst, amely a Billboard abszolút listáján az ötödik, a countrylajstromban az első helyre került 1985-ben, amikor Nelson a világsztárok sokaságát megmozgató We Are the World című számban is domborított – többek között – Ray Charlesszal, Bob Dylannel, Smokey Robinsonnal, Kenny Rogersszel, Paul Simonnal, Bruce Springsteennel, Tina Turnerrel, Stevie Wonderrel, valamint a két szerzővel, Michael Jacksonnal és Lionel Richie-vel együtt.
Hammondot, aki eredetileg a 99 Miles from L. A. című albumán jelentette meg az összes korábbi szerelméhez írt nótát, újra felfedezte a világ, noha addig is megannyi sikerszám fűződött a nevéhez. Leghíresebb szerzeménye, amelyet maga adott elő, alighanem a Never Rains in Southern California volt – a hetvenes évek elején a Gemini is aratott vele a Citadellán és a Taurus Gumiipari Vállalat Kerepesi úti klubjában –, de olyan további dalokat jegyzett, mint a Little Arrows (énekelte: Leapy Lee), a Make Me an Island (Joe Dolan), a Gimme Dat Ding (Pipkins), a When I Need You (Leo Sayer), a The Air That I Breathe (Hollies), az I Don't Wanna Lose You (Tina Turner), a Nothing's Gonna Stop Us Now (Starship).
A közös sikeren felbuzduló Iglesias és Nelson 1988-ban együtt énekelte korongra a Spanish Eyes-t is, amely 1965-ben Al Martino, majd 1968-ban Engelbert Humperdinck slágere volt. A kettős felvétele Nelson What A Wonderful World című kalandozó albumának nyitó számaként jelent meg. A címadó opusz Louis Armstrongtól származott, és olyan örökzöldek követték, mint a Moon River a Breakfast at Tiffany's (Álom luxuskivitelben) című filmből – a vásznon Audrey Hepburn csilingelte –, vagy egy másik mozidarab, a To Each His Own (Mindenkinek a magáé) főcímdala, a Twilight Time, amelyet rendszerint a Platters énekegyütteshez kötnek. Pedig a számnak öt különböző változata volt már 1946-ban – eltérő időpontokban – a Billboard-lista legjobb négy helyezettje között; Eddie Howard, Freddy Martin, illetve az Ink Spots (Tintafoltok) elnevezésű énekegyüttes előadásában egyenesen az élre került.
A Spanyol szemek amerikai változatának évében Iglesias fellépett a Népstadionban. (Amúgy futballistának készült, a Real Madrid ifjúsági csapatában védett, ám autóbalesetet szenvedett, és időlegesen megbénult.) Nem büszkélkedhetett kirobbanó budapesti sikerrel. Az 1988. augusztus 6-án rendezett koncertről, amelyen a műfaji különbségeket áthidalni kész V'Moto-Rock volt az előzenekar, a Magyar Nemzet azt írta: „Julio Iglesias üres ház előtt énekelt, bár ez ráfogható a kánikulára, valamint arra, hogy az egész ország nyaral, továbbá a rosszul szervezett jegyárusításra és az ifjúság Iglesias stílusától eltérő ízlésére.” A Népszabadság szikáran rögzítette: „Egy világsztár ismét megbukott Budapesten.”
Vándor viszont a rendszerváltás idején is lubickolt, mint mindig. „Kedvenc saját slágerének” nevezte Az életem egy szép regényt, amelyet hetvenedik születésnapján – 1992. november 5-én – együtt énekelt el neki Koós János és Korda György. (Mindkettővel készült „regényes” lemezfelvétel.) A bohém szövegíró kiemelhette volna – a Vándorcigányon kívül – A távollétet (La lontananza), az Azzurrót, a Búcsúszót (L'ultima preghiera), a Kész boldogságot (Canzone blu), a Kósza szélt (L'arca di Noé), a Mint a violákat (Come le viole), a Mit remélsz?-t (Che sarà), a Szívtelen teremtést (Quando m'innamoro), a Találkozást, a Talán sok év után-t (Canzone per te) vagy a Visszatérek én-t, hogy csak néhány olasz és magyar slágert ragadjunk ki tért ölelő életművéből. De maradt annál: „Az életem egy szép regény, / e dalt azoknak írtam én, / kik annyi év után, ha emlékeznek rám, / megdobban szívük még talán...”
A Payer András zenéjére írt Találkozást azzal kezdte: „Mondd, ugye, álom volt csak az egész?” E közismert sornak megfelelően habzsolta az életet. Ám akadt egy periódus, amelyet utólag kitörölt volna. „Hat éven keresztül dolgoztam a Magyar Labdarúgó Szövetség sajtófőnökeként – emlegette. – Az volt életem legsötétebb időszaka.”
