Kulcsrakész reaktorokat kapunk fix áron, minden kockázatot az orosz Roszatom visel – az összes kritikát ezzel az állítással igyekezett leszerelni az Orbán-kormány a paksi bővítéssel kapcsolatban. Aggályból akadt jócskán. A 90-es évek óta Európában egyetlen atomerőmű sem készült el a tervezett idő- és költségkereten belül: sokéves csúszásokról, két-háromszoros (!) drágulásokról beszélünk.
Az orosz fél nem rendelkezik erre a reaktortípusra Európában elfogadott tervekkel (máig nem tudott engedélyezésre alkalmas tervdokumentációt benyújtani sem idehaza, sem Finnországban). Az adott reaktor összes prototípusánál súlyos műszaki hiányosságok mutatkoztak, Oroszországban és Fehéroroszországban is. Ehhez jöttek még 2022-ben a szankciók: a beruházást finanszírozó orosz bank európai tiltólistán van, az oroszoknak bedolgozó uniós alvállalkozók szankciós listára kerülnek.
A finnek levonták a logikus következtetést, és lefújták a projektet. A magyar reakció egyelőre kevésbé tűnik racionálisnak. Szijjártó Péter kedden (a várható amerikai bejelentések előestéjén) módosította a paksi szerződést - az elemzők szerint a változtatás kiengedi a Roszatomot a legtöbb eddigi kötelemből. Amíg az orosz cég egyszerre volt fővállalkozó és generálkivitelező, a magyar állam valóban kényelmes helyzetben volt: ha nem épül semmi (mint eddig), azt nem is kell kifizetni, nem nálunk ketyeg az óra. De most, hogy fővállalkozóként beszáll az állami tulajdonú Paks 2 projektcég, és a Roszatom csak a kivitelező marad, az összes kockázat a miénk: nem kész erőművet veszünk rögzített áron, hanem építtetünk valamit, valamennyiért, valamikorra, a két fél pillanatnyi alkuereje függvényében. Márpedig a magyar alkupozícióra, ahogy az újraírt gázszerződésnél is kiderült, sok mindent rá lehet fogni, csak azt nem, hogy erős, mint az atom.